A szivárvány színei
- Részletek
- Napi apró
- 2013. november 04. hétfő, 05:50
- Szüdi János
A mai kormánnyal szemben állók nem juthattak igazi sikerélményhez október 23-án. Sőt! Nem lehetett kétsége senkinek afelől, hogy a baljós külsőségeit sem mellőző, állami megemlékezésnek álcázott pártrendezvényen hatalmas lesz a tömeg. Nem lehetett kétsége senkinek abban sem, hogy a vezér magával ragadja híveit. Mindez bejött. Csak a másik oldal maradt hoppon. Még csak fel sem csillant a remény azok előtt, akik mást szeretnének, mint amire akkor van jó esély, ha marad ez a hatalom. A Duna partján megjelentek többsége azt remélte, hogy legalább megkapja az összetartozás érzését. De nem kapott semmit. Mindenki azt gondolta, hogy megvan a közös irány. Arra nem sokan számíthattak, hogy a szónokok nem egymást, hanem a másik oldalt fogják erősíteni.
Este nem volt jó a híradót néznie annak, aki nem a Hősök terén hallgatta a szónoklatokat. Nem a Békemenet, nem a miniszterelnök szavai voltak a sokkolók, hanem az a gúnyos megjegyzés, amellyel a kormányszóvivő nyugtázta: „ennyit tud a baloldal”. Mert egyedül a szóvivő „terelte” egy akolba, fogta egy csokorba az ellentábort. Maga az ellentábor nem érezte fontosnak hangsúlyozni, hogy a sokszínűség, az összes szín együtt adja az egységet, a szivárvány egységét, amelyben a különböző színek egyetlen hidat alkotnak, a remény hídját, amelyen átjutva hinni lehet abban, hogy nem kell további huszonöt évig várni ahhoz, hogy a határon átlépők újra azt olvassák: Magyar Köztársaság.
Csak ez a remény nem akar testet ölteni. A sokszínűség már adott. Lehet, hogy a politikusok tudják mit csinálnak. Nem lenne baj azonban az sem, ha azok is tudnák, mit akarnak a politikusok, akik ma úgy érzik, hogy cserben hagyták őket. A mai hatalom ellentábora nehéz helyzetben van. Nehéz, szinte lehetetlen, hogy az üzeneteiket eljuttassák azokhoz, akik érzik, értik, hogy valami nem stimmel, csak éppen arra nem találnak választ, hogy mi a lehetséges másik irány. A Műegyetem előtt megjelentek hírvivőként adhatták volna tovább százezreknek, miért érdemes, legfeljebb annyit tudtak meg: a golyóstoll fontos fegyver annak, aki tudja, hová kell tenni az X jelet. Több eligazítást azonban senki nem kapott. Éppen ellenkezőleg, aki abban a tévedésben volt, hogy a mellette állókkal egy csapatba tartozik, hamar megtudhatta, hogy jól fontolja meg kivel áll szóba, s rájöhetett arra is, nem lesz egyszerű használnia a csodafegyvert.
Valójában az a kérdés, lehet-e tudni, hogy hová kell tenni X-et. Valójában az a kérdés, ki és mikor fogja megmondani a változást akaróknak, hogy az üres négyzetek közül melyiket kell választani ahhoz, hogy ne vesszenek el a kormányváltást akaró szavazatok.
Sokan úgy tartják, hogy a politika úri huncutság. Ám az ellenzéki politikus általában könnyű helyzetben van: bírál, ígér és szidja a másikat. Ma ennyi nem elég. Meg kell mutatni a helyes célpontot, és meg kell adni a változást akaróknak az összetartozás erejét.
