rss      tw      fb
Keres

Bacia mano




Gondoltam, találok mentséget arra a bizonyos közröhejt keltő, visszautasított orbáni kézcsókra, amely Indiában – helyi szociokulturális okoknál fogva – sértésnek számít. Azért gondolhattam erre, mert Sonia Gandhi, az indiai Kongresszus Párt elnöknője, történelmi név viselője, a Nehru-Gandhi (nem Mahatma) hagyomány őrzője történetesen Olaszországban látta meg a napvilágot, s azt hittem, „az eredetileg olasz”, de az indiaiak által 100 százalékban őshonosnak tekintett nő kevésbé találja ezt az orbáni gesztust annyira nem odavalónak, mint honfitársai. Nem szívesen írom le: tévedtem. Egy telefon Bolognába a régi barátnak, s a válasz ez: csak az ottani „álnemesség” (dzsentrik) körében dívott hajdanán a kézcsók, egyébiránt nincsen szokásban, falun meg a városi értelmiség körében kivált nem. Ergo Sonia se szokhatta meg, pláne nem az angliai egyetemi környezetben, ahol „felszedte” Radzsiv Gandhit, Indira idősebb fiát, az utóbb anyjához hasonlóan megmerényelt miniszterelnököt. Bacia mano – van rá kifejezés, de hát Olaszországban nem terjedtek el a Monarchia hagyományai. Katt.


Na most azt kell mondanom, hogy ha már Orbán Viktornak nem kellett a legfőbb protokoll-szakértő, a hét kormányfőt kiszolgáló, máshoz sem értő, mással sem foglalkozó, írónak se rossz Görög Ibolya (wikipédia: „1999-ben indoklás nélkül azonnali hatállyal elküldte állásából”), akkor tanulta volna meg maga, hogy mi illik és mi nem. Voltak tanulékony elődei.


Azt hiszem, vannak néhányan, akiket meglepek azzal az – akkoriban általam is különösnek talált – élménnyel, hogy a legtanulékonyabb egy „sültparaszt”, Losonczi Pál volt. A nevezetes barcsi Vörös Csillag téesz elnöke, majd mezőgazdasági miniszter, majd államfő. (Kádár a munkás-paraszt szövetség nevében/jelében úgy gondolta, hogy ha már munkás a pártfőtitkár meg a miniszterelnök, akkor legyen paraszt az államfő. Mint Dobi. Mellesleg arról is gondoskodott, hogy mindig legyen egy volt szocdem a Politikai Bizottságban. Marosán után jött Nyers, legvégül Sarlós…) Losonczi sokat utazott, Ázsiától Afrikáig, a „fekete kontinensre” kivált. Környezetét lenyűgözte. Éspedig azzal, hogy betanult. Mindent elolvasott a meglátogatandó ország történelméről, jelenéről, kultúrájáról, szokásairól. Megtanulta, mit esznek, mit isznak, hogyan öltözködnek, mi a férfi és a nő viszonya stb. Nem akarta, hogy zavarba hozzák, ha odacsöppen. A környezete a töredékét nem tudta annak, amit ő, a papíron „tanulatlan paraszt”. Azok lusták voltak, ő nem.


Orbán, akárhonnan jött is, jogot tanult Budapesten, ösztöndíjas volt Oxfordban, ezernyi társadalmi eseményre kapott meghívót, volt ideje tanulni. Nem akart, akitől pedig tanulhatott volna, azt kirúgatta. Vajon kit ültetett a helyére? Melyik csókosát a honfibúval terhelt alomból? Még egy illusztráció ahhoz, hogy a csókos-rendszer nem működik, és olykor több kárt okoz, mint amennyi hasznot hozhatna, amit persze nem tud. Tanulni, tanulni, tanulni – mondotta Lenin elvtárs, és nem tévedett, legfeljebb önmagát mulasztotta el kivonni az egyenletből.


P.s. Egy ponton mindenkiből kibújik a „paraszt” vagy az „áldzsentri” – az utóbbi a rosszabb. (Viktor, ez neked meg az udvarházaidnak szól!) A Losonczi-házaspár hajdanán a finoman szólva is különleges luxusban élő (majd elűzött) Marcos-házaspárnál vendégeskedett a Fülöp-szigeteken, Manilában. Piszkosul ráuntak a véget nem érő ebédekre, vacsorákra, csillogó, hivalkodó fogadásokra, ahová mindig fel kellett öltözniük. Egy keddi napon – a hazautazás szerda reggelre volt kitűzve – „szolga jő lihegve”, és közli, hogy Ferdinand és Imelda búcsúvacsorára várják az elnök urat és nejét. (Más dolguk se volt soha, mint pezsgősvacsorázni. A Pekingben dolgozó újságírók – közöttük jómagam, 70-es évek – elájultak attól a finomság- és ajándéktömegtől, amit Imelda rájuk zúdított…) Mondja meg nekik – válaszolta tolmács útján a nagyon hazavágyó Losonczi Pál –, hogy szívesen mennénk, de sajnos holnap hazaindulunk „és csomagolnunk kell”. Üzente ezt vendéglátóinak, akiket száz szolga vett körül. Aligha értették az üzenetet. „Csomagolni?” Az elnöknek? Akkor mire valók a szolgák?”