Egyházfórum: Világ-nézet XVIII – Egy különös vallás

Az Egyházfórum című, negyedévente megjelenő folyóirat 2013 elején új internetes rovatot indított Világ-nézet címmel, amelyben heti rendszerességgel valamely aktuális egyházi, társadalmi, politikai kérdésről közölnek rövid cikkeket. A szerkesztők célja, hogy fórumot teremtsenek azoknak az elsősorban keresztény egyházakhoz kötődő szerzőknek, akik egy korszerűbb egyháziasságot és világlátást szeretnének megmutatni. Az alábbiakban Winkler Lajos írásából olvashatnak részleteket: Egy különös vallás.



Diego Velázquez: Krisztus a kereszten (kb. 1632) – Wikipedia

„Egy albumot lapozgattam. A görög-római kor művészeti emlékeit nézegettem, és gyönyörködtem a márványba vésett szép emberi alakokban. Ezután a városi rendelőintézetbe kellett mennem egy kontroll-vizsgálatra. Órákig nézhettem a kezelésre váró beteg embereket; fiatalokat és öregeket. Egy közös vonásuk volt: kiábrándító ellentétei voltak annak, amit a művészek ideálisnak gondoltak. Elhízott vagy csont-bőr sovány, sántító, krákogó, vaksin tapogatózók sokaságával, nagy sérülések és törések nyomait viselőkkel találkoztam. Nemcsak az ókor istenábrázolásaiban, hanem korunk művészetében is más számít tökéletesnek.” „Közfelfogás, hogy az emberi tökéletesség legfőképpen a testi megjelenésben nyilvánul meg. A szemlélet túlzó változata, hogy reklámfiguraként vagy rosszabb esetben pusztán adható-vehető portékaként állítják elénk a szépeket, és tartják szemünk elől eltakarítandó szemétnek a rokkantakat, hajléktalanokat, fogyatékosakat.


Az antik világban azonban megjelent egy másik szemlélet képviselőjeként a kereszténység. Márai szavaival: ’Különös vallás a kereszténység, melynek legfőbb jelképe egy eltorzított, bordáiban, hasában, izmaiban agyonkínzott emberi test. Apolló, Buddha, Zeusz más testet mutattak az embereknek.’ Való igaz, a keresztények kezdettől fogva ennek az agyonkínzott testű Krisztusnak akartak a követői lenni.”


A „’Hiszek a test feltámadásában’ nem a saját és mások jelenlegi nyomorúságát látja, hanem a görögök által megálmodott alakokat, a testben és lélekben ideális, a megdicsőült embert. Talán ennek a reménynek költői megfogalmazását olvashatjuk ki Tóth Árpád verséből:


Vázlatok vagyunk valaki kezén,
A sok torz vázlat szemétre kerül,
De hátha egyszer teljesül a mű,
Hátha az Ember végre sikerül!


(A test csodája)”