rss      tw      fb
Keres

Székelyek menete - Több magyarországi településen tartanak szimpátiatüntetést


MTI 2013. október 25., péntek 19:13

Péntek estig további magyarországi településeken döntöttek úgy, hogy a Székelyek nagy menetelésével egy időben, vasárnap szimpátiatüntetést tartanak.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére a két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeren százezres menetoszlop hívja majd fel a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. A székelyföldi autonómiáért számos kontinensen, a világ több mint húsz városában tartanak szimpátiatüntetést. Magyarországról is utaznak a székelyek menetére. A résztvevők szombaton indulnak Budapestről autókkal Csíksomlyóba, vasárnap pedig a helyiekkel együtt vesznek részt a programokon és istentiszteleten.

Vasárnap Budapesten és több más településen is tartanak szimpátiatüntetést. László Lajos, a Székelyföldért Társaság (SZT) titkára csütörtökön elmondta, hogy a budapesti Hősök terén lesz a gyülekező vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között. Onnan vonulnak át a román nagykövetséghez, ahol 12 órakor kezdődik a rendezvény, összehangolva a háromszéki demonstrációval.

Budafok-Tétény önkormányzatának kezdeményezésére további 11 magyarországi önkormányzat is csatlakozott a székelyföldi meneteléshez - tájékoztatta közleményben a XXII. kerületi polgármesteri kabinet sajtófőnöke péntek délután az MTI-t. Budapestet Csomós Miklós főpolgármester-helyettes képviseli az eseményen.

Az MTI tudósítóinak körképe szerint országszerte számos településen döntöttek úgy, hogy szimpátiatüntetéssel támogatják a demonstrációt. A már korábban csatlakozó Szolnok, Debrecen, Keszthely és Sárospatak mellett Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen, Tokajban, Szombathelyen, Gyöngyösön, Zalaegerszegen és Nagykanizsán is felvonulással fejezik ki szolidaritásukat a székelyföldiek autonómiatörekvése mellett demonstrálók.

Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága múlt heti, egyhangúlag elfogadott állásfoglalásában támogatta a vasárnapi demonstrációt.

A közmédia többször, több műsorban is foglalkozik a Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért indított demonstrációval. A Székelyek nagy menetelését a Dunán és a Kossuth Rádióban is élőben közvetítik - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája korábban az MTI-t.

A menetelést az MTVA az eseményt megnyitó egyik ökumenikus istentisztelettel együtt élőben közvetíti. A műsorban megszólalnak az erdélyi magyarság politikai vezetői, illetve közéleti szereplők is.