rss      tw      fb
Keres

A 4K! és a Szili-féle párt zászlóbontása



4K!-kampánynyitó: „Dózsa népe, új lázadás – 1514-2014”


A Negyedik Köztársaság Párt (4K!) kampánynyitó rendezvényt tartott vasárnap.


Istvánffy András, a párt elnöke beszédében azt mondta, a párt célja, hogy megszabadítsa az országot az oligarchapártoktól és visszaadja a hétköznapi embereknek. Ezért mindenkit arra kérnek, hogy „ne szavazzon a kisebbik rosszra” vagyis ne adjon újabb esélyt azoknak a jobb és baloldali oligarchapártoknak, amelyek egyedüli célja az állam megszállása és a közpénzek lenyúlása.


A rendezvényt „Dózsa népe, új lázadás – 1514-2014 címmel hirdette meg a szervezet, a pártelnök szerint azért, mert az ötszáz évvel ezelőttihez hasonló a helyzet. Ugyanis újra nagyurak és kiskirályok kezébe került az ország. Istvánffy elmondta: két éve október 23-án még hitt abban, hogy a régi baloldal képes megújulni és a civilekkel összefogva képesek egy új Magyarország létrehozására. Ám idén már azért nem lesz ott a Milla színpadán, mert csalódnia kellett; ugyanis ugyanazok a politikusok állnak majd ott, akik csődbe vitték az országot, akiket kétharmaddal leváltottak az emberek. Az elmúlt két év a baloldal és a civilek számára egyaránt csak a hatalom megszerzéséről szólt; a civil mozgalmak vezetői is csak azzal voltak elfoglalva, hogy milyen pozíciókat szereznek meg a baloldalon. Ebben a helyzetben Dózsa szelleme aktuálisabb, mint valaha, „ti lehettek Dózsa népe”, mondta Istvánffy.


Nagy András a párt alelnöke azt közölte, hogy a 4K! az átlagkereset négyszeresében határozná meg az országgyűlési képviselők fizetését és eltörölné a költségtérítési átalányt.


Ugyanakkor megteremtenék a polgármesterek, önkormányzati- és országgyűlési képviselők visszahívásának lehetőségét.



A pártelnök beszél – Forrás: Facebook

Megalakult Szili Katalin Közösség a Társadalmi Igazságosságért pártja: közösség, család, nemzet


Közösség a Társadalmi Igazságosságért (KTI) néven, tizenkét párt, illetve egyesület összefogásával új párt megalakulását jelentette be Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke csütörtökön.


A bírósági bejegyzésre váró párt célja, hogy esélyt adjon azoknak, akik a mostani pártok közül nem tudnak választani, köztük annak a csaknem négymillió szegénynek és bizonytalannak, akikkel ma senki nem törődik. Nagy társadalmi igény van egy új, szociálisan elkötelezett, demokratikus és nemzeti alapon szerveződő politikai alternatívára, mondta a Szociális Unió vezetésével megalakult új pártról az Országgyűlés korábbi elnöke. Minden politikai erő háborúban áll a többiekkel, a leszakadó tömegek problémáira eddig csak látszatintézkedések születtek. Új stílus, új emberek, hitelesség, igazságosság és szolidaritás kell. Egyik pólushoz sem kívánnak csatakozni, mindenkiétől különböző programmal jelentkeznek. Az új „programszövetséget” a 12 alapító párt és egyesület mellett számos szervezet támogatja, 160 képviselőjelöltjükkel indulni kívánnak a 2014-es választásokon. A KTI célja egy olyan együttműködő politikai szervezet létrehozása, amelyben minden csatlakozó egyenrangú, és amely közös munkával választható alternatívát kínál az ország gazdasági, szociális, kulturális fejlődése, közjogi rendjének biztosítása és társadalmi békéjének megteremtése érdekében. A szükséges rendszerkorrekciót közmegegyezéssel és a legszélesebb társadalmi összefogással kívánják előmozdítani.


A programjukból: azonnali törvénymódosítás kell, hogy a tél közeledtével családok ne kerüljenek utcára egy hibás banki termék miatt. Átfogó bérreform szükséges és felül kell vizsgálni a privatizációs szerződések betartását. Kétkamarás parlament szükséges, ahol a második kamarában képviselhetik magukat a civilek, szakszervezetek, nemzetiségek és határon túli magyarok. Törekvéseik középpontjában a közösség, a család és a nemzet értékeinek megőrzése, érdekeinek következetes képviselete és átörökítése, a társadalmi, természeti és gazdasági környezet harmóniájának helyreállítása, a szociális biztonság megteremtése áll - olvasható az új párt hitvallásában.


Szili szerint „kettéhasadt haza és haladás”. A magukat baloldalinak nevező pártok demokratikusak, de nem eléggé nemzetiek, míg a jobboldali pártok ugyan nemzetiek, ám nem eléggé demokratikusak. Nincs éhező, gyűlölködő, nemzetietlen demokrácia, de van más politikai alternatíva.



Az első sorban Molnár Zsolt szóvivő, Köhler Ákos szóvivő, Szabó Lajos alelnök, Szili Katalin elnök, Czöndör Gyula alelnök, Láng Márta pártigazgató és Virág András szóvivő. A hátsó sorban Takács Gábor szóvivő, Bezzegh Tibor szóvivő, Ludányi-Horváth Attila alelnök, Tamási László szóvivő – MTI/Soós Lajos

A KTI várja a céljaikkal egyetértő szervezetek és magánszemélyek csatlakozását. A KTI a Szociális Unió Párt, a Centrum Összefogás Magyarországért, a Kárpát-medencei Élet Közösség Egyesületi Kör, az Európai Konzervatív Magyarok Egyesülete, a Magyarország Jövője Párt, a Magyar Autonóm Néppárt, a Magyar Szociális Fórum, a MARÉG - Magyar Régiókért Egyesület - TPT, a Peyer Károly Alapítvány, a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete, az Esély a Megújulásra Egyesület és az Emberközpontú Országért Mozgalom összefogásával alakult meg.