Pillanatképek a Magyar Országgyűlésről XVIII. – Kérdezze a miniszterelnököt!
- Részletek
- 2013. október 20. vasárnap, 09:16
- Lendvai Ildikó
Kérdezze a miniszterelnököt!
2013. szeptember 9. – október 07.
Kérdezni a miniszterelnököt – ez még a Parlamentben sem egyszerű. Hiába felelős hivatalosan az Országgyűlésnek a kormány és a kormányfő, az utóbbi megszólítására csak ritkán van alkalom. A házszabály szerint az interpellációra a miniszter vagy az államtitkára felel, a személyesen hozzá intézett ún. azonnali kérdésekre pedig (a műfaj nevét megcsúfolva) a miniszterelnök csak háromhetente köteles válaszolni. Ez még nem az új házszabály bűne, már a korábbi is hasonló módon rendelkezett, azt feltételezve, hogy a miniszterelnöknek külföldi útjai, egyéb elfoglaltságai miatt nincs módja minden hétfőn a Parlamentben megjelenni. Ennek a szabálynak a helyességén is lehet persze vitatkozni, de tény, hogy míg azelőtt ez maximum három hét haladékot adott a miniszterelnöknek, most ez a gyakorlatban minimum három hetet jelent. Ezért telt el egy hónap is az alábbiakban felidézett két legutóbbi miniszterelnöki válaszadás között. A kormányfőnek köztudomásúlag nem szíve csücske a Parlament: nemcsak a többpárti parlamentarizmus lényegétől viszolyog amúgy elvi szinten, hanem mintha az üléstermet magát sem kedvelné túlzottan. Korántsem csak akkor van távol, amikor hivatalosan külföldre látogat, inkább az a meglepetés, ha a jelenlétével megtiszteli az ülést. Inkább csak akkor, ha a biztos kétharmad érdekében az ő szavazatára is szükség van, vagy amikor maga készül az ülés elején szónoklatot tartani.
Kétségtelen, a miniszterelnök tehetséges, jó szónok. Különösen akkor, ha a saját közege előtt csillogtathatja nemzetvezetői és retorikai képességeit. A kérdezz-felelek már nem igazán az ő műfaja. Csak akkor érzi magát otthonosan benne, ha – mint az egyik idézett szövegrészletben – saját frakcióvezetője adja fel neki a labdát. Na ja, kérdezni tudni kell… Az ellenzéki kérdésekre válaszoló Orbán azonban másfajta szerepet alakít. Nem a máshonnan ismerteket: a könyörtelen politikai harcosét vagy a sok húron játszó népszónokét. Szerepfelfogásának lényege ilyenkor a nyájas vezetőé, aki időt szakít rá, hogy leereszkedjék a nála szerényebb képességű és helyzetű alattvalók szintjére. Ha már kérdezték, és ha már muszáj ilyen csacsiságokra pazarolnia drága idejét, akkor joviális, lekezelő-tréfálkozó modorban kész kitágítani a hallgatóság szemhatárát. Tanít, nevel, oktat, elmondja, hogyan kellene helyesen látni a dolgokat. Néha szinte a parlamenti formákat és az ellenzéket is tiszteletben tartó kormányfőként viselkedik. Igaz, a szocialistákkal ritkábban, a Jobbikkal sűrűbben. Azért persze, ha az okvetetlenkedések felbosszantják, például ha a kérdező még a második körben is megpróbál tényszerű választ kicsikarni belőle, akkor összehúzza a szemöldökét és érzékelteti: milyen lenne, ha nem tartaná méltóságán alulinak azt, hogy megharagudjon. A vele való párbeszéd gyakori képlete: kérdés – az igazi választ megkerülő, de többnyire buksisimogató felelet – hálátlanul tovább faggatózó viszontkérdezés – indulatosabb vagy gúnyolódóbb, a főnök haragját érzékeltető viszontválasz. Végül is az oroszlán bajszát sem lehet a végtelenségig büntetlenül cibálni. A viszontválasz a most bemutatott dialógusok közül egyetlenegyszer maradt el. Akkor sem, amikor Rogán olyan jól kérdezett, hogy a második körben Orbánnak már csak atyailag bólogatnia kellett. Mint a tanárnak, ha Steinmann, a grófnő áll vele szemben.
Egyébként a miniszterelnök ebben a műfajban inkább azt akarja érzékeltetni, hogy felette áll a Parlament igazán felesleges zsinatolásának, kicsinyes huzakodásainak. Tekintetével a nemzet jövőjét fürkészi („A mi felelősségünk az, hogy évtizedes távlatokban kivetítve megpróbáljuk előrelátni a jövőt”), nem sokba veszi a többiek földhöz ragadt feleselgetését. Világossá teszi: csakis ő képes a jobbszélről, balszélről feltámadó veszélyes indulatokat kezelni. Néha még a sajátjait is csillapítja. Amikor Rogán mesterien alákérdez, leleplezve, hogy a Tavares-jelentést a magyar szocialisták írták, a hasonlóan mesteri válasz az ügy komolyságához méltó hangnemet javasol a kormánypártiaknak. Megköszöni, hogy frakcióvezetője szóba hozta a témát. (Micsoda meglepetés lehetett! Ennél a fordulatnál a jegyzőkönyv még a kormánypárti padsorokban is „derültséget” jelez.) Megadja a téma miniszterelnökhöz illő súlyát: „Magyarország szempontjából fontos fejlemény ez.” „Nem kevesebb történt, mint hogy a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselői összefogtak Magyarország ellenfeleivel”. Majd a háta mögül engedelmesen felhangzó zajos méltatlankodást és „szégyen!” kiáltozást szigorú, de igazságos osztályfőnökként maga csillapítja le: „Javaslom, hogy higgadtan vitassuk meg ezt a kérdést, mert ez egy fontos ügy.”
A szerep világos. A miniszterelnök a centrális erőtér ura, maga a centrum. Nélküle minden felbillenne, mert még az övéi sem képesek kellő bölcsességgel és higgadtsággal uralni a terepet. Ha ő nem lenne, az ellenzék jobbról és balról összevissza ordítozna, tán még a Parlamentet is fölgyújtaná, és még az amúgy derék kormánypártiak is elveszthetnék a fejüket.
Az, hogy ő maga a középpont, a kezdet és a vég, nem jelenti azt, hogy mindenkitől egyenlő távolságot tartana. Ha kell, leinti ugyan még a Jobbikot is, de azért megjegyzi: „Szeretem és örömmel hallgatom a Jobbiknak azokat a felszólalásait, amelyek arra sarkallják a kormányt, hogy tegyen minél többet.” Annál inkább érzi magát megbántva, ha még erről az oldalról is baráti tűz, „igazságtalan feltételezés” éri. Ezt persze visszautasítja, de azért néhány elemet maga is vígan felhasznál a Jobbik retorikájából. Ha nekik válaszol, a közös nyelv birtokában egyszerűen csak „kommunistáknak” nevezi az előző kormányt, míg Schiffernek felelve azért körmönfontabban fogalmaz, elegáns humorral (jelezvén, hogy az is van neki) a „madarak és virágok” tréfás fedőnevet használva. Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő gondolkodásmódját készséggel veszi át, kinyilatkoztatva, hogy „a magyar egy veszélyeztetett fajta”, bármit jelentsen is ez. Így aztán nem vitatja azt a Jobbik által evidenciának tekintett célt sem, hogy a „magyarság megőrizze dominanciáját a Kárpát-medencében”. Amúgy is szívesen tárja fel nemzetmentő küldetéstudatát: „Nekünk egy szenvedélyünk van, ezt Magyarországnak hívják.”
Kevésbé szívesen azonosul a korrupcióról, a közpénzek gyanús kezeléséről faggatózó kérdésekkel. Ezeket inkább fensőbbségesen hárítja: „Minden ügyet meg lehet velem beszélni, ami rám tartozik. Ami nem, azt ne akarja velem megbeszélni, Tisztelt Képviselő Úr”. A közpénzek körüli gyanúkban pedig egyáltalán nem illetékes,. Hiszen azért mindennel mégsem foglalkozhat. Kínos ügyekkel speciel egyáltalán nem. A hepciáskodó képviselő „tegyen feljelentést”, „hagyatkozzon az Állami Számvevőszékre”, „tanulmányozza a házszabályt”.
De a kedvenceim azok a válaszok, ahol Orbán a szegények gyámolítójaként oktatja ki a kérdezőt a többek között saját kormánya által megnyomorítottak és megalázottak kötelező tiszteletéről. Az LMP-s Vágó Gábort, aki a versenyszféra visszaesését rója fel, azzal iskolázza le, hogy tisztelje jobban a közmunkásokat. (Akiket a kormánynak még a minimálbérrel sem sikerült megtisztelnie.) Volner János a Jobbikból azért kap kioktatást, mert a miniszterelnök szerint lebecsülő kontextusban példálózott a takarítónőkkel. („Én most itt nem a takarítónő vagyok, miniszterelnök úr, hanem egy országgyűlési párt képviselője, amely az ellenőrzési jogát az Ön kormánya fölött is gyakorolni szeretné.”) Schiffert figyelmezteti, hogy a kenőpénzért megzsarolt kisvállalkozók nem azonosak a derék melósokkal.
Pár mondattal a helyére teszi a tévelygőket és tudatlanokat. Hiába: mindent jobban tud. Fölöttük áll. Érezzék megtiszteltetésnek, hogy kegyeskedik válaszolni. A minduntalan ismételt „tisztelt képviselő urazás” mögül kibukkan a virtuális csendőrpertu. Ahogy a jobbsorsra érdemes Illés Zoltán ezt a szemléletet a tökélyre fejlesztette: „A miniszterelnök úr nevét szájára ne vegye.”
Forrás: Facebook
1. Orbán, a nemzetmentő
„A magyar egy veszélyeztetett fajta” (azonnali kérdés, szeptember 9.)
Z. Kárpát Dániel (Jobbik): „A legfontosabb nemzetstratégiai célunk csak az lehet, hogy a magyarság megőrizze dominanciáját a Kárpát-medencében. A miniszterelnök egyetértett ezzel a kijelentéssel. Ennek azonban két nagyon fontos alapfeltétele van, a népesedési katasztrófa elhárítása az első, valamint az, hogy a több mint aggasztó kivándorlási folyamatokat megállítsuk, azt követően pedig megfordítsuk.
Vitathatatlanul történtek cselekvési kísérletek arra nézve, hogy ne sodródjunk legalább ilyen tempóban a szakadék felé, például a családi adókedvezmény dicséretes kiterjesztése, ami a Jobbik javaslata, kezdettől hangoztatott javaslata mentén megtörtént (moraj és derültség a kormánypárti padsorokból), még ha röhögcsélnek, akkor is, a saját indítványukon, számoljanak el a főnökük felé, hogy miért röhögnek ezen. Az egy évvel ezelőtti állapothoz képest mégis 5,5 százalékkal csökkent sajnálatos módon az élve születések száma. Mi nem vagyunk ellendrukkerek, de itt van a kezemben a Statisztikai Tükör kimutatása, ami egyértelműen láthatóvá teszi, hogy az EU27-ek között Magyarország a 25. helyen kullog, szinte leghátul, katasztrofális, kataklizmaközeli állapotban van. Eközben Magyarország vezetői, egyes kormányzati tisztségviselői, miniszterei olyan könnyelmű kijelentéseket tettek, sajnálatos módon Önnel együtt, miniszterelnök úr, miszerint nem baj az, ha a fiatalok világot látnak. Az élet tapasztalatai nem azt igazolják vissza, hogy a kivándorlók többsége pár év vándordiák élet után visszatérne, hanem azt, hogy kényszerből mennek el, jellemzően fizikai munkát végeznek, bérelt szobákban laknak, ottani keresetből fizetik az itteni hiteleiket, és a többség nem cégtulajdonos lesz, hanem veszélyes körülmények között dolgozó munkás, munkáltatójának kiszolgáltatott pincér vagy takarító. Tehát ily módon nagyon nehéz elképzelni, hogyan őrzi meg a dominanciáját a magyarság a Kárpát-medencében.”
Orbán Viktor miniszterelnök: „Ön egy olyan kérdést hozott elő, amely a következő évtizedek legfontosabb kérdése lesz a számunkra. Mindannyian tudjuk, hogy a magyar egy veszélyeztetett fajta, és ha nem tesszük meg a szükséges lépéseket, akkor ez a veszély valóságos tragédiává is válhat. Azt is tudjuk ugyanakkor, hogy a magyar közvéleményt ez a kérdés nem foglalkoztatja olyan mértékben és súllyal, mint ahogy egyébként ezt mi itt a Házban látjuk vagy gondoljuk. A mi felelősségünk az, hogy évtizedes távlatokba kivetítve megpróbáljuk előre látni a jövőt. A vendégmunkások kérdését látom a kevésbé veszélyes kérdésnek. Itt az a teendőnk van, hogy Magyarországból egy olyan országot faragjunk, ahova érdemes hazajönni. Mi a magunk eszközeivel ezen dolgozunk. Nekünk egy szenvedélyünk van, ezt Magyarországnak hívják. Rendszeresen szerepel a kormányüléseinken demográfiai intézkedési terv (közbeszólás az MSZP soraiból: Abból nem lesz több gyerek!). Most leginkább a gyed-extra bevezetésén dolgozunk. A gazdasági teljesítmény növekedésével párhuzamosan jelentős költségvetési kihatású demográfiai intézkedéseket is hozunk majd, reményeink szerint a következő választások után.”
Z. Kárpát Dániel (Jobbik): „Nézze, miniszterelnök úr, három év után ez nagyon-nagyon kevés. Nincsen ’következő választások után’, és nem lesz gazdasági növekedés, soha nem lesz, ha a demográfiai katasztrófát nem sikerül elhárítani. De vannak olyan alapvető programpontok, egy tollvonással megvalósíthatták volna őket, a kidobott pénz töredékéből. Például a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának drasztikus csökkentése által vagy egy olyan családellátó szolgálat felállítása által, amelynek keretein belül közvetítő, árdrágító nélkül juthatnának a magyar családok alapvető élelmiszerekhez. De ami a legfontosabb: egy államilag támogatott otthonteremtési és bérlakásépítési program minden beletett forintot éveken belül visszahozna, de Önök három év alatt ezen a téren szinte semmit nem tudtak letenni az asztalra.”
Orbán Viktor miniszterelnök: „Sajnálom, hogy minden azonnali kérdés második felvonása ilyen paprikás hangulatban ér véget. Biztos tudja, hogy miről beszél, képviselő úr? (Z. Kárpát Dániel: Biztos.) Azt állítja, hogy nem történt semmi? Hát itt ült Ön az elmúlt három évben! A kommunisták elvették, a gyedet levitték két évre. Visszaadtuk? Visszaadtuk. Kitágítottuk és megnöveltük? Megnöveltük. (Lukács Zoltán: Kommunistázik a KISZ-titkár!) Szeretem, és örömmel hallgatom a Jobbiknak azokat a felszólalásait, amelyek arra sarkallják a kormányt, hogy tegyen minél többet, de azt a feltételezést, ami az Ön szavaiból most kitűnik, hogy bántó és igazságtalan, nem áll módomban elfogadni. (Taps a kormánypártok soraiból.)”
„Összefogtak Magyarország ellenfeleivel” (azonnali kérdés, október 7.)
Rogán Antal (Fidesz): „Június végén az Európai Parlament elfogadott egy rendkívül méltánytalan és igazságtalan jelentést Magyarországról, illetve határozatot Magyarországgal szemben. Ezt követően a magyar parlamentben kimondtuk, hogy az Európai Parlament olyan határozatot hozott, amelyhez nincs joga, megsértette Magyarország uniós alapszerződésben is garantált szuverenitását. Mi akkor azt gondoltuk, egy olyan jelentéssel vitatkozunk, amelynek szerzői valóban az Európai Parlamentben ülő, de más nemzetekhez tartozó szocialista, baloldali képviselők. Herczog Edit, az MSZP európai parlamenti képviselője nem olyan régen érdekes újdonságokkal ismertette meg a közvéleményt, amiben elmondja a Tavares-jelentésről, hogy ’összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme, végigharcolásában mindannyian részt vettünk – saját magukra gondol –, elfogadtatásáért valamennyien mindent megtettünk’. Ugyancsak leszögezi, szó szerint: ’Fellépésünk a Tavares-jelentés elfogadása során az európai szocialista frakcióban növelte a Magyar Szocialista Párt tekintélyét.’ (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Szégyen!) Mi jobban örültünk volna, ha Magyarországon növeli a tekintélyét. Tekintettel arra, hogy miniszterelnök úr volt az, aki az Európai Parlament vitájában képviselte Magyarország érdekeit, tisztelettel kérdezném, volt-e sejtelme arról, hogy valójában nem a Tavares-jelentés, hanem a Tabajdi–Göncz-jelentés vitáján vesz részt. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokban: Szégyen! – Nyakó István: Hú, de kemény! – Taps a kormánypárti padsorokban.)”
Orbán Viktor miniszterelnök: „Először is szeretném megköszönni, hogy ezt a témát szóba hozta. (Derültség és szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) Ezt már csak annál is inkább jól tette, mert az ellenzéktől ezt aligha várhattuk volna, már csak azért is, mert eddig az ellenkezőjét mondták. És azt gondolom, Magyarország szempontjából fontos fejlemény az, ami az elmúlt napokban történt, és amire Ön a kérdésében rámutat. Nem kevesebb történt annál, mint amit Ön most itt fölolvasott, vagyis kiderült, hogy a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselői összefogtak Magyarország ellenfeleivel Magyarország ellen. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Így van!) Javaslom, hogy higgadtan vitassuk meg ezt a kérdést, mert ez egy fontos ügy. Nyilvánvaló, hogy a magyar parlament pártjai között vannak viták. Azonban azt gondolom, hogy vannak nemzeti érdekek, amelyeket ezeknek a vitáknak nem ildomos túllépniük. Itt most nem kevesebb dolog történt, mint az, hogy vannak olyan magyarok, vannak olyan, a magyarok szolgálatára fölesküdött magyarok, vannak olyan, a magyar közéletben részt vevő magyarok, akik nem kevesebbet tesznek, mint hogy az ország ellenfeleivel összefognak a magyar emberek ellen. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyen!) Ez lehangoló, és rendkívüli csalódottságra ad okot, tisztelt hölgyeim és uraim. Azt kell mondanom (Nagy zaj a kormánypárti padsorokban), azt kell mondanom, hogy mindenkinek tudnia kell, aki ilyet tesz, hogy az, aki egyszer hátat fordít a magyar embereknek, ne lepődjön meg, ha legközelebb a magyar emberek is hátat fordítanak neki. (Közbeszólások az MSZP soraiból. Hosszan tartó taps a kormánypárti frakciókban.)”
Rogán Antal (Fidesz): „Tisztelt szocialista képviselőtársaim... mindig is kiszolgálták az üzleti és a banki érdekeket, és úgy tűnik, hogy ennek érdekében emeltek szót az Európai Parlamentben is, és ennek érdekében írták a Magyarországot méltánytalanul elmarasztaló jelentést. Így a viszontválaszban hadd kérjem azt a szocialista képviselőktől, hogy azokat a szocialista európai parlamenti képviselőket, akik ebben részt vettek, véletlenül se indítsák újra. (Taps a kormánypárti padsorokban.)”
Ujhelyi István elnök (MSZP): „Megkérdezem miniszterelnök urat, hogy kíván-e élni az egyperces viszontválasz lehetőségével. (Orbán Viktor nemet int.) Nem. A többit a frakcióülésen akkor majd. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban. Dr. Budai Gyula: Ez milyen megjegyzés? Közbeszólás a Fidesz soraiban: Mégis mit képzelsz? Közbeszólás a Fidesz soraiban: Szégyelld magad!) Ha valami rosszat mondtam, akkor azért elnézést kérek, tényleg. (Közbeszólások az MSZP soraiban: Ilyet a Kövér soha nem tenne! Mindig igazságos! Közbeszólás a Fidesz soraiban: Szégyen, gyalázat!) Köszönöm szépen. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Köszönheted!)”
2. Orbán a korrupció ellen
„Hagyatkozzon az Állami Számvevőszékre” (azonnali kérdés, október 7.)
Józsa István (MSZP): „Tisztelt Miniszterelnök Úr! Érdekes volt, ahogy elbeszélgetett a frakcióvezetőjével, de amit az Európai Unióról mondott, azt szeretném visszautasítani valamennyi MSZP-s nevében. (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok soraiban.) Nem ellenfelünk az Európai Unió. Tehát Magyarországnak barátja az Európai Unió. Lehet, hogy Ön ferde szemmel néz rájuk (folyamatos közbeszólások a kormánypártok soraiban), lehet, hogy Ön ferde szemmel néz az Unióra, de az Európai Unió Magyarország barátja, az Ön politikáját…”
Elnök: „Elnézést, Józsa képviselő úr, azt kérem, hogy kicsit várjon, mert meg kell kérjem Rogán frakcióvezető urat, hogy tegye lehetővé, hogy az ellenzéki képviselő a kérdését föltehesse. Nulla-harmincnál szakítottam félbe képviselő urat, folytathatja a kérdését. Öné a szó, Józsa úr.”
Józsa István (MSZP): Várom, hogy a 30 másodpercre visszaálljon. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban. Soltész Miklós: Az X-faktorba elmehetnél műsorvezetőnek!)
A kérdésem az, miniszterelnök úr, ezek szerint 1 perc 30 másodpercben: sajnos nem oszlik az a homály, ami a múlt héten lezárt, erősen mutyigyanús E.ON-vásárlási ügylet körül kialakult. Ami biztos, hogy önök 280 milliárd forintból nem gázüzletágat vettek, hanem csak két céget, amelyért szakemberek szerint egy forintot se lenne érdemes adni, ettől ugyanis nem lesz olcsóbb a gáz, és nem lesz biztonságosabb az ellátás. 280 milliárdot a könyv szerinti 110 milliárd forintos értékkel szemben, tehát ez túlzás.
Kérem, ne titkolózzanak, adjon választ: miért titkos az E.ON elnök-vezérigazgatójával kötött szándéknyilatkozata?”
Orbán Viktor miniszterelnök: „Létezik Magyarországon egy állami vagyonról szóló törvény. Ez a törvény világossá teszi, hogy a társaságok megvásárlásának részleteit az Országgyűlésnek alárendelt Állami Számvevőszék évente ellenőrzi. Miután bennem úgysem bízik, hagyatkozzon az Állami Számvevőszékre.”
Józsa István (MSZP): „Megnyugtató lett volna, miniszterelnök úr, ha a feltett kérdéseimre, hogy miért titkos az Ön szándéknyilatkozata az E.ON elnökével, Ön személy szerint válaszol, merthogy Önök írták alá. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy Ön rossz üzletet kötött, és most menekül a szembesítés elől, keni a felelősséget a Számvevőszékre. Szerintünk a közpénzek pazarlásának ez a módja az Európai Unióban nem megengedett. Lehet, hogy arrafelé, ahol baltás gyilkosokkal üzletelnek, lehet, de Európában nem. Miért titkolja a szándéknyilatkozatot, milyen titkolnivalója van Önnek a 280 milliárd közpénz felhasználásáról. Azt beszélik, még 65 milliárdot bele akarnak pumpálni ezekbe a cégekbe. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Idő! Idő!) Mi a cél ezzel, ha olyan jó üzletet csináltak?”
Orbán Viktor miniszterelnök: „Miután a kormánynak van egy programja, miszerint Magyarországon a rezsit csökkenteni kell, ezért Magyarországon a rezsiár meghatározásához szükséges minél több eszközt igyekszünk köztulajdonba venni. Ezért például a gáztározók megvásárlásának programja sem fejeződött be. Akkor fejeződik be, amikor Magyarországon minden gáztározó többségi magyar állami tulajdonban lesz, és ez így lesz. (Taps a kormánypártok soraiban.)”
„Tanulmányozza a házszabályi rendelkezéseket” (azonnali kérdés, október 7.)
Volner János (Jobbik): „Amikor hallottunk arról, hogy az E.ON visszavásárlását tervezi, pontosabban: a földgázüzletág visszavásárlását tervezi a kormány, nagyon örültünk. Azonban amikor meghallottuk azt, hogy milyen vételáron szeretné a kormány megejteni ezt az ügyletet, akkor erősen meglepődtünk. Megnéztük a szakértői értékbecsléseket, és ennek alapján azt láttuk, hogy körülbelül 200 milliárd forinttal többet szánt a kormány arra, hogy visszavegye az E.ON-földgázcégeket, mint amennyit a szakértői értékbecslések alapján a földgázüzletága ért az E.ON-nak. Amikor megpróbáltam összehívni a gazdasági bizottságot a gazdasági bizottság alelnökeként, akkor a gazdasági bizottság összehívását megtagadta a kormányoldal tőlem. Megjegyzem egyébként, hogy amikor kinyitottam a napisajtót, abból többet tudtam meg, mint az Önök kormánytagjainak válaszaiból. A Jobbik saját vizsgálóbizottsági kezdeményezését, amit nemcsak az E.ON-visszavásárlással kapcsolatban szeretnénk benyújtani a parlamentnek, hanem szeretnénk megnézni azt is, hogy a szocialista kormányok miért privatizálták a magyar energetikai szektort... – az Ön frakciója, a Fidesz-frakció elutasította. Azt szeretném kérni a miniszterelnök úrtól, hogy pártelnökként, miniszterelnökként hasson oda, hogy ebben az ügyben tisztán lássunk, és ennek a 200 milliárd forintnak a sorsáról meggyőződhessünk, hogy nem korrupciós felár vagy nem esetleg a rezsicsökkentés költsége lett ilyen módon visszaadva a szolgáltatóknak.”
Orbán Viktor miniszterelnök: „Ön az ár realitását vitatja. A világ egyik legnagyobb könyvvizsgáló cégével készíttettünk egy alapmodellt. A vételár, mint tudják, 280 milliárd forint volt, az alapszámítás szerint pedig 294 milliárdig volt értelmes elmennünk. Azt gondolom, hogy ez jó üzlet.”
Volner János (Jobbik): „Miniszterelnök úr, minket az nyugtatna meg, ha nemcsak az Ön elbeszéléseiből értesülnénk ezekről az értékbecslésekről, hanem megmutatná a kormánya ezeket az értékbecsléseket, és ha a kormány elszámolna ezzel a vételárral. Én most itt nem a takarítónő vagyok, miniszterelnök úr, hanem egy országgyűlési párt képviselője (moraj a kormánypárti padsorokban), egy olyan országgyűlési párté, amely az ellenőrzési jogát az Ön kormánya fölött is gyakorolni szeretné. Arra kérem Önt, hogy emlékezzen a saját, negyed évszázaddal ezelőtti tetteire, amikor megpróbálta a szocialista rendszert leváltani, ellenőrizni, ugyanabban a helyzetben volt, mint most a Jobbik Önökkel szemben (moraj a kormánypárti padsorokban), egy meglehetősen autoriter hatalmi berendezkedést megpróbálunk parlamentáris eszközökkel leváltani és ellenőrizni. Adjon nekünk lehetőséget arra, hogy ezt az ügyletet korrekten, parlamenti képviselőkhöz illő eszközökkel vizsgálhassuk.”
Orbán Viktor miniszterelnök: „Hiába jelenti be az igényét, hogy fiatal demokrata akar lenni, mint mi voltunk ezelőtt húsz-egynéhány évvel, ezen mi nem tudunk segíteni. (Derültség és taps a kormánypárti oldalon.) Ami azt a megjegyzését illeti, hogy Ön nem takarítónő, ezt nem tudom pontosan értelmezni, de érzek egy kis lebecsülést ebből a mondatból. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Akár lehetne az is, ha az volna, nem kellene szégyellni. (Taps a kormánypárti padsorokban.)Ami pedig a demokrácia ügyét illeti, azt javaslom, hogy tanulmányozza az erre vonatkozó házszabályi rendelkezéseket. Az Állami Számvevőszék minden vagyonmozgást köteles ellenőrizni. Úgyhogy azt gondolom, tisztelt képviselőtársam, hogy minden összevetés, amelyet a mondataiból kihallhattunk, a diktatórikus rendszerekkel és a mostani nap összevetése a megelőző évtizedekkel, méltánytalan összevetés.”
„Tegyen feljelentést” (azonnali kérdés, szeptember 9.)
Schiffer András (LMP): „Magyarországon ma az emberek személyes tapasztalata az, hogy az ország nyakig úszik a korrupcióban, és központilag szervezett módszerekkel tüntetik el a köz- és európai uniós pénzeket. A mi országunkban a kormány, annak feje és minisztériumai szervezik a pénzek eltüntetését, mondta ezt Ön 2006-ban, amiért az Ön hivatali elődje, Bajnai Gordon Önt beperelte. Azt gondolom, hogy korszakváltás azóta sem történt. A napokban az interneten közzétett hangfelvétel szerint 20 százalékot kell visszaosztani az önkormányzattól elnyert épületfelújítások után a vállalkozóknak Zuglóban. A vállalkozó szerint azért nem berzenkedtek a sarc ellen, mert azt gondolták, hogy a pártkasszába kell az összegnek bekerülnie, de ezek lenyúlták simán, ezek nem adtak vissza oda senkinek semmit. Akivel beszélget ez a vállalkozó, az nem más, mint Zugló fideszes alpolgármestere. Egy olyan pártról beszélünk, ahol minden pozícióra az Ön, tehát a pártelnök javaslata szükséges. Ezen a hangfelvételen van egy olyan kitétel is, hogy ez egy olyan kínos ügy, hogy nem lehet a Viktorral sem megbeszélni. Nem tudom, hogy milyen ügyek azok, amiket a miniszterelnök úrral meg lehet beszélni. A közelmúltban az is napvilágot látott, hogy például Fejér megyében nem 109 külön gazdálkodó család, hanem 34 érdekeltség műveli ezután a több mint 5300 hektár földterületet 20 évre. És a legtöbb bérleti egységet, 30-at a Csákvári Mezőgazdasági Zrt. vezérkara szerezte meg, őket követi Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere és érdekeltségei 25 bérleti egységgel. Ez egy olyan ügy volt, amit Önnel meg lehetett beszélni, miniszterelnök úr?”
Orbán Viktor miniszterelnök: „Akár magánüzletről, akár közpénzről van szó, minden visszaosztás törvénytelen. Arra kérem, hogy aki ilyenről tud, haladéktalanul tegyen feljelentést, indítsa meg a jogi eljárást. Volt olyan ügy, amit pontosan földerített a magyar igazságszolgáltatás és a magyar nyilvánosság. Csak abban nem a mostani kormányzó pártok, hanem az előző kormányzó pártok voltak érintve, virágok és madarak fedőnév alatt. Úgyhogy azt javaslom, ha ilyen műhelytitkokra kíváncsi, akkor ne engem kérdezzen, hanem az előző kormányzó pártokat. Ami a szűkebb pátriám dolgát illeti, azt gondolom, hogy miután korábban ott egyetlen állami gazdaság művelte a földeket, most meg 35-en művelik, ez egy olyan jó arány, amit bátran lehet vállalni. Ami pedig azt a kérdést illeti, ahogy Ön fogalmaz, hogy milyen kínos ügyeket lehet a Viktorral megbeszélni, a válaszom úgy hangzik, hogy minden ügyet meg lehet velem beszélni, ami rám tartozik. Ami nem, azt ne akarja velem megbeszélni, tisztelt képviselő úr.”
Schiffer András (LMP): „Az a helyzet, hogy ami az Ön szűkebb pátriáját illeti, ott az érdekeltségek legerősebb felső 26 százaléka kapta meg az összes aranykorona-érték több mint 88 százalékát és a földterületek több mint 85 százalékát. Tehát nem igaz az, hogy a helyben gazdálkodó, boldogulni akaró családok kapták meg a legtöbb földet.
A bölcsőde felújításnál pórul járt kisvállalkozókat (közbeszólások a kormánypártok soraiból: Idő!) nem fizetik ki, Önök cserbenhagyták ezeket a melós embereket Zuglóban is.”
Orbán Viktor miniszterelnök: „Bár látszólag ugyanazt a nyelvet beszéljük, úgy tűnik, mégis mást értünk rajta. A visszaosztó vállalkozó nálunk nem melós, tisztázzuk a dolgot. (Schiffer András: Pontosan erről beszéltem.) Tehát ha valamelyik vállalkozót a visszaosztásban sérelem ért, ami ellen egyébként bűncselekmény okán följelentést kéne tenni, azt nem javaslom, hogy a munkásvédelem címszó alá írja be a noteszébe, képviselő úr. ((Derültség a kormánypárti padsorokban.)”
3. Orbán, a szegények gyámola
„Becsülje meg a közmunkásokat” (azonnali kérdés, szeptember 9.)
Elnök: „Vágó Gábor, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: „Mégis minél teljesít jobban Magyarország?” címmel. (Sebestyén László: Tőled mindenféleképpen! Az elnök csenget.)”
Vágó Gábor (LMP): „Az elmúlt héten napvilágot látott az a statisztika, hogy Magyarország a világ országai között a versenyképességi rangsorban a 63. helyre süllyedt; két évvel ezelőtt még a 48. helyen álltunk. Három évvel ezelőtt, amikor az Ön gazdasági miniszterét hallgattuk meg a költségvetési és számvevőszéki bizottságban, azt mondta, hogy négy év alatt a cél az, hogy tíz helyet ugorjunk előre; ehhez képest tizenötöt sikerült hátraugorni. (Simon Gábor: Az ugrás megvolt.) Ha megnézzük a számokat: van Magyarországon 1 millió 820 ezer adófizető, aki a versenyszférában dolgozik. Minden tiszteletem a közszférában dolgozóké, de azért mégis ez az 1 millió 820 ezer ember tartja el az egész országot, sőt tízezerrel kevesebben lettek az elmúlt két évben. A beruházási ráta 16 százalékra süllyedt, ez az amortizációt nem tudja fedezni. A vállalatok felszámolása soha nem látott mértékben nő, ennyi cég nem indított maga ellen önfelszámolást, mint az elmúlt esztendőben. Hogy mi ennek az oka? Várom az Ön válaszát.”
Orbán Viktor miniszterelnök: „A számok nem stimmelnek, vagy legalábbis nem azokra a metszetekre figyelek én, mint amit Ön említett. Én arra figyelek, hogy 2010-ben Magyarországon összesen 1,8 millió, vagyis 1 millió 800 ezer ember fizetett adót. Ez a szám jól mutatja, hogy 2010-ben csődben voltunk, lényegében a gödör alján. Most ott tartunk, hogy tízmillió emberből majdnem négymilliónyi ember fizet adót. Szerintünk ez nem semmi. (Taps a kormánypártok soraiban.)”
Vágó Gábor (LMP): „Nem akarok számháborúba belemenni, de azért lássuk azt, hogy a négymillió munkavállaló és adófizető között, akiről Ön beszél, nagyon sok a közalkalmazott, a közmunkás. Én arról az 1 millió 800 ezer emberről beszélek, aki a versenyszférában dolgozik. De hogy még egy dolgot behozzak, amire Ön végül is nem tért ki igazából: a korrupció elhatalmasodása, a bürokrácia túlterjeszkedése a kiszámíthatóság hiánya a versenyképesség legnagyobb akadályaként. Amikor Magyarország költségvetését havonta kell újraszabni, és bármikor történhet olyan, hogy egy egész piaci szegmenst a kormányzat egy tollvonással semmibe vesz, áthúz, megváltoztatja a piaci szegmens működésének alapvető feltételeit, akkor joggal gondolhatja úgy egy magyar kis- és középvállalkozó, hogy minek ide beruházni; joggal gondolhatja úgy egy nagy magyar vállalat, hogy inkább átviszi (az elnök csenget) Luxemburgba a székhelyét. Nem tudom, miniszterelnök úr, hallott-e róla, hogy a Mercedes-Daimler cég nem Magyarországon tervezi a beruházását, valószínűleg ugyanilyen versenyképességi akadályok miatt.”
Orbán Viktor miniszterelnök: „A beruházások ügyében éppen most azt olvastam, hogy nőnek a beruházások. Lemaradtam valamiről, vagy Ön maradt le? Lehet, hogy meghozta az eredményét az elmúlt három év munkája? Ne beszéljen le bennünket a sikerről, inkább segítsen bennünket! Ami pedig a munkát illeti: nem tudom, miért nézik le állandóan Önök a közmunkásokat. (Vágó Gábor: Nem!) Dehogynem! Ne csináljon úgy, mintha nem ezt mondta volna! Mindannyian értjük, látjuk, felállít egy hierarchiát: az Ön számára az a munka, amit a versenyszférában végez egy magyar ember, jobb értékű munka, mint az, amit egyébként közmunkásként végez. Arra kérem Önt, hogy becsülje meg azokat az embereket is – vannak 200-300 ezren –, akik most már nem segélyért állnak sorba, hanem elmennek, dolgoznak. Ne mínuszba írja be őket, hanem pluszba, legyen kedves! (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban.)”
Lendvai Ildikó, az MSZP politikusa
