rss      tw      fb
Keres

Békéscsaba: az MSZP kármentéssel próbálkozik a PM hibája után



Mint csütörtökön beszámoltunk róla (Békéscsaba: a demokratikus ellenzéki pártoknak nem lesz jelöltjük a PM pancserhibája miatt), a helyi választási bizottság után a területi is elutasította a közös ellenzéki jelölt nyilvántartásba vételét Békéscsabán, mert a Párbeszéd Magyarországért az előírtnál régebbi bírósági végzéssel igazolta működését. Mivel az öt ellenzéki párt a jelölési határidő előtt fél órával nyújtotta be az összes iratot és az ajánlócédulákat, lehetetlen volt időben javítani a hibát. Az MSZP jogászai megoldást kerestek.


Index: Az LMP példája mentheti meg az ellenzéket Békéscsabán


A portál pénteki beszámolója szerint a PM nevét lehúzzák a békéscsabai ajánlásokról, és egy LMP-s precedensre hivatkozva újra nekifutnak. A bíróságon múlik, elfogadják-e a szocialisták érvelését. Részletek az Index írásából.


„A PM-es Karácsony Gergely a nyilvánosság előtt ugyan elismerte, hogy pártja követte el az adminisztratív hibát a jelölés során, a PM harcias hangvételű közleményei azonban arról szóltak, hogy a hatalom kívánja megakadályozni az ellenzéki összefogást Békéscsabán, és azt állították, a választási bizottságok politikailag elfogultak. Az Index úgy értesült, Karácsony jelezte a szövetséges pártoknak, hogy mivel miattuk nem sikerült Kovács Katalint nyilvántartásba venni, vállalják a felelősséget és az indulás érdekében belemennek minden megoldásba. Az MSZP jogászai elő is álltak egy javaslattal, melyhez viszont az is szükséges, hogy a békéscsabai jelöltet a PM nem támogatja. (Kovács Katalin személyét az MSZP javasolta közös jelöltnek.)”


„Ennek a lényege az, hogy Kovácsra most már csak négypárti (MSZP–Együtt 2014–DK–Liberálisok) jelöltként kérik az emberek ajánlását, valamint olyan rendelkezéseket és bírósági határozatokat kerestek, melyekre hivatkozva álláspontjuk szerint módosítani lehet utólag is a jelöltállítást.”


„Az OVB és a Legfelsőbb Bíróság döntései között keresve a szocialisták találtak egy olyan LB-határozatot, melyet figyelembe véve szerintük a bíróság akár meg is változtathatja a helyi és a területi választási bizottság döntését. A 2010-es őszi önkormányzati választásokon Hajdú-Bihar megyében a területi választási bizottság visszautasította a Lehet Más a Politika megyei listájának nyilvántartásba vételét, mivel a párt ajánlószelvényeinek egy része nem pontosan volt kitöltve. 2717 kopogtatócédula kellett volna a listaállításhoz, de a 2856 leadott cédulából csak 2663 maradt érvényes, így az LMP elhasalt. A párt fellebbezett, de az OVB-nél sem járt sikerrel. A Legfelsőbb Bíróság azonban megváltoztatta a döntést. Az LB ugyanis ’az ajánlószelvények érvényességét annak az elvnek megfelelően vizsgálta, hogy miután az ajánlószelvény kitöltésére a törvény formai előírásokat nem tartalmaz, az ajánlószelvények minősítése során a legfontosabb érvényesítendő szempont a választópolgár személyazonosságának megállapítása mellett választói akaratának érvényre juttatása’. Ez röviden azt jelenti, hogy hiába tölti ki hiányosan vagy rosszul valaki az ajánlószelvényét, a formai hibánál (jelen esetben a PM szerepeltetésénél) fontosabb szempont a választó akarata, miszerint jelölni kíván egy adott indulót a választáson.”


beol.hu: Bízik a kedvező bírósági ítéletben az MSZP


Nyilatkozat kitöltését kéri a választópolgároktól az MSZP békéscsabai szervezete a balul sikerült jelöltállítás miatt – írta csütörtökön a békés megyei internetes portál.


A bírósághoz fordulunk, hogy Kovács Katalin jelölését vegyék nyilvántartásba, indulhasson a november 10-ei, békéscsabai időközi választáson, mondta Miklós Attila, az MSZP békéscsabai elnöke. Úgy véli, a Gyulai Törvényszék nem hozhat számukra negatív döntést, ugyanis ha a PM-t nem is, a többi jelölő pártot – az MSZP, a DK, a Liberálisok és az Együtt – nyilvántartásba vette a helyi választási bizottság. A választókat pedig arra kérik, töltsenek ki egy nyilatkozatot – ezt minden egyes postaládába eljuttatják –, hogy akkor is aláírták volna az ajánlószelvényt, ha azon a PM nem szerepelt volna. Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint egy adminisztrációs hiba nem lehet előbbre való, mint a választói akarat.


hvg.hu: A javított verzió


A portál írása arról, milyen közleményt kellett volna eljuttatnia Karácsony Gergelynek az Országos Sajtószolgálathoz – a helyett, amit eljuttatott. Részletek az írásból.


„A Párbeszéd Magyarországért Párt közleménye:


Nem hagyjuk, hogy bárki és bármi megakadályozza az ellenzék közös fellépését Békéscsabán! Tudomásul vesszük a választási szervek jogszerű döntését, levonjuk a szükséges konzekvenciákat, és nem rinyáljuk tele a sajtót.


A Békés megyei Területi Választási Bizottság mai határozatában elutasította a Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) fellebbezését. A jogorvoslatra azért lett volna szükség, mert a békéscsabai Helyi Választási Bizottság – adminisztratív hibára hivatkozva – elutasította a PM kérelmét arról, hogy jelölő szervezetként nyilvántartásba vegyék a 2013. november 10-ére kiírt békéscsabai időközi önkormányzati képviselő választásra. Azt követően próbálkoztunk be még egyszer, hogy a békéscsabai Helyi Választási Bizottság – miután képtelenek voltunk a megfelelő dokumentumot prezentálni – kiszúrta, hogy nem lehetünk jelölő szervezet, ezért nem tehetett mást, mint megtagadta több szervezet által is támogatott jelölt nyilvántartásba vételét.


A döntés következményeként meghiúsulna a demokratikus ellenzék pártjainak az a törekvése, hogy közösen indítsanak jelöltet az Orbán-rezsim jelöltjével szemben. A döntés következményeként szövetségeseink szembesülhettek azzal, hogy kibasztunk velük is, és a kormánypárt nemjobbikos kihívójaként egy független jelölt és az LMP aspiránsa maradt, ami nekem személyesen is vérciki, de egykori pártom demokratikus elkötelezettségét még implicit módon sem fogom kétségbe vonni.”


[…]


„Karácsony Gergely országgyűlési képviselő
Karácsony Gergely volt országgyűlési képviselő, aki a ’technikai koalíciótól’ eljutott a ’nincs fenntartásom Gyurcsánnyal szemben’ álláspontig, és most fenyőmagon tengődve az elvhűségről és a politikai képességekről mereng.”