Van-e jogállami alternatíva az Orbán-rendszerrel szemben? 1.



Semmit sem szeretnék jobban, mint azt, hogy a 2014-es választásokon a Fidesz az 1994-eshez hasonló eredményt érjen el. Ha ez az álom megvalósulna, még akkor is fennmaradna számos probléma. De mi történik akkor, ha a demokratikus ellenzék éppen hogy csak nyer, és kormányt ugyan alakíthat, de mit kell majd tennie annak a kormánynak, hogy valóra váltsa a választói akaratát, vagy még pontosabban, mire lesz majd lehetősége ennek a kormánynak? Beszélnünk kell erről, mert úgy tűnik, hogy vannak ellenzéki pártok, amelyek arra készülnek, hogy megkíséreljék a Fidesszel való kiegyezést. Szeptember 23-án Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke volt Rangos Katalin vendége a Klubrádióban* és nagy meggyőződéssel fejtegette, hogy csak jogállami módon lehet felszámolni Orbán Viktor rendszerét. Mielőtt magáról a problémáról írnék, szeretném világossá tenni, hogy nekem Szigetvári Viktor gondolataival és politikájával van gondom, pontosabban, veszélyesnek tartom ezt a politikát. Ezt azért kellett leírnom, mert ő sűrű öndicséret közepette többször is baloldali gyűlöletbeszédről szólt, úgy, hogy azt a Galamusra is lehetett érteni, aminek az oka valószínűleg a politikájáról írott cikkem volt. Nagyon fontos mindenkinek tisztában lennie azzal, hogy az eltérő vélemények mégoly éles megfogalmazása sem minősíthető gyűlöletbeszédnek! Két súlyos hibát is elkövet, aki így cselekszik: egyrészt ellaposítja, ezáltal jelentősen kiüresíti ezt a fogalmat, aminek az a következménye, hogy aztán a tényleges gyűlöletbeszédet sem tekintik az emberek kártékonynak. Másrészt az eltérő véleményeknek a gyűlölet fogalomkörébe utalása kapu az elhallgattatásuk felé. Mindkettő káros a demokráciára nézve.


Tehát akkor csak magáról a jogállami alternatíváról. Természetesen ennek megítélése, esélyeinek mérlegelése elsősorban attól függ, hogy ki mit gondol a jogállamról, és attól, hogy milyen tartalmat rendel hozzá. Ettől függ ugyanis, hogy a jogállam keretei között helyezi-e el valaki azt a politikai rendszert, amelyet a Fidesz 2010 óta kialakított. Amennyiben az Orbán-kormány által létrehozott intézmények, törvények és kinevezések mind a jogállam egyik variációját valósítják meg, akkor a vita csak arról szólhat, hogy ez a változat-e a legsikeresebb és a legélhetőbb. Amennyiben viszont a jogállam lerombolásaként tekintünk minden egyes intézkedésre, akkor a kérdés az, hogy a demokrácia vagy a nem-demokrácia kerül ki győztesen a küzdelemből. (Szándékosan kerülöm a diktatúra, önkényuralom stb. kifejezéseket, hogy ne térjünk el a részletek irányába.)


Az első esetben egyértelmű, hogy csak jogállami módon, vagyis a meghozott törvényeket és a létrehozott intézményeket tiszteletben tartva szabad és lehetséges eljárni. Mert ha Orbán Viktor rendszere demokrácia (ahogyan ő maga és rajta kívül még néhányan mások is állítják), akkor ezeknek a kétharmados többséggel meghozott törvényeknek az egyszerű többséggel való hatályon kívül helyezése természetesen a jogállami normák megsértésének tekinthetőek. Amennyiben viszont ezt a rendszert nem tekintjük demokráciának, akkor sem a törvényei, sem az intézményei nem köteleznek minket.


Tehát, a demokratikus ellenzék kötelessége, hogy világosan állást foglaljon, demokráciának tekinti-e Orbán Viktor rendszerét, vagy nem tekinti annak! Ezzel nemcsak a választóknak küld egyértelmű üzenetet a szándékairól, de mindenden választópolgár számára kijelöli a vonatkoztatási pontokat. Ilyen egyértelmű vonatkoztatási pontnak számítanak a Fidesz és a Jobbik esetében a kommunistázás, a nacionalizmus, illetve a sovinizmus és a vezérelv. A demokratikus ellenzéknek magától értetődő módon szintén szüksége van a tájékozódási és viszonyulási pontokra. Rendkívül fontos, hogy a demokraták meg tudják magukat különböztetni a demokrácia ellenségeitől. Ezáltal az is világossá válik, mi az, ami összeköti őket – jelenleg legfeljebb a közös kirekesztettség és a magasabb szavazatarány elérése kapcsolja egymáshoz őket, s ez, lássuk be, túlzottan is laza kötelék. Pillanatnyilag technokraták és nem politikusok befolyásolják a demokratikus ellenzéket, de nincs akadálya annak, hogy politikussá változzanak, és végre kiszabaduljanak a mennyiségi differenciák bűvköréből. Lásd a rezsicsökkentésre adott válaszaikat, amelyek arról tanúskodnak, hogy nincs is politikai válaszuk erre a kormányzati blöffre.


1. Kétharmad


Tegyük hát fel, hogy 2014-ben kétharmaddal vagy nagyobb arányban győz a demokratikus ellenzék. A kérdés az, milyen alternatívákkal számolhatunk ebben az esetben.



1.1.
A győztes ellenzék demokráciának tekinti Orbán rendszerét


Ha szigorúan vesszük, ez azt jelenti, hogy csak kisebb kifogásai vannak, mert az államosításokat, a hatalom centralizálását, a piac függővé tételét az állami megrendelésektől, a profitellenességet, illetve a profit átirányítását a kormányzó párt híveihez, a munkavállalók munkaadóknak való kiszolgáltatottságát legfeljebb mennyiségileg vagy technológiailag helytelenítik.


1.1.1. Ebből az következik, hogy nincs okuk az alaptörvény és a kétharmados törvények hatályon kívül helyezésére, legfeljebb részleteiben való módosítására, ezért nem is fogják őket hatályon kívül helyezni.


1.1.2. Következmények. A gazdasági és a politikai hatalom nagyrészt azok kezében marad, akik Orbán Viktor kliensei. Megtörténik azonban a hatalom felosztása a korábbi orbánisták és a korábbi demokratikus ellenzék követői között. Éppen ezért az új kormány nem is vált ki komolyabb ellenállást a Fidesz-uralom haszonélvezőiből. A felszínen béke uralkodik az országban, viszont folytatódik a gazdasági süllyedés, s ezzel párhuzamosan a vagyon és a jövedelmek átrendeződése, a társadalom egymással ellenséges csoportokra hasadása, s ez időről-időre éles helyi konfliktusokban jelenik majd meg.



1.2.
A győztes ellenzék nem tekinti demokráciának Orbán rendszerét


Ez az opció igen tág lehetőségeket rejt magában az „épphogy csak nem demokráciától” a diktatúráig, de valamennyiben közös, hogy hozzálát a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lebontásához.


1.2.1. Az alaptörvény, a kétharmados törvények, a kilenc évre kinevezettek, a hatalomcentralizáció intézményei mind előbb-utóbb áldozatul esnek a demokrácia visszaállításának. Jogilag nincs semmi akadály a győztes demokratikus ellenzék előtt, mindent megtehet, amit meg akar tenni. Ez persze vízválasztó lesz, mert eldönti, mi az, amit a maga hatalomgyakorlása szempontjából is elfogadhatónak tart, és mi az, amit nem, vagyis mit őriz majd meg az önkényuralom építményéből.


1.2.2. Következmények. Mivel a 2010 után létrehozott politikai rendszer egyfajta hűbéri hierarchia szerint osztja fel a hatalmat, a vagyonokat és jogosultságokat, az intézmények és a törvények megváltoztatása súlyos érdeksérelmeket okoz majd az Orbán–Simicska-klán valamennyi tagjának. Hatalmukat és az előző négy évben birtokolt extraprofitjukat, sőt egyáltalán a profitjukat is elveszítik. Senki sem várhatja el tőlük, hogy ne próbálják valamilyen módon megőrizni mindezt. Arra kell számítani, hogy minden lehetséges eszközt igénybe fognak venni. Az Orbán-rendszer létrehozta Magyarországon az intézményesített korrupció világát, amely pozíciókkal és extra jövedelmekkel vásárolta meg a klánhoz csatlakozók hűségét. A klán hatalma csak akkor tartható fenn, és akkor van reménye a politikai hatalom visszaszerzésére, ha továbbra is képes előnyöket nyújtani szolganépének. Ennek egyik leghatékonyabb módszere a korrupció, vagyis a demokratikus ellenzék pozícióba kerülő képviselőinek gazdasági és politikai korrumpálása. A másik módszert szintén alkalmazta már a Fidesz a hatalom megragadásáért folytatott könyörtelen harcában 2006–2010 között, ez a félelem- és zavarkeltés. Vegyük tekintetbe, hogy kormányzása alatt (az európai pénzeknek a saját híveihez irányításával) felmérhetetlen mennyiségű vagyont halmozott fel annak érdekében, hogy azt vészhelyzet (nem kétharmados győzelem vagy vereség) esetén a hatalom visszaszerzésére használhassa fel. A gazdasági rendszer ismételt piacosítása, az államosított oktatás és egészségügy reformja számtalan konfliktust fog generálni, és ezzel ugyanennyi lehetőséget fog kínálni a majdani nem-demokratikus ellenzéknek arra, hogy helyi konfrontációkat idézzen elő, és bizonyítani próbálja a demokrácia életképtelenségét. A Fidesz és a szélsőjobboldal szellemi és érzelmi rokonsága lehetőséget ad arra, hogy amint lehetőség adódik rá, bevessék az elmúlt években kiképzett szélsőjobboldali rohamosztagokat, amelyek lelkesen, a 2006-osnál sokkal hatékonyabban és sokkal szervezettebben fognak fellépni a „nemzetáruló kormány” ellen. Egy szó mint száz, a hideg polgárháború folytatódni fog, ha nem sikerül megfelelő mértékben korrumpálni az új intézmények döntéshozóit és alkalmazottait. A hatalom jelenlegi urai mindenképpen megpróbálják majd rákényszeríteni akaratukat az új, demokratikus, ámde a saját identitásában bizonytalan kormányra.



Orbán és Simicska – MTI/Kovács Attila

2. Egyszerű többség


A második legkedvezőbb eset az Orbán–Simicska-klán számára (az ő győzelmük után) az, ha épphogy csak elveszítik a választást (még az a helyzet is előállhat, hogy veszítenek, de a demokratikus ellenzék nem szerez abszolút többséget, és a Jobbik ott lesz közöttük, ám vele nyíltan egyik oldal sem foghat össze, úgyhogy ezt a variációt most felejtsük el). Az egész rendszer, minden intézmény és minden kilenc évre kinevezett csinovnyik azért létezik, hogy készen álljon erre a lehetőségre. Más értelmük ugyanis nincs, mert ha a Fidesz hatalmon marad, bármikor, bármelyiket lecserélheti, még akkor is, ha nem lesz kétharmada, mondjuk úgy, hogy visszautasíthatatlan ajánlattal veszik rá őket a lemondásra.



2.1.
A győztes ellenzék demokráciának tekinti Orbán rendszerét


Előáll az 1.1-ben leírt helyzet, azzal a különbséggel, hogy semmilyen mód és szándék nem lesz az orbáni törvények és intézmények módosítására. Ennek következtében a – véleményem szerint antidemokratikus – rendszer fennmarad és felszívja a korábbi demokratikus ellenzék képviselőit, akik, bár szavakban majd folyton tiltakoznak ellene, az Orbán–Simicska-klán klienseivé válnak. Megpróbálnak egyezkedni a Fidesz vezetőivel és képviselőivel, de ebben a helyzetben akkor is Orbán Viktor kezében marad a hatalom, ha elveszíti a választást. A hideg polgárháború véget ér és konszolidálódik a 2010 után kiépített rendszer. Ebben az esetben – véleményem szerint – hosszú időre búcsút mondhatunk a demokráciának.



2.2.
A győztes ellenzék nem tekinti demokráciának Orbán rendszerét


Az a probléma, amiről Szigetvári Viktor beszélt, akkor merül fel igazán, ha ez a helyzet áll elő. Lehet-e bármit tenni a nem demokratikus hatalmi rendszer képviselői és intézményei ellen, ha nincs kétharmad és a demokratikus ellenzék nem-demokratikusnak tekinti az Orbán-rendszert?


2.2.1. A jogállami módszerek, ahogyan Szigetvári interjújából is megtudhattuk, azt igénylik, hogy a kétharmados törvényeken csak a Fidesz, azaz Orbán Viktor belegyezésével módosíthatunk majd. De mivel ezek hatalmat, vagyonokat és jogosultságokat biztosítanak az Orbán-klán tagjainak, csak akkor van esély a belegyezését elnyerni, ha hasonló nyereséget lehet felajánlani érte cserébe. Vajon mit ajánlhat fel a demokratikus ellenzék Orbán Viktornak? Például azt, hogy átadja a hatalmat. Ezt persze nem akarja, ezért addig kell győzni a választásokon, amíg kétharmad nem lesz – mondja Szigetvári Viktor.


2.2.2. Következmények. Ha ez az úgynevezett jogállami program megvalósul, bizonyos, hogy felmerül néhány kérdés, amire jó lenne, ha választ kapnánk azoktól, akik ennek a hívei.


Az első az, hogy miként fog működni az ország addig, amíg a demokratikus pártok nem lesznek képesek hozzányúlni a kétharmados törvényekhez és a kilenc évre kinevezett tisztségviselőkhöz? Másként fogalmazva, milyen társadalmi, erkölcsi és gazdasági, no és persze politikai következményekkel fog járni az, ha egy demokratikus kormány alatt is fennmaradnak az előző (nem demokratikus) kormány által alkotott kétharmados törvények és intézmények? Nagyon valószínű, hogy az egymásnak ellentmondó követelményeket közvetítő rendszerek a mainál is súlyosabb erkölcsi válságot idéznek elő a magyar társadalomban, a társadalmi javak elosztásában továbbra is a megvesztegetés jellegű juttatások fogják jellemezni a marginális és alkalmazotti csoportoknak szánt javak elosztását. A vállalkozók pedig, ahogyan ma is, aszerint jutnak majd megbízásokhoz, hogy mennyire hajlandók az egyes politikai csoportok érdekeit figyelembe venni. Ebbe a torz és perverz elosztásba be fognak kapcsolódni az itt beruházó külföldi vállalatok is, ahogyan azt Ázsia vagy Afrika egyes országaiban is teszik.


Mire a következő választásra sor kerül, olyan nagymértékben fog deformálódni a társadalom egésze, hogy már azt sem fogjuk érteni, hogy miért kellene változtatni ezen a jól bejáratott rendszeren és semmiben sem fogunk különbözni azoktól az országoktól, ahol a korrupció magától értetődő és mindent átitat. Orbán terve akkor működik igazán, ha az ellenzék ragaszkodik az úgynevezett „jogállami” módszerekhez.


A második kérdés az, hogy meg lehet-e őrizni a demokráciába vetett bizalmat akkor, ha képviselői képtelenek lesznek megoldani a gazdasági és a társadalmi problémákat. A tehetetlenkedő politika egyáltalán nem vonzó, kiábrándultságot és ellenszenvet vált ki a polgárokból. Miből gondolja bárki is, hogy a választók türelmesen várakoznak a következő választásra, amikor majd talán megfelelő többséget szerez az addigra már elfásult és önbizalmát vesztett demokratikus ellenzék – ha akkor egyáltalán még demokratikusnak lehet nevezni őket. Nem fogja-e a „jogállami” módszerekhez való ragaszkodás alátámasztani a demokrácia értelmetlenségéről már eddig is kialakult vélekedéseket?


A harmadik kérdés, hogyan fogja megakadályozni a demokratikus ellenzék azt, hogy az országot továbbra is Orbán Viktor és Simicska Lajos irányítsa. Esetleg hallhatnánk valamiféle tervet erről? Mert azt többfelől is hallom, hogy nem szabad megsérteni a kétharmad által (mellesleg a jogot teljesen figyelmen kívül hagyva) meghozott törvényeket, de azt senki sem árulja el, mit akar kezdeni ebben az esetben az Orbán–Simicska-klán hatalmával. Addig, amíg erre nincsen válaszuk, vagy a válasz az, hogy viseljük el ezt a hatalmat, amíg „jogszerűen” fel nem lehet számolni, addig nincsen bizalmam bennük, addig a javaslataikat csapdának tekintem.



2.3.
A győztes ellenzék nem tekinti sem demokráciának, sem jogállamnak Orbán rendszerét, és ezért nem tekinti érvényesnek a jogállami módszereket


Ez a harmadik lehetőség, és természetesen ez is számtalan kérdést vet fel, de mivel már túl hosszúra nyúlt ez az írás, inkább egy következőben folytatom.





* Itt, itt és itt hallgatható meg.




Krémer Ferenc