Évforduló



Általában nem szoktunk megemlékezni egy esemény hetedik évfordulójáról. Ha most ez mégis így történik a magyar nyilvánosságban az őszödi beszéd és az azt követő események kapcsán, annak egy fatális véletlen az oka: az akkori rendőri vezetők perének első tárgyalását az illetékes bíróság éppen erre az évfordulós napra látta jónak kitűzni. Akkor most én is csatlakozom az évfordulós megemlékezésekhez.


Az első tézisem az, hogy Gyurcsány Ferenc nem a beszéd (illetve jól kiválasztott részletei) nyilvánosságra kerülése után került a jobboldali csőcselék gyűlölködésének középpontjába, hanem már jóval előbb. Második tézisem pedig az, hogy ez a csőcselék nem akkor szervezte meg magát, hanem szintén már jóval előbb.


A jobboldal és különösen a csőcseléke szemében Gyurcsány Ferenc addigra már két, számukra megbocsáthatatlan bűnt is elkövetett. Az egyik az volt, hogy a kérdésben gyáván ingadozó pártja helyett jóformán egymaga vette föl a harcot a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampányában. Aki látta azt a televíziós műsort, amelyben a határon túli magyarok három, saját maguk által autentikusnak kikiáltott vezetőjével vitázott, rendkívül udvariasan, sőt barátságosan, ellenérveit ugyanakkor rendkívül hatásosan és meggyőzően kifejtve, az tudja, miről beszélek.* Amikor szegény Tőkés püspök elkezdett ott énekelni, azt mondtam: ez a népszavazás ebben a pillanatban megbukott. És az akkor kifejtett meggyőző érvelést azóta sem bocsátotta meg Gyurcsánynak egyetlen nacionalista sem, nemcsak a jobboldaliak, de a baloldaliak sem, merthogy sajnos olyanok is vannak. (Hadd utaljak megint a Gyávák című korábbi írásomra.)



Erzsébet híd, 2002. július 4. – Index/darkplant.hu

Gyurcsány másik megbocsáthatatlan bűne szintén egy televíziós szereplése volt: a 2006-os választások előtti tv-vitája Orbán Viktorral, amelyben – amint mondani szokás – fölmosta a padlót össze-vissza hebegő ellenfelével. Ma is meg tudná tenni, ha a baloldal netán őt jelölné Orbán vitapartnerének, és ha ez utóbbi egyáltalán ki merne állni vitatkozni bárkivel is.



A jobboldali csőcselék megszerveződése pedig – Gyurcsánytól teljesen függetlenül – már 2002-ben megkezdődött, amikor a választási csalás teljesen őrült jelszavával (mert hát ki a fene csalt volna a baloldalnak? a jobboldali kormány és belügyminisztere?) nem egyszerűen tüntetni kezdett, hanem rögtön erőszakhoz folyamodott az Erzsébet híd blokádjával. Amikor 1945 után a volt nyilasok (a „kisnyilasok”, mondták eufemisztikusan) tömegesen kezdtek jelentkezni a kommunista pártba, egy igen szellemes ember azt mondta: ez egy kis ország, csak egy csőcseléke van. Nos, ez az egy csőcselék a rendszerváltás óta folyamatosan a jobboldalon áll, a futballmeccsek rasszista közönségétől a Magyar Gárdáig vagy akár a Békemenetig. Ebben az országban a politikai színezetű erőszak vagy nyomásgyakorlás 25 éve kizárólag jobbról nyilvánul meg. (Korábban voltak történelmi megnyilvánulásai a baloldali csőcseléknek is: a forradalmi erőszak összes mozzanatában ő játszott szerepet, 1789-ben vagy 1917-ben egyaránt.) Legutóbbi, bár kisebb méretű, de annál aljasabb szereplésük éppen a rendőrtábornokok perének tárgyalásához kapcsolódik, amikor undorító módon terrorizálták a tárgyalásra bejutni kívánó, nekik nem tetsző személyeket, első helyen természetesen Gyurcsány Ferencet.


És a rendőrség most is éppoly tehetetlennek bizonyult velük szemben, mint 2002-ben vagy 2006-ban. Úgy látszik, nehezen tanul: főleg azt tanulja meg nehezen, hogy ezeknek az alakoknak a személyében neki nem a „néppel” van dolga. A nép többnyire békés polgárokból áll, akik nappal dolgoznak, este meg otthon ülnek. Hogy a csőcseléket népnek kiáltsák ki, az csak a jobboldali pártok műve, éspedig nemcsak a szélsőséges jobboldali párté, hanem a nagy jobboldali populista párté is. Nem véletlen, hogy az őszödi beszéden úgymond spontán módon fölháborodott, valójában jól megszervezett csőcselék Orbán Viktort hívta és várta oda a Kossuth térre mint elhivatott vezérét. Aki azonban jól meggondolt óvatosságból vagy jól megfontolt gyávaságból legalábbis ettől a szereptől már visszariadt. Talán eszébe jutott, hogy a rendőrség esetleg mégis úgy fog eljárni ezzel a bandával szemben, ahogy megérdemli, és á la Bonaparte rövid úton szétkartácsolja. Pedig ezt akkor sem tehette volna, ha eszébe jut, mivel Bonaparte idői óta az ilyesmi sajnos már kiment a divatból.


Ami pedig magát a beszédet illeti. Nos, arról itt röviden csak annyit, hogy egy nem megfelelő módon előadott, de nagy igazságtartalmú retorikai csúcsteljesítmény volt. Aki csak egyszer is meghallgatta, vagy akár csak elolvasta, az tudja: tartalmilag a maga teljességében igaz, formailag pedig tanítani lehetne rétoriskolákban. És hogy miért nem megfelelő módon volt mégsem előadva? Mert a szónok nem gondolta meg, hogy bizonyos, később a szövegösszefüggésből kiragadott mondatai vagy kifejezései az eredeti bizalmas körben helyénvalók ugyan, mint afféle retorikai túlzások, de onnan kikerülve és betű szerint értelmezve bombaként fognak majd robbanni. Főleg azt nem gondolta meg, hogy netán éppen azok, akikhez beszél, fogják elárulni a beszéd kiszivárogtatásával. Pedig nyilvánvalóan ez történt. Az MSZP elég sok dolog miatt szégyenkezhet, de ezek közt első helyen áll, hogy nem tudja vagy épp nem is akarja leleplezni az elkövetőket. A sok szempontból rokonszenvre érdemes pártelnök mellett és mögött – ő tudja miért – most is ott állnak a régi dinoszauruszok, sőt időnként büszkén emelgetik a fejüket és fenyegetően vicsorognak. Pedig már régen ideje lett volna kihalniuk. Legkésőbb az őszödi beszéd elhangzásakor.


(A választási esélyek és stratégia tekintetében a szerző a korábbi cikkét tekinti irányadónak.)





Lendvai L. Ferenc




Erre a linkre kattintva elolvasható (mzs)