Galamus.hu - Pillanatképek a Magyar Országgyűlésről, XVI. – Könnyű győzelem: a Parlament a hajléktalanok ellen

Pillanatképek a Magyar Országgyűlésről, XVI. – Könnyű győzelem: a Parlament a hajléktalanok ellen

Nyomtatás

Részletek: 2013. szeptember 22. vasárnap, 09:58; Lendvai Ildikó

Könnyű győzelem: a Parlament a hajléktalanok ellen

2013. szeptember 9-17.

A szegények elleni büntetőőexpedíció folytatódik. Ugyanazon a héten, amikor a parlamenti többség a nyári kussolás után végül mégiscsak elfogadta a szociális temetésről szóló jogszabályt, megkezdődött a szabálysértési törvény vitája. A Város Mindenkiért csoport az új törvényt „a magyar politikusok modern rókavadászatának” nevezi, ahol a hajléktalanok jelentik a vadászati célpontot.

Őket minősítik szabálysértőnek és büntetik közmunkával, majd elzárással, ha az önkormányzatok által hajléktalan-mentesnek nyilvánított területen mutatkoznak. A tiltott „életvitelszerű tartózkodás” bűnjeleinek egyikét vagy másikát szerintem már mindnyájan produkáltuk, noha kétségtelenül rendezettebb külsővel, mint az átlagos hajléktalan. De mostantól a rendőr, a halászati őr, a mezőőr, a közterület-felügyelő a járási hivatal vagy az erdészeti hatóság ügyintézője (több hatósági személy az előterjesztőknek pillanatnyilag nem jutott eszébe) távozásra szólít fel, majd eljárást indít, ha az életvitelszerű tartózkodás következő cáfolhatatlan bizonyítékait konstatálja: „a lakóhely, valamint egyéb szállásra való visszatérés szándéka nélküli huzamos tartózkodás”, a hajléktalanmentes övezetben történő „alvás, tisztálkodás, étkezés, öltözködés, állattartás”.

A Jobbik azonnal tanúbizonyságát adta gyakorlatias észjárásának és a magyar rögvalóság ismeretének, amikor az idézett főbenjáró bűnöket indítványában kiegészíteni javasolta az „anyagcseréből adódó biológai szükséglet elvégzésével” is.

Mi tagadás: magam is lófráltam már, méghozzá a belvárosban, a lakóhelyemre való gyors visszatérés szándéka nélkül, szerintem ettem is már. Szökőkútnál, utcai csapnál talán kezet is mostam. (Sőt: emlékszem, hogy a felcsapott sarat egyszer a lábamról is leöblítettem már.) Azt nem tudom, hogy a szemfesték vagy púder papírzsebkendővel való letörlése is büntetendő utcai tisztálkodásnak számít-e, de ha magam Isten bizony nem is vetemednék közterületen „anyagcseréből adódó biológiai szükségletem elvégzésére”, bölcsődés és kiscsoportos korukban kisunokáimmal ez már a jelenlétemben, tehát bűnrészességemmel előfordult. Természetesen nincs kétségem afelől, hogy engem mégsem fognak szabálysértő hajléktalannak minősíteni, noha rossz óráimban tudok kritikán alul kinézni. Csak azt, aki nálam szegényesebben van öltözve, aki az én táskámnál rozogább bőröndöt vagy sportszatyrot húz maga után, akinek már reményvesztett és szétesett az arca, nem fodrászozott a frizurája, aki a kukába nyúl, és nem fagylaltot vagy hotdogot fogyaszt az utcán, hanem kenyeret és kannás bort. Hiszen erről van szó: a szegények, az amúgy is nyomorultak rendszabályozásáról. Megint.

A történet nem most kezdődött. Nekiszaladtak már korábban is, de akkor az Alkotmánybíróság megsemmisítette a büntető rendelkezést. Érdemes idézni: „A jogalkotó ezzel egy élethelyzetet, azaz magát a hajléktalanságot minősítette büntetendőnek”, ami jogi nonszensz, és még az Alaptörvénnyel sem fér össze. Érvelésük szerint nem állapítható meg olyan ok vagy védeni kívánt érdek, amely indokul szolgálhat arra, hogy az Alaptörvény szerint is a szociális ellátás körébe vont élethelyzetet egyszer csak kriminális magatartásnak nyilvánítsanak.

De korán örültünk. Ugyanaz az Orbán Viktor, aki annak idején fölszólította az előző kormányokat, nehogy trükközni merjenek egy-egy számukra kedvezőtlen Ab-döntéssel, már másnap megszólalt. Trükközéssel valóban nem volt vádolható. Kerek-perec, őszinte magyar ember módjára egyenesen megmondta, hogy Alkotmánybíróság ide, Alkotmánybíróság oda, megtalálják a módját annak, hogy az önkormányzatok kitilthassák területeikről a hajléktalanokat. Nagyon sokáig nem is kellett a módot keresniük. Hiszen megvolt a bevált recept: amit az Alkotmánybíróság Alaptörvény-ellenesnek ítél, azt egy röpke módosítással szó szerint bele kell írni az Alaptörvény szövegébe. Ettől még az olyan gránitszilárdságú marad, hogy – mint Parti Nagy Lajos írta magyar meséiben – hozzá képest a kőszikla is csak „lufra és madártej”.

Orbán szavai után a kormánytöbbség már tudta, mi a dolga. Nem csak tudta, merte és tette is. Még tavasszal sebtiben elfogadták az Alaptörvény negyedik módosítását, amely szerint „törvény vagy helyi önkormányzat rendelete a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében, a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé minősítheti az életvielszerűen megvalósuló közterületi tartózkodást.”Hogy a férfiatlan lágyszívűségre hajlamos európai és hazai szervezetek szemét is kiszúrják, beleírták azt is: „az állam és a helyi önkormányzatok törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani.” Törekszenek. Aztán vagy sikerül, vagy nem. De attól még a hajléktalanság a kijelölt területeken – akár a település minden négyzetméterén – mindenképpen jogellenessé válik.

Az igazság kedvéért el kell ismerni, hogy legalábbis a fővárosban valóban létesültek új szálláshelyek. Ugyanakkor megszületett az a minisztériumi rendelkezés, hogy egy hajléktalan egy nap csak egyetlen nappali ellátóintézményt vehet igénybe, ha máshova is beengedik, az állam nem fizet utána normatívát. Mivel nincs minden helyen egyszerre mosási, mosdási, hajmosási lehetőség, egészségügyi ellátás, étkezés, poggyászmegőrzés, szükség esetén fertőtlenítés, hajnyírás is, a hajléktalannak olykor választania kell: mosakodik vagy eszik, illetve ebből mit végez el továbbra is az utcán. Az sem egyszerűsítette a helyzetet, hogy a korábbi évekhez képest vérlázítóan későn írták ki a pályázatokat a hajléktalanok téli krízisellátására, így számos helyen nem indulhattak el időben a takarót, forró teát szállító járművek.

A fővárosi önkormányzat – miközben valóban elismerésre méltóan bővítette a szálláshelyeket –, hogy azért a hajléktalanok és a róluk gondoskodók el ne bízzák magukat, megtagadta az engedélyt arra, hogy a különböző szervezetek jótékonysági rendezvényeket tarthassanak a hajléktalanok érdekében különböző közterületeken.

De az igai probléma még Budapesten is (nem hogy az ilyen beruházásokra nem vállalkozó önkormányzatokban) az, hogy senki sem tudja, valóban van-e minden hajléktalan számára hely legalább az éjszakai szállásokon. Az érdekvédő és civil szervezetek szerint nincs. Budapesten komoly katasztrófát idézhet elő az is, ha az egyházi stásuszát és a vele járó kötelező támogatást elvesztő Magyar Evangéliumi Testvérközösség kénytelen lesz bezárni hajléktalanszállóit.

A lényeg, hogy a hajléktalanokra szánt költségvetési tételeket valamivel valóban megnövelő, amúgy mindentudó állam sem tudja, hogy az egyes településeken hogyan viszonyul egymáshoz az ellátóhelyek és a hajléktalanok száma. Éppen ezért kértek május 15-i határidővel egy erről szóló jelentést az önkormányzatoktól és az ellátó szervezetektől. Az összesítés nem nyilvános: nem tudhatjuk, hol büntethetik a jövőben úgy a hajléktalanokat, hogy közben még a legnyomorúságosabb fedelet sem tudják biztosítani nekik. De még a nyilvános jelentéssel sem sokra mennénk: hiszen május 15. óta még a legjobb szándékú önkormányzatok sem lehettek képesek arra, hogy ha hiány volt, villámsebességgel új hajléktalanszállókat húzzanak fel.

De a jól megérdemelt vakáció után a Parlament nem akart tovább lacafacázni. Élt az Alaptörvény-módosítás adta lehetőséggel, és tárgyalni kezdte a szabálysértési törvény ennek megfelelő változtatását. E szerint az önkormányzatok különösebb korlátozás nélkül jelölhetik ki a tiltott területeket. Itt a hajléktalant előbb felszólítják a távozásra, majd, ha nem szedi elég gyorsan a lábát, pl. mert nincs neki, közmunkával büntetik. Ha rokkant, beteg, fogyatékos, akkor is. Ha visszaesőnek bizonyul, be is zárják. Még szigorúbbak azzal, aki a belterületekről immár kitiltva valahol az erdőben tákol össze kalyibát. Ezt azonnal elzárással büntetik.

A kör bezárult. Hajléktalannak se bent, se kint. Nem szólhat egy szót sem: a kitiltás csak az önkormányzat által megjelölt területekre vonatkozik. Ha mázlija van, talál olyan helyet, ahol még vehet levegőt. Ott akár meg is fagyhat. Hiszen a lényeg az, hogy ne a szemünk előtt tegye.

Homeless dog – philosopherontap.com

Részletek a szabálysértési törvény vitájából

1. „Feljelentést von maga után”

Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár: „A törvényjavaslat benyújtásának célja az, hogy a parlament lehetőséget biztosítson az önkormányzatoknak a hajléktalanság problémájának kezelésére. A kormány meghozta a szükséges döntéseket ahhoz, hogy az ország fel tudjon készülni a télre. Budapesten két év alatt 700-zal növeltük a férőhelyek számát. Természetesen nem szenvedhet senki hátrányt azért, mert hajléktalan, azonban a hajléktalanság mint élethelyzet nem ok arra, hogy megnehezítsék a többi, nem hajléktalan ember életét. Az ő jogaikat is védeni kell, és a kormány ezt meg is fogja tenni. Be kell látni, hogy a hajléktalanprobléma kettős: részben szociális és egészségügyi, részben pedig rendészeti kérdés. A törvényjavaslat tehát a következő megoldást nyújtja. Az önkormányzatnak lehetőséget teremt arra, hogy a közterület meghatározott részein az életvitelszerű tartózkodást jogellenessé nyilváníthassa. Az alaptörvény módosítása lehetőséget teremt arra, hogy az Országgyűlés a jogellenes közterületi tartózkodással kapcsolatos szabályokat is rendezze. Az alaptörvény rögzíti, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeinek a megteremtését az állam és a helyi önkormányzatok azzal is segítik, hogy törekednek valamennyi hajlék nélküli személy számára szállást biztosítani. Rögzíti továbbá azt is, hogy törvény vagy helyi önkormányzat rendelete a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé minősítheti az életvitelszerű közterületi tartózkodást… A javaslat szerint először a közérdekű munka alkalmazásával kell szankcionálni a szabálysértést. Aki a közterület olyan részét használja életvitelszerű tartózkodás céljára, ahol az önkormányzati rendelet azt tiltja… szabálysértést követ el. Ez feljelentést von maga után. Súlyosabban minősül a szabálysértés, ha az elkövetés időpontját megelőzően 6 hónapon belül már két alkalommal történt jogerős elmarasztalás ugyanezen szabálysértés miatt. Ebben az esetben a szabálysértés elzárással is büntethető… A törvényjavaslat büntetni rendeli azokat, akik a tulajdonos hozzájárulása nélkül építményt emelnek. Ebben az esetben elzárás büntetés is kiszabható. (Taps a kormánypártok soraiban.)”

Baráth Zsolt (Jobbik), az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: „Kíváncsian várom én is, hogy kiderül-e az életvitelszerű tartózkodás definíciója… itt hiányoltunk egy dolgot, például, hogy a biológiai szükséglet kielégítése hogyan jelenik meg.”

Gajda Róbert (Fidesz), az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: „A kormánypárti képviselők határozottan visszautasítják, hogy az előttünk fekvő szabálysértési törvény módosítása a hajléktalanok üldözésére szolgálna. Vannak olyan közegészségügyi, közrendvédelmi indokok, amelyek a közterületen történő életvitelszerű tartózkodással ellentétben állnak.”

Tóth Gábor (Fidesz), a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: „Kialakult némi polémia ellenzéki képviselőtársaink részéről, és próbáltak besöpörni ez alá a törvénymódosítás alá mindenféle szociális és egyéb más feszültségekkel kapcsolatos dolgokat, amelyeknek, írd és mondd, ebben a kontextusban sok köze ehhez a dologhoz nincs.”

Gajda Róbert (Fidesz): „Az előttünk lévő kormányok féltek hozzányúlni a hajléktalankérdéshez, szőnyeg alá söpörték a problémát. Mint annyi minden másban, itt is a tehetetlenség volt a meghatározó. A korábbi helyzet azonban nem csupán a társadalom többsége számára volt sérelmes, hanem a hajléktalanok számára is. 2006–2010 között 131 hajléktalan ember fagyott meg. Így az e szabályozással szemben érvelők hiába próbálnak tetszelegni a hajléktalanok védelmezőinek szerepében. Ugyan nem értettünk és ma sem értünk egyet az Alkotmánybíróság e tárgyban meghozott döntésével, mégsem hagytuk figyelmen kívül a testület által megfogalmazottakat. Az emberi jogi bizottság tagjaként ugyanakkor megjegyezném, hogy nemcsak a fedél nélkül élő embereknek vannak szabadságjogai, hanem a többi városlakónak is, így az egészséges környezethez, a személyi biztonsághoz való jognak ugyanúgy kell érvényesülnie, mint természetesen a szociális biztonsághoz való jognak… A fő szabályként kiszabható szankció a közérdekű munka. Úgy vélem, ez jó eszköz lehet arra is, hogy a lepusztult közterületek, parkok helyreállításában közreműködjenek azok, akik adott esetben tönkretették a környezetet. Az engedély nélküli bódék, standok egy város összképét, élhetőségét jelentősen rontják. Ugyan ott még nem tartunk, ahol Európa több nagyvárosa, hogy mozgóárusok állandó zaklatásával kell szembesülni, de érdemes elgondolkodnunk ennek a hatékony megelőzésén is.”

2. „A hajléktalanság ellen vagy a hajléktalanok ellen?”

Lendvai Ildikó (MSZP): „Ugyan jogi természetű előterjesztésről beszélünk, én nem jogászként szólok; nemcsak azért nem, mert nem ilyen a diplomám, hanem azért, mert nem elsősorban és nem csak jogi kérdésről van most szó. Emberségről van szó, irgalomról, a társadalmi segítőkészség ilyen vagy olyan értelmezéséről. Arról van szó, hogy a parlament a hajléktalanság ellen akar küzdeni vagy a hajléktalanok ellen, hogy a parlament a szegénység ellen akar küzdeni vagy személy szerint a szegények ellen. Emlékszem az elhíresült miniszterelnöki mondásra: „Senkit sem hagyunk az út szélén.” Szép mondat volt. De soha nem gondoltam volna, még ellenzékiként sem, hogy ezt úgy kell értelmezni, hogy nem hagyunk az út szélén, hanem lerúgunk onnan; méghozzá nemcsak onnan, hanem utánad megyünk, ha valami szegényes viskót, kalyibát ácsoltál magadnak az erdőben, és azt is lebontjuk. Egyetértek azzal a szándékkal, hogy ne legyen hajléktalan ember, ne legyen hajléktalanság Magyarország településeinek utcáin. Egyetértek azzal is, hogy lakás nélkül, szállás nélkül utcán vergődni emberhez nem méltó állapot. A kérdés csak az, hogy egyszerűen csak a szemünk elől akarjuk eltüntetni ezt a problémát, vagy valóban meg akarjuk és meg tudjuk oldani.

Az Alkotmánybíróság azt mondta – és ezen nem segít, hogy szokásos módon egy alkotmánybírósági döntésnek fittyet hányva módosítjuk az alaptörvényt –, a jogállamiság minden elvével ütközik, hogy nem egyfajta magatartást, hanem élethelyzetet üldözünk. Ez a szabálysértési törvény most az élethelyzetet üldözi. Akkor is büntetendőnek véli a kijelölt területen a hajléktalanságot, ha a hajléktalan semmiféle egyéb jogszabályba ütköző cselekedetet nem hoz létre. Nem köpköd szotyolát, mint nála nagyobb emberek esetleg megteszik, nem lopja el a másik pénzét, nem hangoskodik, nem zavarja részegségével a többieket. Ezek tudniillik mind-mind külön szabálysértési eljárással büntethetőek volnának. Ez a szabálysértési törvény egyszerűen azt üldözi, hogy van, hogy ott van, hogy létezik… A nem kijelölt területen szabad megfagyni. A nem kijelölt területen, úgy látszik, mégis emberhez méltó dolog hajléktalannak lenni. Félreértés ne essék, nem kívánnám kiterjeszteni ezt a segítség helyett regulázó szemléletet és jogi szabályozást most már minden területre. Épp elég aggályos, hogy nem tudni, az önkormányzatok pontosan milyen módon fogják kijelölni a területeket. Csak azért idézem fel ezt az ellentmondást, mert leleplezi a szemléletet. Ott ne fagyjon meg, ahol mi látjuk. Ott ne fagyjon meg, ahol sokaknak szemet szúr, a szépérzékét és a lelkiismeretét bántja.

Én aztán tudom, miről van szó. Ott lakom másfél percnyire a Ferenciek terén lévő aluljárótól, ami mindig hivatkozási alap, hogy hát borzasztó, hogy a belvárosban hajléktalanok vannak. Nekem is fáj, nekem is bántja a szívem, a szemem, a lelkem, mint minden jóérzésű embernek. De ha tényleg elfogadjuk, hogy azt büntetjük, ami a szemünket bántja, akkor holnapután eljuthatunk odáig, hogy csúnya, beteg, öreg, rokkant ember ne menjen az utcára. Arra is rossz ránézni, akkor is fáj az ember szíve.

De nem az a helyes sorrend, hogy előbb legyen egészen biztosan annyi szálláshely, hogy senki ne szoruljon az utcára, és utána majd meg lehet kérdezni, hogy miért laksz az utcán, tudok segíteni, gyere ide vagy amoda? Az alaptörvény érthető módon az állam és a költségvetés mindenkori gazdasági korlátaira gondolva csak azt mondja, hogy az állam törekszik az emberhez méltó lakhatásra… Elfogadtak egy olyan kormányhatározatot, jeleként annak, hogy dunsztjuk sincs, megfelel-e a hajléktalanok számának az ellátóhelyek száma, hogy május 15-ig kellett felmérni, az egyes településeken hány hajléktalan van és hány ellátóhely. Feltételezem, elkészült a jelentés. Csak feltételezni tudom, mert a szociális bizottságban a BM illetékes képviselője azt mondta, hogy igen, tudja, hogy van egy jelentés, de ő még nem látta. Tételezzük fel, hogy látszik, mely településeken kellene még hajléktalanellátó hely. Ugye, nem gondolják komolyan, hogy az május 15-től most szeptember valahanyadikáig már megépülhetett? Hát akkor miért nem fordítva, miért nem előbb látjuk ezt a bizonyos jelentést? Miért nem előbb látjuk a terveket, hogy hol kell a lyukakat betömni, és majd utána beszélünk arról, akkor sem büntetésként, hogyan lehet a hajléktalanokat oda eljuttatni, ahol számukra hely van. De nem ez történik.

…A napja egy részét – ha az éjszakáját, tételezzük fel, jó esetben nem is – a hajléktalan az utcán fogja tölteni. Ott fog például étkezni. Ez a jogszabály az étkezést is felsorolja az életvitelszerű, tehát szabálysértést jelentő utcai tartózkodás egyik kritériumaként. Azok a Ferenciek terei hajléktalanok, akikről beszéltem, nem fognak és nem tudnak a Mátyás Pincébe beülni ebédelni…

Közérdekű munkával büntethető, aki a figyelmeztetés ellenére nem szedte azonnal a sátorfáját. A beteg, a rossz egészségi állapotú, az öreg – mit csinálunk velük? A hajléktalanok között nyilván sokkal nagyobb számban vannak leromlott fizikai állapotúak. Nem derül ki az sem, hogy a felszólítás után mennyi időt kell hagyni a hajléktalannak, hogy arrébb menjen valami nem tiltott területre. Fél órát, öt percet, egy percet? Rögtön rászólhat a rendőr, hogy: szedd a lábad, öreg, a cókmókodat meg össze se szedd!?”

3. „A liberális gondolatok termelik a hajléktalanságot”

Lukács Tamás (KDNP): „Ugyanazok az emberek, ugyanazok a jogvédő szervezetek vagy ugyanazok a liberális gondolatok, amelyek termelik a hajléktalanságot, azok felszólalnak, és kikérik maguknak ezt a hajléktalansági állapotot. Felteszem a kérdést, hogy ez a liberális válási gyakorlat, ami Magyarországon sajnálatos módon gyökeret vert, a családot szétverni szándékozó, a család létét megkérdőjelező jogvédő szervezetek vajon nem azt szolgálják-e, hogy növekszik a hajléktalanok száma? Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Bátorkodtam elmenni egy hajléktalanszállóba, ahol 10 férfi közül 8-nak a története úgy kezdődött, hogy amikor elváltam. Ezért senki nem felelős? Amikor egyáltalán az a kérdés a magyar parlamentben, hogy mi a család, akkor Önök kérik számon azt, hogy a hajléktalanellátás megfelelő minősége miatt felmerülnek olyan feszültségek és olyan problémák, amik elkerülhetők lennének átgondolt, végiggondolt jogrendben való gondolkodásban. Vannak emberi jogok, amik abszolútnak tekinthetők, viszont vannak emberi jogok, amik korlátozhatók. Ez a jogszabály tökéletes másolata az emberi jogi egyezménynek, hogy milyen szempontból lehet korlátozni az emberi jogot… Ez a jogszabály azt akarja megvédeni, hogy olyan élethelyzet ne forduljon elő, amikor a gyermekemmel vagy unokámmal a játszótérre kívánok menni, és nem tudok leülni a padra. De azoknak is vannak emberi jogaik, akik rendeltetésszerűen kívánják a játszóteret használni.

Amikor külső társadalmi nyomásra vagy más csoportok nyomására a családon belüli, hozzátartozókon belüli erőszakról szóló törvényt megalkotjuk, nem gondolunk arra, hogy megoldunk egy problémát, amivel egy másik problémát idézünk elő, és akkor most csodálkozva állunk, hogy itt van a hajléktalanság kérdése. Pedig csak akkor tudjuk megoldani, ha ezt a válási gyakorlatot és ezt a családpolitikát alapvetően változtatjuk meg, amire kísérletet tettünk. Ugyanazok a liberális jogvédő szervezetek – amelyeket egyébként külföldről pénzelnek – olyan szakvéleményeket adnak, hogy milyen jó a családon belüli erőszakban a kitiltás, most a hajléktalankérdésben azt mondják, hogy mit akar ez a parlament csinálni.

Beszéljünk a demokrácia nyelvén, az Alkotmánybíróságnak az a dolga, hogy a normákat értelmezze, a parlamentnek pedig az a dolga, hogy normákat alkosson. Az Alkotmánybíróság semmit nem oldott meg. Nem érdekli az Alkotmánybíróságot, hogy hány ember él az utcán, nem érdekli az Alkotmánybíróságot, hogy ez mit jelent a közrend, közbiztonság szempontjából, ő úgy gondolja, hogy ez nem az ő dolga. Akik az utcát rendeltetésszerűen kívánják használni, akik a közrend és közbiztonság, közegészségügy szabályait be kívánják tartani, igenis várják és elvárják tőlünk, hogy legyen egy ilyen szabályozás. Csak akkor lehetünk eredményesek ebben a dologban, ha nem azt próbálgatjuk, amit egyes jogvédő szervezetek, hogy egyik oldalról termelik a hajléktalanokat, másik oldalról pedig kiáltanak mellettük. Mindent ebbe az irányba kell vinni, és úgy, hogy megvédeni azoknak az embereknek az emberi jogait, akik rendeltetésszerűen kívánják az utcát használni. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)”

Vágó Gábor (LMP): „Valóban, mindenkinek joga van a rendeltetésszerű köztérhasználathoz, de ott lép be a humánum ebbe a kérdéskörbe, hogy aki az új szélén fekszik, annak segítünk, és nem azt mondjuk neki, hogy takarodj innen az út széléről, hogy ne is lássalak. Lehet, hogy nem a Ferenciek terén lesznek ott a hajléktalanok, de kint lesznek akkor a Bosnyák téren. Ha a Bosnyák térről is kitúrják őket, akkor még kijjebb lesznek az erdőkben, a vasúti pályák szélén, hiszen a problémát nem megoldják, csak a szőnyeg alá söprik, és még inkább halmozódik.”

Szabó Rebeka (független): „Lukács Tamás képviselőtársam hozzászólása ihletett arra, hogy én is nyomjak egy kétperces felszólalásra gombot. Ön a liberális jogvédő szervezeteket és a liberális válási kultúrát hibáztatja a hajlaktalanság létrejöttéért. A hajléktalanság megoldásában Önök semmivel sem jutottak előre. Az Önök rendkívül rossz kormányzása, a megszorító gazdaságpolitika, az egykulcsos adó, az, hogy Önök emberek százezreit sodorják a megélhetési problémák szélére, ez az, ami jelentősen növeli a hajléktalanságot ma Magyarországon. Ma délelőtt a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésére bement A Város Mindenkiért egyik aktivistája – amely nem liberális jogvédő szervezet, hanem a hajléktalanok saját civil szervezete, ahol olyan emberek küzdenek a sorsukért, akik kint élnek az utcán vagy éltek évekig –, és szeretett volna a szavazás előtt hozzászólni, hogy végre egy olyan embernek hallják a véleményét a saját törvényjavaslatukról, akinek tényleg a bőrére megy, és nem engedték hozzászólni.”

Lukács Tamás (KDNP): „Vannak olyan csoportok, amelyeknek az a, nem azt mondom, hogy érdeke, hanem a végig nem gondolt gondolata, hogy tegyük abszolút szabaddá, abszolút liberálissá a válást. S ha az utcára kerül az a férfi, ki foglalkozik vele?”

Lamperth Mónika (MSZP): „Abban Önnek természetesen igaza van, hogy vannak abszolút jogok, amelyek nem korlátozhatók, és vannak korlátozható alapjogok; ezt nálunk a jogi egyetemen már első évfolyamon tanítják. Csak itt van egy iszonyatosan nagy csúsztatás. A hajléktalanoknak az a joga, amit most Önök megpróbálnak szerintem abszolút inkorrekten korlátozni, az emberi méltósághoz kapcsolódik. Nem a szórakozáshoz való jog van itt korlátozva, tisztelt képviselő úr, hanem az emberi méltósághoz való jog van korlátozva, és az úgynevezett abszolút jog, ami nem korlátozható, az az emberi élet és méltóság. Sajnálom, hogy Lukács képviselőtársam futva távozott a teremből.”

4. A ferencvárosi hajléktalanok „a mennyországba kerültek”

Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár: „Göndör István, Lamperth Mónika és előtte Lendvai Ildikó képviselő asszony nagy vehemenciával állt ki a hajléktalanok jogaiért. Azt nem értem, hogy 2002 és 2010 között, amikor kormányon voltak, miért nem tettek többet azért, hogy ne legyenek az emberek hajléktalanok. (Taps a Fidesz soraiban.)”

Kovács Péter (Fidesz): „De abban talán egyetértünk mindannyian itt a teremben, hogy aki valamilyen szolgáltatást igénybe vesz, azért fizetnie kell. Mindenkinek van lehetősége arra, hogy éjszakára fedél legyen a feje fölött. Hajléktalanszálló-hely több van, mint hajléktalan. Ez ingyen van, ezt lehet igénybe venni. Mindenkinek tessék oda bemenni, akinek ilyen problémája van, és csak annak biztosítson az állam vagy az önkormányzat lakhatást, aki ezért a szolgáltatásért fizetni tud. S hogy lehet elérni azt, hogy ezért fizetni tudjanak? Úgy, hogy nem lakhatást, hanem először munkát kell adni mindenkinek, és ennek a bevált és egyébként nagyon jó módja a közmunka. (Taps a Fidesz soraiban.)”

Lamperth Mónika (MSZP): „Államtitkár úr, itt senki nem állította azt, hogy az előző kormány sokkal jobb, vagy tökéletesen mindent megtett a hajléktalanok érdekében. Ha felteszem a kérdést magamnak, hogy tehettünk volna-e többet a hajléktalanok érdekében, egészen bizonyos, hogy igen. Ma, azt gondolom, Magyarországon többen vannak, akik azt gondolják, hogy igen, a hajléktalanokat nyugodtan küldjük ki a város szélére, és akkor mi itten jobban érezzük magunkat, nem kell látni a szerencsétlenek vergődését. Ma többen vannak Magyarországon, és Önök ezt ezért csinálják, ilyen cinikus, szavazatszerzési okból.”

Bácskai János (Fidesz): „Államtitkár úr szavait szeretném először is megerősíteni, egy olyan kerület polgármestereként, aki talán erején felül is tesz a hajléktalanság ellen. (Lendvai Ildikó felé fordulva:) És ezt mondom az éppen sms-ező MSZP-s képviselő asszonynak, aki feltette a kérdéseit, hogy a hajléktalanság ellen vagy a hajléktalanok mellett a segítőkészség hogyan nyilvánul meg az egyes helyi önkormányzatokban. Képviselő asszony itt említést tett olyasmiről, hogy a kunyhóikat, a kalyibájukat lebontják ezeknek a szerencsétlen embereknek. Igen, a ferencvárosi önkormányzat négy erdei kalyibát lebontott, az a négy ember, aki a ferencvárosi kiserdőből bekerült a hajléktalanszállóra, a mai napig is dolgozik a közmunkaprogram keretében. Ezek az emberek – ott van a riport velük, nem propagandafilm – azt mondták, hogy mennyországba kerültek, mert munkájuk is van és szállásuk is van. (Taps a kormánypártok soraiban.)”

Révész Máriusz (Fidesz): „Sokkal kevesebben fagytak meg télen Budapesten, mint Demszky Gábor főpolgármester úr idejében. Ez persze nem zavarja az ellenzéki, különösen a szocialista képviselőket, hogy telekürtöljék Európát, hogy milyen galád módon bánunk mi a hajléktalanokkal. Ellenzéki politikusok egy jelentős része különös erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a hajléktalanszállókról vissza tudja vinni a hajléktalanokat egyébként az aluljárókba. (Taps a kormánypártok soraiban)”

5. Biznisz, hagymáz, vadhajtás

Vágó Sebestyén (Jobbik): „Főleg az elmúlt időszak szocialista-liberális kormányai, illetve a Fővárosi Önkormányzat egy nagy szociális bizniszt csinált ebből, és ezt a nagy szociális bizniszt átjátszotta főleg liberális körökhöz köthető civil szervezetek részére. (Lendvai Ildikó: Jézus!) Lehet, hogy azért is topogott egy helyben a hajléktalanellátás kérdése főleg a fővárosban, mert ezek a liberális körök uralták az egész rendszert. Tény az, hogy a kérdéshez hozzá kell nyúlni. Tény az, hogy néha drasztikus megoldásokat kell alkalmazni. Egyébként ha már a játszótérnél tartunk, felkaptam a fejem egy kicsit, mert a játszótereken nem csak a hajléktalanság a nagy probléma. Itt van a nemdohányzók védelméről szóló törvény, a játszótéren tilos a dohányzás, ehhez képest rendőrök mennek el játszóterek mellett, ahol főleg egy etnikai csoportba tartozó egyedek szotyoláznak és cigarettáznak.

Kényszerintézkedésre szükség lehet, szociális és egészségügyi kényszerintézkedésre van szükség. Mondhatnám úgy is, csúnya szóval élve – de ez már nem trendi, főleg az Európai Unióban nem trendi –, hogy kényszergyógykezelésre van szükség bizonyos hajléktalan személyekkel kapcsolatban. Ezt úgy képzeljük el, hogy a jelenlegi hajléktalanellátó rendszert ki kell egészíteni még egy lépcsőfokkal. Ez egy olyan lépcsőfok lesz, aminek akár az engedélyeztetésénél, akár a kialakításánál azokat a szigorú szempontokat nem kell betartani, mint akár egy normál hajléktalanszálló kialakításánál. Ezek lennének azok az egységek, ahova kényszerintézkedés során ezeken a területeken életvitelszerűen tartózkodó, a rendeltetésszerű használatot akadályozó személyeket be lehetne szállítani, ott megfelelő egészségügyi és szociális ellátás mellett rendészeti felügyelet mellett megpróbálkozhatnánk az ő reintegrációjukkal… Innentől fogva bármiféle vitában megnézhetjük azt, hogy milyen jogalapja van a Magyar Szocialista Pártnak bármit is kritizálni és bármit is mondani.”

Bácskai János (Fidesz): „Kovács Péter polgármestertársam is megemlítette az LMP-s hagymázas álmokat, hogy szociális bérlakást adjunk a hajléktalanoknak. Megint csak ferencvárosi adattal szeretnék szolgálni, hogy körülbelül 340 millió a szociális bérlakások béreinek kintlévősége azok közül, akik nem fizetnek. Ha ez lenne a megoldás, akkor ez csak fokozná megint csak azok hátrányát, akik ezzel a 340 millió forinttal tudnának mit kezdeni, azok, akik fizetnek.”

Staudt Gábor (Jobbik): „Amit pedig Vágó Gábor képviselőtársam mondott, az már egészen abszurd kategória. Ezt már egyfajta olyan liberális vadhajtásnak tartom, amikor már önmaguk sem tudják, hogy merre induljanak el, csak mindenképpen vadul, liberális módon szeretnék rázni az öklüket. De nem is érdemelnek több szót. Ugyanúgy egyébként az MSZP sem, akik diktatúráról beszélnek, az MSZMP utódpártjaként… Egyébként vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy ők a társadalomtól kívánnak szabadon élni és a társadalmon kívül helyezik magukat, de ez megengedhetetlen. A törvényjavaslat az irányát tekintve jó irányba indul el, hogy bizony lehetnek olyan területek, ahol a közösség érdekében meg kell tiltani az olyan viselkedésformákat, amelyek egyébként sem a turisztika, sem a városban élő polgárok számára nem jelentenek előnyt. Valahogy a többség jogaival kevesebbet szoktak foglalkozni.”

6. Ki őfelsége ellenzéke?

Vágó Gábor (LMP): „Tisztelt Staudt képviselőtársam, én értem, hogy a Jobbik eléggé erős identitásválságban van, mióta az őfelsége ellenzéke szerepre kényszerültek és kárhozódtak. (Felzúdulás, közbekiáltások a Jobbik soraiból. -Staudt Gábor: Te beszélsz?!) De attól függetlenül nem kell állandóan véresszájú liberálisozni. (Schiffer András tapsol.)”

Staudt Gábor (Jobbik): „Nagy szavak ezek egy olyan LMP-s képviselőtől, aki az újdonsült frakcióját pont annak köszönheti, hogy törvényt módosított a Fidesz–KDNP-többség.”

Révész Máriusz (Fidesz): „Hasonlítsa össze, hogy a hajléktalanok szempontjából Tarlós István főpolgármestersége vagy pedig Demszky Gábor főpolgármestersége volt-e a kedvezőbb. El kell mondjam, hogy miközben Önök telekiabálják Európát, hogyan bánunk a hajléktalanokkal, például a télen megfagyott hajléktalanok száma Magyarországon a töredékére csökkent.”

Schiffer András (LMP): „Mutassa már meg azt, hogy az LMP hol kiabálta tele Európát a hajléktalankérdéssel. Mutasson meg egy nyilatkozatot vagy egy újságcikket, ahol az LMP, nem más, az LMP kiabálta volna tele Európát bármivel is, főként a hajléktalankérdéssel, mutassa már meg! Én pontosan tudom egyébként, hogy a Velencei Bizottság, amikor itt járt, én miről beszéltem, szociális kérdésekről ugyanúgy, ahogy egyházi kérdésekről én nem beszéltem senkivel, és senki a frakciónkból.”

7. Hajléktalanok kérték

Vágó Gábor (LMP): „Szeretném önöknek fölolvasni azt, hogy a hajléktalan emberek mit gondolnak erről a kérdéskörről. Itt voltak, figyelték a vitát, körülbelül három órán keresztül itt ültek fenn A Város Mindenkié mozgalom aktivistái a karzaton, de nem tudom, milyen okból, most már nincsenek itt; valószínűleg ők is ugyanúgy dolgoznak, hiszen nekik is élniük kell valamiből. Hadd tolmácsoljam az ő szavaikat, figyeljék őket! „Tisztelt Országgyűlési Képviselők! Jelenleg hazánkban több tízezer ember kényszerül az utcán vagy átmeneti hajlékban élni, és bizonyára Önök is tisztában vannak vele, hogy a hajléktalanellátó rendszer messze nem képes mindannyiunkat befogadni, mert nincs elég férőhely. A rendelkezésre álló ellátóintézmények nagy része túlzsúfolt, nem higiénikus, és nem teszi lehetővé az emberhez méltó életvitelt. Ezért is dönt sok fedél nélkül maradt társunk a kunyhóépítés mellett. A kunyhóban élő emberek magánéletük legalább egy kis darabjának megőrzésével próbálják magukat a nincstelenségből kiverekedni. Ez a törvénymódosítás most már ezt is büntetné.

Senki sem szeret az utcán vagy szállón élni. A hajléktalanlétből mindenki ki akar törni. És mindenki tisztességes lakhatási és megélhetési lehetőségekhez szeretne jutni. Sajnos ma erre alig van esélyük. Jó, ha elhangzik a Parlament falai között is: ma Magyarországon az alacsony jövedelmű emberek számára elérhető lakásfenntartási támogatás átlagos havi összege háztartásonként mindössze 4-5 ezer forint. Ha megszavazzák, Pintér Sándor törvénymódosítása nem egy viselkedést, hanem magát a szegénységet tenné büntethetővé, üldözendővé. Ha életbe lép, a legelesettebb honfitársainknak félniük, rejtőzködniük kell. Ez pedig azt jelenti, hogy sokkal nehezebben érik majd el őket a szociális ellátóintézmények és a jó szándékú polgárok. Ennek különösen súlyos következményei lehetnek a téli időszakban, amikor a fedél nélkül élő emberek fokozottan ki vannak téve a fagyás és a kihűlés veszélyének. Korábban a hajléktalanság kriminalizálása ellen tiltakozott többek között a Szent Egyed Közösség, az Eötvös Loránd Tudományegyetem munka- és szociálpolitikai tanszéke, a Habitat for Humanity magyarországi szervezete, a Társaság a Szabadságjogokért, a Budapesti Hajléktalanellátó Szervezetek Fóruma (Tízek Tanácsa), az európai hajléktalanellátó szervezeteket tömörítő FEANTSA, az ENSZ különmegbízottja és számos magánember és politikai párt is. Arra kérjük önöket, hogy ne szavazzák meg ezt a törvénymódosítási javaslatot. A Város Mindenkié Csoport.”

Lendvai Ildikó, az MSZP politikusa