Merkel és/vagy Steinbrück
- Részletek
- 2013. szeptember 21. szombat, 06:03
- Huszár Ágnes
A dobogókői tanácskozásról kiszivárgott értesülések szerint Orbán lehetségesnek tartja, hogy a 2014-es választásokon megsemmisítő vereséget mérnek a baloldalra. Tehát ők az „ez a harc lesz a végső” szellemében készülnek a fél év múlva sorra kerülő megmérettetésre. A baloldal számára most a „csak összefogni már” az aktuális üzenet. Ezenközben Németországban vasárnap parlamenti választások lesznek, de a közhangulat a tévéadások, a sajtó meg német ismerősök beszámolói alapján meglehetősen higgadtnak, sőt közömbösnek tűnik. A magyar újságok címadásai igyekeznek Angela Merkel (Kereszténydemokrata Unió) és Peer Steinbrück (Német Szociáldemokrata Párt) párharcának, viadalának feltüntetni az eseményt, de nem erről van szó.
Merkel pártjának győzelme egyre valószínűbbnek tűnik, de úgy látszik, az egyre népszerűtlenebb szabaddemokraták helyett új koalíciós partnert kell találniuk. Németország első női kormányfője valószínűleg megkezdheti harmadik ciklusát is, de ez nem jelenti azt, hogy politikájával országszerte elégedettek lennének. A politikai elemzők szerint Merkel látszólagos sikeressége a szimbolikus lépések ügyes kezelésén alapszik, nem pedig tényleges tetteken. Az oktatás, az energiagazdálkodás, a családügyek megtárgyalására összehívott csúcsértekezleteket nem követték hatékony és energikus cselekvések. Merkel egy mediatizált világ politikusa, aki – mint Michael Müller írja – „szimbolikus tevékenységeket használ fel arra, hogy úgy tegyen, mintha tenne valamit. A látszat és a valóság közti falak régen leomlottak... Semmi sem tűnik ma olyan sikeresnek, mint a siker szuggerálása. A média megteremti a valóságot, ahelyett, hogy tükrözné”. (Michael Müller: Angela Merkel: Das Verschwinden der Politik. Neue Gesellschaft/Frankfurter Hefte 2013/9:15-6.)
Stephan Hebel, a Frankfurter Rundschau munkatársa Mutter Blamage (Frankfurt am Main, Westend Verlag 2013) címmel írt könyvet az utóbbi évek politikai lavírozásáról. Hebel szerint a kancellár asszony kaméleoni politikájának lényege a piacok elvárásainak és igényeinek kiszolgálása. Amit tesz, az csak stílusában különbözik a koalíciós partner durva nyerseséggel megfogalmazott gazdasági liberalizmusától. Könyvének alcíme így hangzik: Miért nincs szüksége a nemzetnek Merkelre és a politikájára?
A jövőről szólva Wolfgang Schroeder brandenburgi szociáldemokrata politikus így fogalmaz: „minden pártnak szociáldemokratának kell lennie”. (Thomas Meyer: Gespräch mit Wolfgang Schroeder. Neue Gesellschaft/Frankfurter Hefte 2013/9:19-23.) Schroeder szerint a következő kormány fő feladata az utóbbi húsz évben hatalmassá vált társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása lesz. A „szociális piacgazdaság” kifejezésnek újra hitelt és tartalmat kell adni. Németországban komoly gond, hogy a hátrányos helyzetű családok, köztük a Törökországból érkezők gyermekeinek minimálisak a felzárkózási esélyei. Ha nem születnek hatékony intézkedések a közoktatásban, újratermelődik, sőt fokozódik a leszakadó rétegek szegénysége, kiszolgáltatottsága.
A szociáldemokraták a számukra kedvező választási eredmények esetén a zöldekben látnak megfelelő koalíciós partnert. Schroeder szerint a zöldek programja az utóbbi időben jelentősen kibővült és reálisabbá vált. Letettek például a mindenkinek alanyi jogon járó juttatás ötletéről. A legjelentősebb különbség a két párt programja között az, hogy míg a zöldek a szociálpolitikát a munka világától gyakorlatilag függetlennek tekintik, az idén már százötven éves múltra visszatekintő szociáldemokraták változatlanul a munkavégzésben létrejövő értékteremtéssel határozzák meg magukat. Ennek megfelelően a szakszervezetekkel és üzemi tanácsokkal hagyományosan jó és szoros kapcsolatban állnak.
Az utóbbi évekre jellemző, hogy a jelenleg kormányon levő Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyre kevésbé hangsúlyozza a keresztény jelleget. Ahogy Merkel szokta mondani: Mi vagyunk a közép. Ironikusan úgy is szoktak fogalmazni, hogy a kereszténydemokraták szociáldemokrata programot valósítanak meg. A minimálbér bevezetése, a lakásbérlők jogainak védelme és hasonló intézkedések tartoznak ide. Schroeder egyszerű hatalomtechnikai alkalmazkodást lát abban, hogy Merkel kormánya igyekszik a szavazói többség által elvárt legfontosabb igényeknek megfelelni. Az egészségügy az a terület, ahol legvilágosabban elkülönülnek egymástól a szociáldemokrata és kereszténydemokrata elgondolások. A magánbetegbiztosítóknál (Private Krankenversicherung, PKV) van biztosítva a lakosság 10 százaléka, a túlnyomó többség viszont a törvényes betegbiztosítónál (Gesetzliche Krankenversicherung, GKV). A kereszténydemokrata kormányzat a PKV-t támogatja, ami egyértelműen a vagyonosabb rétegeknek kedvez. A szociáldemokraták egy mindenki számára elérhető egészségbiztosításban (Bürgerversicherung) gondolkodnak.
A németországi választásokat megelőző kampányban a pártok feltűnően szófukarok voltak az európai politikát, illetve Németországnak a benne játszott szerepét illetően. A szociáldemokraták értelmiségi holdudvarához tartozó neves szerzők, Julian Nida-Rümelin, Jürgen Habermas és Peter Bofinger kidolgoztak ugyan egy tervezetet Németország Európa-politikájának megváltoztatására, azonban ennek még az alapos megvitatására sem került sor. Ennek oka nyilván a választóknak a külpolitikai kérdések iránti viszonylagos érdektelensége lehet.
Fotó: bz-berlin.de
Nagy kérdés, mekkora beleszólása lehet az ország irányításába a baloldali pártoknak a szövetségi parlamenti (Bundestag) választások után. Nem kizárt a nagykoalícióban való kormányzás sem. Georg Gysi, a Baloldali Párt (Linke) vezetője azt mondta ugyan, hogy ha az SPD koalícióra lép a kereszténydemokratákkal, elveszíti szociáldemokrata jellegét, ám ez a „savanyú a szőlő” érvelés aligha befolyásolja a koalíciós döntéseket.
A németországi választások nem a vagy-vagy logikájával zajlanak. És nem is az ellenfél végleges megsemmisítése és a mi forradalmi győzelmünk retorikájával. Szóval még az is előfordulhat, hogy nem Merkel vagy Steinbrück, hanem Merkel és Steinbrück vezeti tovább az országot.
