Áldástól a szánakozásig

Fazekas Csaba

Az Alkotmány preambulumának első mondata – ha Semjén Zsolton múlik – így hangzik majd: „Isten, áldd meg a magyart!” A miniszterelnök-helyettes az MTV Ma reggel című műsorának október 11-i adásában fejtette ki ezt az elképzelését. Betudhatnánk ezt a vallási és nemzeti szimbólumok sajátos kombinációja iránt feltűnően fogékony politikus újabb sajátos megnyilatkozásának, amellyel sarkos formában sikerült felhívnia a figyelmet önnön személyére, illetve az általa képviselt politikai irányvonalra.

A kijelentés azonban már nem egy megmondóemberi, Gyurcsány-leamortizáló pártfeladatot ellátó ellenzéki politikus elsősorban sajtónyilvánosságot kereső, hanem a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettesének programalkotó kinyilatkoztatása, akitől azért elvárható lenne egy kicsit nagyobb körültekintés, ha már a magyar állam alaptörvényével kapcsolatos nyilatkozatra ragadtatja magát. Lehet persze, hogy csak jó nagyot és bombasztikusat akart mondani, amin egyrészt elcsámcsoghatnak a publicisták (ez bejött), és később majd az ő személye kapcsán lehet idézgetni (ezt majd még meglátjuk). Másrészt azonban bon-mot-ja alkalmas arra, hogy ha ebből visszavesznek az alkotmány mostani/majdani szövegezői, akkor valamivel kevésbé érezzük látványosnak ugyanazt. Nem tudom, Semjén beterjesztette-e már javaslatát a Salamon László vezette alkotmány-előkészítő parlamenti bizottsághoz, nem lehet kizárni, hogy majd ő vagy valamely buzgó követője él a lehetőséggel.

Persze az alkotmány első mondatának szánt felkiáltás (felszólítás) a mai magyar jobboldalon természetesnek hat, és szinte hallani az esetleges kritikus véleményekre érkező riposztot, mely a semjéni gondolatot a hazafiasság jegyében védelmébe veszi, látens hazaárulónak minősítve azt, aki kifogásolja. Pedig komoly dologról van szó. Az nem vitatható, hogy egy alkotmány preambuluma legyen emelkedett hangvételű, ünnepélyes, az adott ország (jelen esetben hazánk) történelmi múltjára, aktuális társadalmi-politikai berendezkedésének kialakulására visszatekintő szöveg. Így bizony körültekintő megfontolásra érdemes, mi is legyen benne, a történelmi múlt mely elemeit nevesítsék benne, hiszen a preambulumnak óhatatlanul egyszerre kell valami történelmi kontinuitást kifejezni és az új alaptörvény szükségességét indokolni. Tényleg jó lenne valami közmegegyezésre jutni, mely történelmi eseményekben, személyekben tudjuk múltunk mindenki számára vállalható csomópontjait kijelölni, persze nem azért, hogy ez a mostani kormányzópárt számára kizárólagos önértelmezést alkosson. Márpedig a Szent Korona(-tan) sokat emlegetett beemelése biztosan nem ilyen, az Istenre és/vagy vallásosságra vonatkozó passzusokhoz hasonlóan.


No mercy – flickr/teroamin

De maradjunk most Semjén újabb víziójánál, amellyel nemes egyszerűséggel összemosta a magyar himnuszt a Magyar Köztársaság alkotmányával. A himnuszt ugyanis énekelheti, szavalhatja minden magyar, függetlenül attól, hogy egyébként hisz-e Istenben, elfogadja-e, hogy csak a Mindenható tud számunkra jókedvet és bőséget biztosítani – annak lényegét ugyanis a vitathatatlan nemzeti összetartozás ünnepélyes élménye adja, akár arról van szó, hogy iskolai ünnepségen veszünk részt, akár arról, hogy olimpiai aranyérmesünket látjuk a dobogó felső fokán stb. Az alkotmány (preambulumával együtt) azonban nem pusztán és nem elsősorban ünnepélyessége folytán figyelmünkre érdemes szöveg, hanem jogi dokumentum, sőt valamennyi, a magyar állam és szervei által alkotandó törvény és jogszabály legfontosabb jogforrása. Aki ennek első soraként az isteni áldásba vetett reménységében jelöli meg a magyar állam legfontosabb célkitűzését és jogforrását, az nemcsak a himnuszunk valódi szerepe iránt tanúsít érzéketlenséget, hanem azt is kifejezésre juttatja, hogy a preambulumot követő paragrafusok megvalósulását is minden esetben Isten szándékainak rendeli alá. Vagy talán az „Isten, áldd meg a magyart” sort tekinti preambulumnak, az azt követő gondolatokat (őseink Kárpát szent bércére történt felhozásától a Kunság mezején való nektárcsepegtetésen át a vert hadunk csonthalmain győzedelmi éneket zengő Ozmán vad népéig) magának az alkotmány szövegének, hisz ezen is az isteni Gondviselés áldásai és megpróbáltatásai húzódnak végig. Hozzátehetjük: ha már a Kölcsey Ferenctől vett idézeteket ily egyszerűen át lehet tenni egy irodalmi műből egy jogforrásba, akkor bőven lehet még tőle idézni – legfeljebb a klasszikus liberális érveléstől áthatott, például a vallási egyenjogúság ügyét hangoztató Kölcsey-szövegek kevésbé illeszkednek Semjén Zsolt politikai hitvallásába. Jegyezzük meg, hogy amennyiben Semjén álláspontja érvényesül, akkor szó sem lehet arról, hogy kiegyensúlyozottan, istenhívők és nem hívők számára egyaránt elfogadható alkotmányszöveg készüljön, a himnusz első sorának átlényegítése legalábbis nem tesz lehetővé „vagy-vagy” típusú mondatot. Ez a preambulum-kezdet csak a politikai kereszténység megnyilvánulása, a politikai kereszténység iránt elkötelezettek számára lesz vállalható szöveg.

Semjén mostani szavai így nem mások, mint a magyar nemzeti érzést megvalló egyén és a törvényhozó szerepköreinek érzéketlen összekeverése. Ironikusan tehetnénk hozzá, hogy mindezek után egy záradékkal is el lehetne látni az alaptörvényt: „Szánd meg Isten a Magyart / Kit vészek hányának…”

Ránk fog férni. Különben tényleg megbűnhődjük nemcsak a múltat, hanem a jövendőt is.



www.fazekascsaba.hu

Írásai a Galamusban:
A hatodik alternatíva
Egy az Isten – egy a tábor
Csodatétel után – csodavárás előtt
Déjà vu (Hozzászólás a Jobboldali-e Magyarország-vitához)
A fehér falú közhivatalok ellenforradalmának letöréséről
Előhang a „nemzeti együttműködés alkotmányához”
Nemzeti egységtankönyv
„Ha máshol nem”
G-7 rovat


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!