rss      tw      fb
Keres

Az őszödkettő küszöbén



Amikor az őszödi beszédet kiszivárogtatták (ma sem tudjuk, kik), sőt, megvágva, a szaftos részeket egymás mellé rakva állítólag gyorsfutárral és egyidejűleg megküldték minden fontos nyilvánossági fórumnak, hogy egy egész ország döbbenten hallgassa a „hazugságról” szóló „beismerő vallomást”, várni kellett néhány napot, hogy a kiszemezgetett idézetek kontextusba kerüljenek, azaz az egész őszödi beszéd ismertté váljon. (Orbán Viktor nem szégyelli, még ma is a hazug és célzatos válogatást olvasgatja fel a parlamentben.)


Ha jól emlékszem, először Gyurcsány tette fel az akkori honlapjára (később a Népszabadság a nol.hu-ra, ma is ott olvasható). De addigra már mindenki csak a kiragadott idézetekkel foglalkozott, különben is, kinek van kedve elolvasni egy majd egyórás szöveg leírt változatát, ráadásul az interneten, amely akkor még biztosan nem versenyezhetett a rádiókkal-televíziókkal.


Az a néhány értelmiségi és még kevesebb újságíró, aki végigolvasta a teljes szöveget, néhány napig, talán hétig – amíg egyáltalán tartott az újkeletű botrány iránt az érdeklődés, tehát egyáltalán megkérdezték őket –, megpróbálkozott a teljes beszéd értelmezésével. Nem tudom, már akkor is elhangzott-e az a kifejezés, hogy ez nem hazugság-, hanem igazságbeszéd volt, hiszen épp arról szólt, hogy elég volt a politikai hazugságokból, meg arról, hogy például azért kéne a szocialistáknak odaállniuk a tervezett reformok mellé, mert a politika nem szólhat a személyes megélhetésről és a személyes pozíciókról. Az biztos, hogy a teljes beszéd elolvasása után néhányunk számára világos volt, hogy itt egy értelmezési verseny kezdődött. Aki az őszödi beszéd értelmezési versenyét megnyeri, az a következő években mindent visz, a közvéleményt, s ezzel a 2010-es választásokat is.


A verseny gyorsan eldőlt. Orbán stratégiája, amelyet azóta is a „hazugságra” és Gyurcsány kinyírására épít, hatalmas győzelmet aratott. Az értelmezők körében, ezáltal a közvéleményben. Az okait sokszor elemeztük már, mi a Galamusban is, mások másutt. És a győztes valóban mindent vitt. Az eredménye itt van körülöttünk.


Most ismét értelmezési verseny kezdődik. A tétje szorosabb értelemben az, hogy Gyurcsány meg a pártja, illetve azok a választók, akiknek a világról vallott felfogását ők képviselik, levegőhöz juthatnak-e egyáltalán a magyar politikai életben és Orbán leváltásában. Tágabb értelemben meg az, hogy el lehet-e fogadtatni ismét a magyar választókkal, hogy a szavazatmaximalizálás mint legitim politikai cél felépíthető kirekesztésre, hamis érvekre, politikai önzésre, netán bosszúra, és szűklátókörűségre. És az a tétje, hogy mitől lesz más a politika, ha már most sem az.


A DK és Gyurcsány igazsága árnyalt, érvelt, szerintem egy demokráciában, demokraták számára vitathatatlan. Nem beszélve arról, hogy túllát a közvetlen célon, Orbán leváltásán. Ellenfeleinek az igazsága, akik valóban „felosztották maguk közt az országot”, ugyanolyan, mint Orbáné. Választást nyerni mindenáron, az egyszerűbb úton, a jól kitaposott ösvényen (amelyet nem mellesleg éppen Orbán taposott ki, minden szempontból), aztán ha majd ők ketten „visszaállították a demokráciát”, talán ők is demokraták lesznek.


Nincs sok esélye annak, hogy a DK javára billenjen el a nyilvános értelmezés. Mert attól tartok, az értelmezők is Orbán köpönyegéből bújtak ki, még ha a világért sem ismernék el. Nem vizsgálnak ők érveket, magatartásokat, gondolkodásmódokat: csak közvetlen politikai célt látnak, Orbán fejét akarják, bármi áron. És ha az az ár, akkor Gyurcsány tűnjön el a színről. Ha nem megy magától, legfeljebb újra megöljük. Helyette jöjjenek olyan nagy kaliberű politikusok, mint Karácsony, Juhász meg a társaik, és olyan korszerű, jó felfogású politikusok, mint Mesterházy… és még kik is?


Attól tartok, azok az értelmezők győznek megint, akik olyan jövőt akarnak, csak éppen Orbán nélkül, amely megint csak a múltról szól. A múlt embereiről, a múlt problémáiról, a múlt politikai módszereiről. És ezt a múltat nem a DK testesíti meg.