rss      tw      fb
Keres

Egyezzenek meg demokraták módjára!



Döbbenten nézem az ún. „baráti” médiumok hivatalos véleményformálóit, elemzőket, újságírókat, ahogy az ellenzéki megállapodásról és a fogadtatásáról megnyilvánulnak. Gyurcsány zsarol, Gyurcsány ultimátumot ad, és nem fordítva, nem a két megállapodó a hunyó, akik egyszerűen a harmadik feje felett döntöttek úgy, hogy elegendő nekik egyezséget kötni, a harmadik mérhető párt meg vegye tudomásul, hogy valós súlyát jóval alábecsülten – és úgy, hogy nagyvonalúságot kizárólag tőle várnak el – fogadjon el alamizsnát. Vagyis dönthesse el az MSZP és az Együtt-PM már most, hogy a DK-nak ne jusson hely megfelelő képviseletre a következő parlamentben sem.


Mit jelentett valójában a koordinált együttműködés melletti döntés?


Annak elismerését, hogy a két legnagyobb ellenzéki párt képtelen volt megállapodni a közös listában és a közös miniszterelnök-jelölt személyében, ezért a külön megmérettetést vállalták külön pártlistával, és annyi maradt az együttműködésből, hogy egymás jelöltjeit támogatni fogják.


Nem hozzák azonban világosan a köz tudomására, hogy ahhoz, hogy bármelyik párt külön listát indíthasson, 27 egyéni választó kerületben saját jelöltet kell állítania. Vagyis amikor a két párt elosztotta egymás közt mind a 106 helyet, koordinált együttműködés címén, egyben arról is döntött, hogy csak ők ketten mérethetik meg magukat külön, senki más. (Legalábbis együttműködőként nem, mert ahhoz további 27 helyet kéne átengedni a harmadik csatlakozónak.)


Azért döntöttek így, mert megállapodni nem tudtak, most pedig azt sulykolják a választópolgárnak, hogy rendben van az úgy, hogy ennek az árát a harmadikkal fizettetnék meg. Ennek bizonyítása folyik a csapból is, az Újságíró Klubtól a Klubrádió Megbeszéljük című műsoráig, hogy csak a legismertebbeket említsük.


Arról van szó, hogy ezek szerint egyszerűen negligálni lehet egy olyan pártot, amelyik a legkonzekvensebb ellenfele Orbán Viktornak. Olyan pártot, amelynek tagjai elvitathatatlanul demokraták, amelynek vezetője, tagjai és szimpatizánsai az összefogás legkonzekvensebb hívei voltak, logikus tehát, hogy őket kell kihagyni. Legalább 200 ezer szavazóról van szó, de vannak jelek arra, hogy akár ennek duplája is reális szám lehet. Mert ne szépítsük, a DK negligálását jelenti az az elvárás, hogy elégedjen meg a párt – amely egyébként országos hálózattal rendelkezik, képes akár 106 önálló jelölt indítására – mondjuk 2 hellyel az MSZP-listán.


Kifejezetten immorálisnak tartom, ahogy az ellenzéki térfél sajtója csak lekezelően, gúnnyal, a DK-t árulással vádolva képes ezt a helyzetet értelmezni, és még csak fel sem teszi magának a kérdést, hogy az MSZP és az Együtt-PM szerint vajon mi is volt az akadálya annak, hogy előre gondolkozva, a minimális nagyvonalúságot, megegyezési készséget, távlatos gondolkodást képviselve, toleranciát mutatva a harmadik legnagyobb ellenzéki erő irányába is egyezzenek meg? Mert bizony ketten nincsenek elegen a rezsimváltáshoz. Sőt, hárman sincsenek még elegen hozzá.



A hétfői tárgyalás után az MSZP székháza előtt – Népszabadság/Kurucz Árpád

Demokratikus elvárásokat nemcsak Orbánnal szemben kell követelni, nekik is meg kell tudniuk felelni ezeknek az elvárásoknak. Sőt a sajtó képviselőinek is érteniük kéne, hogy ez mit jelent.


Milyen pimasz és cinikus gondolkodásmód az, hogy a következetes kiállást az összefogás mellett most azzal fordítják visszájára, hogy aki ennyire összefogáspárti, az tűrje azt is, ha kijátsszák. Tűrje, hogy éppen a demokratikus elkötelezettségére apellálva játsszák ki. A DK szavazói a felmérések szerint, mondja a közvélemény-kutató, a leginkább hajlandó átszavazni az Orbán-rezsim leváltása érdekében más pártokra. Akkor a válasz erre az, hogy hát ha ilyenek, akkor nyugodtan semmibe is lehet venni őket? Nincs joguk az elveik megfelelő képviseletre egy következő parlamentben sem?


Nem az zsarol, aki a mások által ráerőltetett diktátumot kifogásolja, és ellenlépésre kényszerül, hanem az, aki a maga megállapodását diktátumként, a vita és a konszenzus kialakítására a lehetőséget sem megadva kényszeríti rá akaratát arra, akivel megállapodni saját érdeke is lenne, de országos érdek egyben. A DK nem követel többet, mint hogy amit eddig elért, vegyék tekintetbe.(Ahogy ezt Bauer Tamás tökéletesen levezette kitűnő írásában.)


A DK nem tesz mást, mint hogy egy teljes összefogás normális kereteiért harcol, egy nagyon alacsony demokratikus kultúrájú közegben.





Lánczos Vera