rss      tw      fb
Keres

A DK javaslata az MSZP-vel folytatandó tárgyalásokra



„A Demokratikus Koalíció elnökségének javaslata az MSZP-vel kötendő választási együttműködésről szóló tárgyalásokon érvényesítendő alapelvekre” címmel tett közzé dokumentumot hétfőn a Demokratikus Koalíció.



„1. A Demokratikus Koalíció továbbra is az átfogó, közös miniszterelnök-jelölttel, közös pártlistával, közös egyéni jelöltekkel elinduló széleskörű ellenzéki összefogás híve. Azt szorgalmazzuk, hogy erről a végcélról a következő hónapokban se mondjunk le, és tartsuk fenn a lehetőségét annak, hogy a választásokig hátralévő időben ilyen megállapodásra tudjunk jutni.


2. Tudomásul vesszük az MSZP–E14-PM közötti megállapodást. Bár most az MSZP-vel folytatunk tárgyalásokat, de az MSZP–E14-PM megállapodáshoz kívánunk csatlakozni, és az alább felsorolt elveket és azok érvényesítéséből származó következményeket a megállapodás egészére kívánjuk alkalmazni.


3. A Demokratikus Koalíció sikeres tárgyalásokban és megállapodásban érdekelt, ennek elérése esetén a párt kész lemondani önálló lista és egyéni jelöltindítási jogáról.


4. A kívánt megállapodás választási és nem politikai koalíció megkötésére irányul. A választási koalíció célja, hogy a Köztársaság újjáépítése, a jogállam megteremtése, a demokratikus viszonyok helyreállítása érdekében 2014 tavaszán leváltsuk az Orbán-kormányt. A választási koalícióban résztvevő felek nem folytatnak további szakpolitikai egyeztetéseket, politikájukat önállóan képviselik.


5. Szándékunk, hogy közös MSZP-DK listát állítsunk és közös MSZP-DK egyéni jelölteket indítsunk.


6. A jelölés során az arányos képviselet elvét vesszük alapul. A megállapodó felek jelöltjei olyan arányban képviseltetik magukat a listán és részesülnek a 106 egyéni választókerületből, amilyen arányban a választók támogatják a Demokratikus Koalíciót, illetve az MSZP–E14-PM pártokat. Csak így biztosítható, hogy a különböző pártállású szavazók akarata, pártpreferenciája azonos súllyal essen latba. A tárgyalások során alapul veendő kutatói konszenzus szerint az MSZP–E14-PM-nek közösen mintegy 1,4–1,6 millió, a Demokratikus Koalíciónak 100–200 ezer szavazója van.


7. A megállapodó felek elfogadják a szabad jelölés elvét, azaz a megállapodásban résztvevő pártoknak juttatott listás és egyéni képviselő helyeket saját döntésük alapján töltik be.


8. A mindeddig töretlen magyar gyakorlatot, illetve példákat követve az MSZP-DK lista első helyére a nagyobbik párt, azaz az MSZP, a második helyére, a kisebbik párt, azaz a DK állít jelöltet.


9. A megállapodó felek a választásokra közösen készülnek fel, közös kampánycsapatot állítanak fel és a kampányt közösen finanszírozzák.


Budapest, 2013. szeptember 2.”



A DK tárgyalóküldöttsége megérkezik az MSZP-vel kezdődő egyeztetésre, a szocialisták Jókai utcai székházába – MTI Fotó: Máthé Zoltán


Közös lista- és egyénijelölt-állítást javasolt a Demokratikus Koalíció a szocialista pártnak – jelentette be újságíróknak Gyurcsány Ferenc pártelnök hétfőn azután, hogy az MSZP vezetőivel tárgyalt. A szocialisták nem nyilatkoztak. Gyurcsány azt mondta: a szocialista pártvezetőkből álló delegáció arról tájékoztatta, hogy javaslatukat az elnökség elé viszik, ott foglalnak róla állást. A szocialista párt sajtóosztálya az újságíróknak két dokumentumot osztott ki: a közösen támogatott jelöltekkel szembeni elvárásokat, valamint az MSZP és az Együtt-PM közötti közpolitikai megállapodást, mint a tárgyalások kiindulópontját.


A Népszabadság információi szerint az MSZP vezetői értetlenül fogadták a DK-csomagot, elsősorban azért, mert szerintük önmagának is ellentmond: egyszerre veszi tudomásul az Együtt-tel kötött megállapodást és kéri a 106 körzet teljes és újbóli megnyitását. DK-s forrásaink ezzel kapcsolatban hangsúlyozták: félreértésről van szó, senki nem kéri az MSZP-től az Együtt-tel kötött megállapodás felnyitását. A tárgyalást a felek eltérően értékelték. Egyik szocialista bennfentes forrásunk úgy fogalmazott: ’Gyurcsány berúgta az ajtót, belelőtt kettőt a levegőbe, majd rendelt egy kör italt. Csak épp ezzel a tárgyalási stílussal itt nem megy sokra. Meglepő ez az irracionalitás’. Egy DK-s prominenst viszont épp a szocialisták hozzáállása lepte meg, mondván: az ajánlat teljesen racionális, ráadásul ha ez a megállapodás megszületne, az automatikusan azt is jelentené, hogy a DK kilép a korábbi semleges pozíciójából, és beáll Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltsége mögé.” „Úgy tudjuk, hogy a DK csomagjáról a szocialisták szerdai elnökségi ülésén mondanak majd hivatalos véleményt. Az biztos, hogy a további egyezkedéseket a következő napokban rövidre fogják zárni, két hét múlva ugyanis az MSZP választmányi ülésén várhatóan elfogadják a választási listákat (az EP-névsort is) és az egyéni jelölteket; a párt pedig ráfordul a kampányra. Az Együtt-PM-től származó forrásaink szerint Mesterházy Attila ’forródróton’ megküldte Bajnaiéknak a DK javaslatát, így szükség szerint az Együtt is hamar kialakíthatja álláspontját az ügyben.”