rss      tw      fb
Keres

A hit kérdése



Az idei tanévnyitó konferenciát az egri székesegyházban tartotta Hoffmann Rózsa államtitkár. Itt hirdette meg kormányzati célként: minél több gyerek részesüljön keresztény nevelésben.


A IV. Nemzeti Tanévnyitóra Debrecenben kerül sor, ezt a Duna televízió élőben sugározza. A Debreceni Református Kollégiumban megrendezett tanévnyitón az ünnepi beszédet Balog Zoltán EMMI miniszter – református lelkipásztor – mondja, de szót kapnak Hoffmann Rózsa államtitkár, Kósa Lajos polgármester és Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora is. Az ünnepélynek helyet adó épület egyébként éppen az idén májusban kapott a kormánytól tízmilliárd forintot „infrastrukturális fejlesztésre”.


Harangzúgás, orgonahang és tömjénfüst: a tanév keresztényi áhítatban indul. Ennek folytatásaként a tanulók egyik fele hittanoktatásban részesül, másik fele pedig „civil” erkölcstant tanul, mint az államtitkár mondja. Ahogy a kormányfő Bilbaóban közölte a spanyolokkal, mi magyarok csak nem „bírjuk kiverni a fejünkből a kereszténységet”.


Azt ugyan nem, de a parokia.hu megfogalmazása szerint „rejtőzködünk”. Nem sötét katakombákban, mint az őskeresztények, hanem az internet virtuális dzsungelében. Kiderült ugyanis, hogy a 2011-es népszámlálás adatai szerint kevesebb magyar vallja magát vallási felekezethez tartozónak, mint tíz évvel azelőtt. Az összes megkérdezett 27 százaléka nem válaszolt a felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésre. Ez az arány 2001-ben 10 százalék volt. Csökkent a történeti egyházak tagjainak száma is, a kormányfő által favorizált református egyház tekintetében mintegy két százalékkal.


Miközben tehát az úgynevezett történelmi egyházak – közöttük is elsősorban a keresztények – kiemelt támogatást élveznek, a hívek száma a statisztikai adatok tükrében észrevehetően csökken. Pedig a Horthy-korszak óta soha nem részesültek a magyarországi keresztény egyházak kormányzati oldalról annyi szimbolikus megerősítésben, mint az elmúlt három évben. Ennek számos jelét láttuk augusztus huszadikán, többek között azt, hogy Orbánnak, ahogy Méray Tibor fogalmaz, „amire még Horthy sem gondolt – merészkedett –, volt képe reformátusként egy Szent István-körmenet élén páváskodni”.


A felekezeti felsőoktatási intézmények dolgozói nagyon közel állnak a kulturális kormányzat szívéhez. Az augusztus 20-i kitüntetettek közül például a nemzetközi presztízslistákon jegyzett Corvinus egyetlen oktatója sem szerepelt, ezzel szemben a hazai mezőnyben is legfeljebb gyengécskének tekinthető Károli két oktatója is részesült magas kitüntetésben. De nincs hiány a felekezeti intézmények financiális támogatásában sem. A hittan-erkölcstan kötelezővé tétele eleve nekik kedvez, az eddig sorvadozó hittantanári szakok helyeire az idén számos érettségizett jelentkezett.


A legnagyobb állami „jótétemény” az, hogy az egyházi intézményekre a 2013. július 29-i kormányrendelet alapján jövő januártól nem vonatkozik a számviteli törvény. Az egyházak maguk döntik el, mire költik el a hozzájuk befolyó pénzt, és maguk ellenőrzik saját magukat. Ez még kedvezőbb nekik, mint az egyházak jogállásáról szóló 2011-es törvény. Ez megtiltotta, hogy állami szerv vizsgálja az egyházak „hitéleti célú” bevételeit és felhasználásukat. A számviteli törvény, s vele együtt az ellenőrzés joga és kötelessége tehát 2011 óta csak a meghatározott célokra adott közösségi támogatásokra vonatkozott. Januártól azokra sem. Az egyházakhoz befolyó pénzeket egységesen – perselypénz, civil adományok vagy állami támogatások – kivonták a számviteli törvény és a közösségi ellenőrzés alól.


Nem hiányzik tehát sem a szimbolikus, sem az anyagi megbecsülés, a hívek száma mégis fogyatkozik. Ennek okáról gondolkodtak az egyházakkal és a vallásosság megnyilvánulásaival foglalkozó szakemberek a Károlin idén nyáron megrendezett konferencián. És meg is találták a választ – az adatfelvétel szerintük hibás voltában. Többen felvetették, hogy az önkitöltős kérdőívek vagy az internetes válaszadás lehetősége felületes válaszadásra ösztönözte a megkérdezetteket. Nagy Gábor Dávid, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Vallástudományi Tanszékének adjunktusa szerint „a kérdezőbiztos személye egyfajta szigorú kontrollt jelent”.


A „szigorú kontroll” hiányában aztán egyes megkérdezettek odáig vetemedtek, hogy a kérdőív internetes kitöltését játéknak fogták fel, és nemlétező felekezeteket írtak be, például a „jedi” egyházat A konferencia résztvevői az emberek felelőtlen, sőt cinikus játékosságában látták a számukra kedvezőtlen eredmények okát. Szigorúan megróttak ezzel kapcsolatban egyes egyházi reklámokat is. Pedig ezek általában nem játékosak, hanem egyszerűen bárgyúk. Mint a Heidelbergi Kátét a paplan alatt zseblámpával olvasó kislány képe a református orgánumokon.


A Játék és bújócska című cikk írójának felfogása jól kitapintható szóhasználatában. „Rejtőzködőknek” nevezi azokat, akik nem válaszoltak a vallásgyakorlást és kisebbségi csoporthoz tartozást firtató kérdésekre. Mintha bizony ateistának vagy agnosztikusnak lenni a huszonegyedik század második évtizedében valami szégyellni, titkolni való világnézet lenne. De Fekete Zsuzsa ennél is tovább megy, felveti: miért nem kötelező választ adni a vallásgyakorlásra és a nemzetiségi csoporthoz tartozásra vonatkozó kérdésekre. Csanády Márton, a Károli református egyetem kommunikációs és kutatási igazgatója a holokauszt történelmi tapasztalatára utal ezeknek az adatoknak a szenzitívvé tételével.


Akárhogy is, minden harsány kormányzati és felekezeti propagandával ellentétesek ezek az eredmények. Nagy Gábor Dávid például nem is hisz nekik. „Felelőtlenség a népszámlálás adatait elemezni, amíg nem ismerjük a módszertani hátteret... az adatok validitása megkérdőjelezhető.” Máthé-Tóth András, a SZTE Vallástudományi Tanszékének vezetője is „használhatatlanoknak” minősíti az adatokat, s felszólítja a KSH-t egy „ellenőrző közvéleménykutatás” elvégzésére.


Máthé-Tóth András a kérdőív megfogalmazásában látja az adatok „használhatatlanság”-ának okát. A kérdés ugyanis így hangzott: „Melyik felekezethez tartozónak érzi magát?” A professzor javasolja a 2001-es szóhasználathoz való visszatérést. Ekkor ugyanis csak ez állt a kérdőíven: „Vallása, felekezete.” Javasolja, hogy a 2021-es adatfelméréskor a KSH térjen vissza ehhez.


Igaz, a két évvel ezelőtt feltett kérdés megenged egy nemleges választ, azt tudniillik, hogy valaki egyetlen felekezethez tartozónak sem érzi magát. Annak alapján, hogy nem jár templomba, nem él hitéletet, vagy ha mégis, nem a hivatalosan bejegyzett egyházak körében teszi. A 2001-es kérdőíven szereplő kettőspont poroszos drillként működik – muszáj a hiányzó helyre beírni valamit.



MTI/Kovács Tamás

Lehet okoskodni, hitetlenkedni, a kérdezéstechnológiát csiszolgatni. Lehet azon morfondírozni, hogy a baloldali és liberális választók által sűrűbben lakott térségekben többen nem nyilatkoznak felekezeti hovatartozásról. Harrach Gábor történész és szociológus szerint ők „a válasz megtagadásával nem kizárólag a számukra nem szimpatikus politikai irányzatot büntetik, hanem az általuk az államhatalommal szövetségesnek tekintett egyházat is”. Lehet szörnyülködni a mai ellenzék körének „istentelenségén”.


Tény marad, hogy az uralkodó kétharmad hiába pozícionálja magát keresztényként, a hívek száma nem igazolja ezt. Körmenet és harangzúgás, felekezeti iskola és kötelező hittan – egy voluntarista politika díszletei maradnak.


A jelenlegi politikai vezetés azonban nem adja fel és tovább munkálkodik céljain, amellyel mintha Kollonich Lipót, egykori esztergomi érsek szavait kívánná beteljesíteni, aki a történelmi pletykák és az őt nagyon utáló II. Rákóczi Ferenc szerint ezt mondta: „Magyarországot először rabbá, aztán koldussá, végül katolikussá teszem.”


Az első két célhoz az alaptörvény farigcsálásával és a furfangos adóztatással már nagyon közel jutottunk. A harmadikat – a református kormányfő és a kormányba emelt házi lelkésze alapján – keresztényre módosíthatjuk.


És ha elérik ezeket a célokat, már senkinek se lesz hol elrejtőznie, és kedve sem játszadozni.





Huszár Ágnes nyelvész