rss      tw      fb
Keres

Iszapömlés - Pintér: a felszínen sikerült mentesíteni a vörösiszapot

MTI 2010. október 8., péntek 12:48

Nem mutatható ki az ivóvízbázisban a Kolontár melletti tározóból kiömlött vörösiszap, a szennyeződést sikerült a felszínen mentesíteni - mondta a belügyminiszter pénteken rendkívüli, nemzetközi sajtótájékoztatón, Budapesten. Pintér Sándor arról is szólt, hogy a többi magyarországi iszaptározót is ellenőrzik, továbbá közölte azt is, zajlanak a kihallgatások a sokmilliárdos kárt okozott katasztrófa ügyében indult nyomozásban. Az EU öttagú szakértői csoportot küld Magyarországra.

Pintér Sándor a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a katasztrófa nem veszélyezteti az ivóvíz minőségét, mivel a szennyeződést sikerült a felszínen mentesíteni. Hangsúlyozta, a vörösiszap-szennyeződés pH-értéke 9 alá csökkent a Dunába érve, így az megítélésük szerint semmilyen biológiai katasztrófát nem fog okozni.

Hozzátette, az iszapban lévő nehézfémek kiszűrésére fenéklépcsőket alakítottak ki a Marcal folyón, az így felfogott szennyeződést pedig talajcserével fogják eltávolítani. A Dunát ennek ellenére is elérő, kis mennyiségű szennyeződés pár kilométeren belül teljesen feloldódik a folyóban, így annak alsóbb szakaszain az már biztosan nem lesz kimutatható - mutatott rá Pintér Sándor.

A begyűjtött iszapot a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. további, épségben lévő tározóiban helyezik el, a szükséges földcsere mértékét azonban csak a részletes felmérések után lehet pontosan meghatározni - fejtette ki a miniszter, hozzátéve, hogy egyes területeken már most megkezdték a talajréteg felső 8-10 centiméterének cseréjét.

Hangsúlyozta, nincs nukleáris sugárzás a térségben.

A tárcavezető közölte azt is, nemcsak környezetvédelmi, hanem építészeti szempontból is soron kívül ellenőrzik a magyarországi vörösiszap-tározókat. "Leellenőrizzük, hogy azok a tározók", amelyeket 15-40 évvel ezelőtt alakítottak ki, megfelelnek-e a mai kor követelményeinek - mondta, hozzátéve: ezeket figyelembe véve határozzák meg, hogy a későbbiekben milyen megerősítésükre, kezelésükre lehet szükség.

Pintér Sándor köszönetet mondott minden országnak, amely felajánlást tett Magyarország számára. Ezek közé tartoznak például a környező országok, az Európai Unió, de Indiától kezdve az Egyesült Államokig érkeztek felajánlások - mondta, megjegyezve: az, hogy szükség lesz-e rájuk, és Magyarország a későbbiekben igénybe fogja-e venni ezeket, a kár felmérésétől függ.

Az MTI kérdésére a belügyminiszter beszámolt arról is, hogy öttagú szakértői csoportot küld Magyarországra az Európai Unió. E csoport mérési eredményeitől, tevékenységétől teszik függővé a többi külföldi felajánlás elfogadását.

Az MTI azon kérdésére, hogy mikor indulhat újra a Mal Zrt. termelői tevékenysége, Pintér Sándor egyelőre nem tudott választ adni. Elmondta, a biztonságos termelés a legfontosabb. Csak ha biztonságossá válik a vörösiszap-elhelyezés, akkor merülhet fel, hogy újraindulhat-e a gyár működése, vagy sem. A termelés vasárnapig mindenképpen fel van függesztve. Ezen a napon ülésezik majd a Kormányzati Koordinációs Bizottság és a kabinet is, s az addig feltárt eredmények alapján döntenek.

Pintér Sándor tájékoztatása szerint a károsultak számára történt felajánlásokat az önkormányzatok osztják majd el, ennek segítségére pedig a katasztrófavédelem létrehozott egy számítógépes rendszert, amelyben minden egyes károsultat, illetve adományt nyilvántartanak. A karitatív szervezetektől, valamint a cégektől érkező felajánlások is ebbe a rendszerbe kerülnek, amivel kiküszöbölhető a támogatás egyenlőtlen elosztása - húzta alá.

A belügyminiszter cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, hogy a katasztrófa áldozatai nem kaptak volna folyamatos tájékoztatást. Mint mondta, a helyiek hangszórókon keresztül és írásban is értesülhetnek a szükséges információkról.

Kérdésre elmondta, zajlanak a kihallgatások a vörösiszap-katasztrófa ügyében indult nyomozásban. Kifejtette: tanúkat keresnek arra, hogyan kezelték a gátakat, a gátak mögé bezúdított vörösiszapot, továbbá milyen karbantartási munkálatokat és hogyan végeztek el. Szeretnének olyan felvételeket is megtekintetni, amelyek bizonyítják, mikor, melyik ponton és hol tört át a gát, mi volt ennek az előidézője.

Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófája történt hétfőn, amikor átszakadt a Kolontár melletti iszaptározó gátja - fogalmazott a nemzetközi sajtótájékoztatón Nagy Anna. Négyen meghaltak, három eltüntet még mindig keresnek, több mint 150 sérültet láttak el, több mint 60-an még kórházban vannak, 12-en súlyos, ketten pedig életveszélyes állapotban vannak - mondta a kormányszóvivő. (A sajtótájékoztató közben érkezett a hír, amely szerint ötre emelkedett az ajkai térségben bekövetkezett vörösiszapömlés halálos áldozatainak száma: a veszprémi kórházban meghalt egy idős férfi, akit súlyos sérülésekkel kezeltek.)

Nagy Anna kijelentette: a kormány nem hagy magára senkit, mire beáll a hideg idő, mindenkinek lesz fedél a feje fölött.

A kormányszóvivő a külföldi újságírók számára is hangsúlyozta, hogy az iszapkatasztrófa helyi jellegű, így az semmilyen formában sem veszélyezteti a magyarországi tartózkodást, továbbá a magyar élelmiszerek fogyasztását sem.

Tájékoztatott arról is, hogy aki felajánlást szeretne tenni, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot keresse a felajanlas@katved.hu e-mail címen. Péntek délutántól működik a vorosiszap.bm.hu honlap is, ahol az össze fontos információt meg lehet találni.