Árulkodó szavak
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2010. március 10. szerda, 06:06
Érdekes jelenség, hogy a jelenkori történelem is definíciós kérdéssé válhat. Ez zajlik most a szemünk előtt a Jobbik megítélése és a Jobbik megerősödéséért való felelősség áthárítása kapcsán.
Az EP-választások után tanúi lehettünk annak, ahogy a Fidesz a Jobbik sikerére hosszasan nem reagált: láthatóan maga is megrendülve szembesült a ténnyel, hogy parlamentbe kerülésük már biztosnak vehető az országgyűlési választásokon is, sőt, innentől kezdve komoly veszélyt jelentenek azoknak a Fidesz-szavazóknak az elvesztése szempontjából, akik radikalizmusa hasonló a Jobbikéhoz, csupán azért maradtak a Fidesz táborán belül, mert voksaikat nem akarták egy esetleges kiesőre pazarolni.
Később a párt vezetése úgy döntött, továbbra sem kell állást foglalnia a Jobbikkal kapcsolatban. Az újsütetű retorika szerint, mivel a párt támogatottsága akkora, hogy „csak jelentéktelen” kis pártok maradnak majd vele szemben ellenzékként, a Fidesz egyedül lesz kormányképes erő, nincs szükség arra, hogy a viszonyát bárkihez meghatározza: „Hogy a Jobbik esetleges bekerülése a parlamentbe milyen kihívást jelentene a Fidesz számára, Navracsics Tibor úgy válaszolt: ez pontosan olyan kihívás, mint hogyha az MSZP kerül be az Országgyűlésbe, vagyis - ha a Fidesz nyeri a választást - egy ellenzéki párt lesz. A frakcióvezető szerint az MSZP azért hangoztatja folyamatosan, hogy a Fidesz nem határolódik el eléggé a Jobbiktól, mert a szocialistáké egy frusztrált párt, és frusztrációját megpróbálja kivetíteni másokra is.”
A Jobbik igazi ellenfele az MSZP – állítják, majd rendszerint azzal magyarázzák az állítást, hogy a jelenlegi közvéleménykutatási adatok alapján e két párt támogatottsági adatai jobban közelítenek egymáshoz, mint a Fideszéhez. Ez a megközelítés felületes szemlélők számára tetszetősnek tűnhet, ám nincs tekintettel arra a tartalmi szempontra, hogy attól, hogy támogatottsági arányában két párt közel áll egymáshoz, még nem egyforma a viszonyuk sem a Fideszhez, sem a demokratikus rendhez, sem a választókhoz. (Azért hívjuk itt fel a figyelmet az „ellenfél” szó jelentéstartalmának tendenciózus leszűkítésére.)
A Fidesz politikusai egyszersmind elkezdték szélsőségesnek minősíteni mindkét potenciális ellenfelüket nyilatkozataikban, közös „fakkba” igyekeztek tolni az MSZP-t a Jobbikkal. Orbán Viktor évértékelőjében is visszatérő motívum volt ez.
A „szélsőséges” jelző jelentéstartalmának ilyen önkényes kiterjesztésére persze volt alapos ok, kettő is.
Az egyik: hogy a Jobbik szélsőséges mivoltát ne nézetrendszerének érdemi minősítésével, értékrendi, elvi alapon kelljen meghatározni, hanem csak taktikai szinten.
A másik: így lehetett kiüresíteni a „szélsőséges” fogalmat; el lehetett venni a kormányzó pártoktól, amelyek az egész ciklusban jogosan használták, és érdemi, elvi alapon bírálták a Fideszt azért, mert a Jobbikhoz való kétértelmű viszonya nem jelent mást, mint hogy valójában egy szélsőséges politikai erővel működik együtt. (Itt hívjuk fel újra a figyelmet a „szélsőséges” szó jelentéstartalmának tendenciózus megváltoztatására.)
Miután a Jobbik túlságosan is megerősödött, a Fidesz váltott: Bayer Zsolt megírta levelét Vona Gábornak.
Ne idézzünk hosszan a levélből*, csak maradjunk a szavaknál, ezúttal a szavak beszédes hangulati tartalmánál: hogyan emlegeti Bayer korábbi közös baráti társaság szereplőit? Miként tárul elénk a korábbi szívélyes viszonyt tükröző múlt? Vajon azok a nézetek, amelyeket a Jobbik mindig is képviselt, nem voltak-e jelen e szívélyes viszony fennállásának idején is? Mindezek ismeretében, a szakítás vajon milyen alapokon megy végbe most: elvi és értékrendbeli vagy taktikai alapon?
Ezek a kérdések költőiek, hiszen Bayer Zsolt publicisztikai tevékenysége közismert. A Fidesz retorikája és a Jobbik retorikája, a jobboldali sajtó szélsőséges verbalitása közismert. Szerepüket a szélsőjobb megerősödésében szinte senki nem vitatja. Nehéz lenne nem tudomásul venni a napi tapasztalatot, de most, amióta a szakítás kapott hangsúlyt, elemzések, értékelések sora tűnik egy irányba rendeződni, hogy a kapcsolatot a két jobboldali párt közt bagatellizálja, feledtesse, és szétterítse a Jobbik megerősödéséért való felelősséget.
Legutóbb az ATV Tét című műsora erősíthette ezt a benyomást. A műsor második része – Bánó András vezette és Bauer Tamás, Gerő András, Juhász Attila és Kern Tamás voltak a beszélgetés résztvevői - arra a kérdésre kerestek választ, vajon elkésett-e a Fidesz a Jobbiktól való határozott elhatárolódással.
Gerő András szerint a Jobbik nem náci párt, hanem úgynevezett nemzeti bolsevik. Ezt a fogalmat arra alapozza, hogy politizálása a „nemzeti öncélúság” jegyében zajlik, kíméletlen retorika és erőszakra való hajlam jellemzi, továbbá tőkeellenesség. (Sajátos, hogy az új kategória fogalmi elemei között nem szerepelteti a cigányellenességet mint meghatározó elemet, igaz, ez belezavarna az általa kínált új megnevezés koherenciájába.) Nem nehéz rájönni, ez a meghatározás arra alkalmas, hogy megkönnyítse a Jobbik-jelenségnek a másik térfélre való átpozicionálását. (Széles Gábor a Magyar Hírlapnak adott interjújában március 8-án már ilyen értelemben hivatkozik a műsorban elhangzott meghatározásra, mint amely a szóhasználattal jól ragadja meg a Jobbik térnyerésének lényegét.)
A cigányellenesség egy másik gondolatmenetben kap központi szerepet, Juhász Attiláéban, aki szerint a Jobbik felfutása a cigánykérdés központba állításával hozható összefüggésbe. Ám Juhász Attila is siet kijelenteni, mennyire nem helyes beleesni abba a csapdába, amibe szerinte a parlamenti pártok is belemanőverezték magukat, mikor azt firtatták/ják, ki felelős inkább a Jobbik megerősödéséért. Szerinte ahelyett teszik ezt, hogy a katasztrofális szociális gondokat, de főleg a cigányság helyzetét meg tudták volna oldani. Amit évtizedeken keresztül elmulasztottak. Kern Tamás egyenesen azt hangsúlyozta, hogy a jobbik szavazóinak jelentős részét volt szocialista szavazók alkotják a leginkább leszakadó körzetekből.** Arról, hogy ez mivel igazolható, nem hallottunk mást, csak feltevéseket, ám a feltevéseket rögtön tényként kezelve. A Jobbik tulajdonképpen a társadalmi feszültségek terméke és olyan hirtelen nőtt ilyen nagyra az utóbbi három évben, hogy erre senki nem számított.
Az igazi kérdés mindannyiunk számára viszont az, hogy lehet-e bármely társadalmi problémára adekvát választ adni, ha megint nem nézünk szembe a valódi okok összességével. Természetesen vannak leszakadó körzetek, szociális feszültségek, munkanélküliség és súlyosan megoldatlan kisebbségi gondok is. De éveken át voltunk tanúi annak az ellenzéki politikának, amely éppen a – rendszerváltás óta létező és fokozódó - társadalmi feszültségek kiélezésére játszott rá, a gyenge állam látszatának erősítése érdekében, bátorítva a radikális megnyilvánulásokat, nem visszariadva a jelenség eszkalálódásának veszélyeitől.
Bauer Tamás ugyanebben a beszélgetésben azt hangsúlyozta, hogy a radikalizmust a Fidesz által képviselt politika alapozta meg (például a kirekesztő nacionalizmussal és a politikai elszámoltatás követelésével). Tegyük hozzá, hogy ennek beismerése nélkül nem lesz kezelhető a Jobbik-jelenség, mert a Fidesz politikáját ezek az alapvetések ma éppen annyira meghatározzák, mint eddig. Ilyen bázison viszont nem lehet összefogni a parlamentáris demokrácia és a jogállam védelmében a szélsőjobb fenyegetésével szemben.
* „Az elmúlt hat-nyolc évben volt minekünk egy baráti társaságunk, a Turul-kör. Ott találkoztunk egy hónapban egyszer néhányan, víg cimborák, aztán beszélgettünk, iszogattunk, olykor valamelyikünk tartott egy előadást, múlattuk az időt. Tagja volt ennek a társaságnak Pörzse Sanyi többek között, és a Losó is, teljes nevén Losonczi Pál, ő most a kampányfőnökötök, ugye, Gábor... Csak azért mesélem ezt most neked, hogy kicsit a dolgok mögé láss. Hogy értsd: nem is olyan régen még egy asztalnál ültünk néhányan, és emberi hangon beszéltünk. Olyan érzése volt az embernek, hogy mi barátok vagyunk, ott, a Turul-körben. Aztán most naponta elolvasom, hogy én (is) szemét, áruló zsideszes tetű vagyok. Egy darabig vártam, talán felhív majd a Losó, hogy "Zsocám, bocs, ezek nem mi vagyunk, ezek nem a mi szavaink, ne hülyéskedj b... meg, hát évek óta egy asztalnál ülünk, eszünk, iszunk...”
** Erről lásd korábban a Hírszerző írását.
