Rosenkranz halott

Magyar állampolgárként nem nagyon ismerjük azt a helyzetet, amikor a közösség egészét érintő morális ügyben széleskörű egyetértés van. Különösen ismeretlen a történelmi szembenézéssel kapcsolatos konszenzus, például a zsidóság kiirtásában viselt felelősség elismerése. Ezt a felelősséget az érintett államok a fasiszta ideológia terjesztésével azonosított holokauszttagadás büntetésével fejezik ki. Most éppen Ausztria mutat példát arról, hol vannak a közösség morális határai, és mit jelent egy norma működése.  A jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt államfőjelöltje bírálta a holokauszttagadást büntető törvényt, azon az alapon, hogy az sérti a szólásszabadságot. A saját pártján kívül a közélet minden szegmenséből érkeztek az élesebbnél élesebb bírálatok, a politikusnőt szimbolikusan kiírták a szalonképes politizálók köréből. Pedig kijelentését követően néhány nap múlva kénytelen volt elhatárolódni a nemzetiszocialista nézetektől. Kritikusai feltételezték, hogy a szélsőjobboldali szimpátia nem áll távol tőle, ugyanakkor kijelentése önmagában pusztán az abszurd, furcsa, megvetendő vélemények szabadságát védte. Csakhogy a holokauszttagadás nem egyszerűen megvetendő vélemény, hanem fasiszta propaganda.


Cipők a Duna-parton – Pauer Gyula/ Can Togay

Azokban az államokban, amelyekben büntetőjogilag fenyegetik a holokauszt tagadóit, ebből a különbségtevésből indulnak ki. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a politikust egyszerűen lenácizták. Magyarországon lenne rá esély, hogy a holokauszttagadó politikust lenácizót vonják felelősségre.

Az osztrák törvény létének éppen az a lényege, hogy van egy határ, amelyet csak a jogállamból és a demokratikus közösségből való kilépés kockáztatásával lehet átlépni. Rosenkranz nem sértette meg ezt a törvényt, csak kétségbevonta indokoltságát, ezzel azonban az osztrák alkotmányos rendszer egyik érzékeny pontját érintette, amivel karrierjét kockáztatta. Fajsúlyos intézmények, a sajtó és a katolikus egyház képviselői azonnal jelezték, hogy aki nem egyértelmű ebben a kérdésben, az nem választható. A tiltó törvény nem veszélyezteti a demokratikus közösséget azzal, hogy ezt a típusú véleményt korlátozza. Éppen ellenkezőleg, ez az apró epizód azt demonstrálja, hogy ez az a szabadságkorlátozó törvény, amely egy demokratikus közösség létét erősíti. Olyan morális alapokon nyugszik, amelyet senki nem engedhet kétségbe vonni. Az esetről szóló hír érzékletes érv a holokauszttagadás büntethetősége mellett, mert kitűnik kedvező társadalmi hatása.

Nagyjából ilyen egy működőképes társadalom, amely pontosan ismeri a történelmet és tisztában van a neonáci eszmék terjedésének veszélyeivel. Ausztriában is van idegenellenesség, van tere a populista ideológiának, demokratikus rendszerük néha provinciálisnak tűnik. Sok hasonlóság van a mi közép-európai történelmünkben és politikai kultúránkban. De ezen a ponton jól látszik mentális lemaradásunk.

Ugye nem kell újra felidéznünk, hol tartunk mi?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!