rss      tw      fb
Keres

Trafik: a hatalmaskodásra szoktatás iskolája


A diktatúra feltételeinek a megteremtéséhez Orbánék legzseniálisabb ötlete, sajnos el kell ismerni, a dohányzás újraszabályozása volt.

Adott egy egyébként is intoleranciára hajlamos és az utóbbi években erőteljesen erre nevelt társadalom, amely csak a „jó ügyre” vár, hogy nekiessen államilag-politikailag-erkölcsileg megbélyegzett tagjainak. A recept ősrégi. A Horthy-korszakból kinőtt nyilasuralom idején több zsidótörvénnyel, sok éves zsidó- és kommunista-ellenes állami és politikai ideológiával megalapozott „jó ügynek” számított a zsidók és a kommunisták feljelentése, a „házmestertempó”. „Jó ügynek” számított az elhajlók, a szabotőrök, a trockisták, a kulákok, a templombajárók feljelentgetése a magyar sztálinizmus időszakában.

Diktatúrákban a kipécézettek számára persze életveszélyesek az államilag támogatott „jó ügyek”, a népi feljelentgetősdibe ugyanis belehalnak vagy fizikailag-lelkileg, egzisztenciálisan belerokkannak.

A demokrácia romjain itt még nem tartunk. Orbánéknak sikerült ugyan széles körben össznépi divattá tenniük a verbális brutalitást, a hétköznapi magatartásbeli bunkóságot, a megfélemlítés is egészen jól halad, de az utóbbi három évben olyan össznépi „jó ügyet” nem sikerült találni, amely a Fidesz-kultúrájúakon kívül másokat is embertársaik megszólására, megfegyelmezésére, kioktatására, megvetésére bátorítana és jogosítana fel. Az „egészség” állami parancsba adása ilyen „jó ügy”.

Persze, sok ember elhiszi, sokkal több, mint a Fidesz-hívők száma az országban, hogy a rezsicsökkentéssel jól jár, mert a százforintokat ott látja minden hónapban a számláján, a különféle áttételekkel vagy egy az egyben, áfa vagy adó címén elrabolt pénzeit meg fillérenként veszi el tőle az állam. De ez a politikai szavazatvásárlás szerintem nem fog működni: most aláírják a fideszes rezsilistákat, mert kell az a pénz, de hálásak nem lesznek érte, mert az elnyomorodásuk és kiszolgáltatottságuk egyértelműen az Orbán-uralomhoz köthető, és ezt ők is tudják. Ettől még nyugodtan beintenek majd egy keményet a Fidesznek a szavazófülkében. A párkapcsolatok állami-politikai megregulázását meg nemhogy „jó üggyé” nem sikerült tenni, hanem egyenesen kudarcnak tekinthető: az emberpárok-élettársak fütyülnek rá, mit tart „jónak” Orbán meg Harrach. Kell még néhány Fidesz-típusú lépés ahhoz, hogy az emberek úgy érezzék, kénytelenek házasságot kötni. Például pótdíjat kell kiszabni a nem házasságban élők gyerekeinek óvodai elhelyezéséért, szállodákban meg kell tiltani, hogy nem házaspárok közös szobát vegyenek ki, esetleg a munkavállalásnál is elő kell írni előbb az állami, aztán a magáncégeknek, hogy a házasságban élőket részesítsék előnyben (elég csak azt a hülyeséget kitalálni hozzá ideológiaként, hogy az ilyen ember „megbízhatóbb, mert stabilabb hátterű munkaerő”). Rengeteg ilyen módszert tudok még, és biztos vagyok benne, hogy nem tőlem fogják ellopni ezeket az ötleteket, ott vannak azok már a tervek közt, csak a társadalom még „nem elég érett” rá, hogy némán eltűrje vagy harcosan megvédje a másik ember szabadságát „jó ügyekkel” korlátozó állami intézkedéseket. Ehhez kell még az az újabb négy év.

Mindenesetre a diktatúrára érett társadalomnak a megerősítése irányába tett remek lépés a dohányosok állami beszorítása (csak kijelölt üzletekben vásárolhatnak, abból is kevés van) és feketeseggűvé minősítése (önpusztításukkal terhet jelentenek az állami egészségügynek, ráadásul mások egészségét is tönkreteszik. Lásd erről Andor Mihály írását). Andor Mihály szerint ez az állami bíbelődés dohányosok és nemdohányzók egymásnak ugrasztásával már csak azért is nagy sikerrel kecsegtet, mert számos „felfújt egészségtudatú polgártársunk most, hogy a kormány és a törvényhozás támogatását is maga mögött érzi, az utcán bele fog kötni a dohányosokba”. Igen. Megtörtént velem a minap. Álldogáltam egy téren valakire várva, és közben cigiztem (se iskola, se játszótér, se kórház, se villamosmegálló nem volt a közelben). Egyszer csak megállt mellettem két középkorú hölgy (nem, bocsánat, nőszemély) beszélgetni, majd miután az egyik konstatálta, hogy dohányzom, rámripakodott, bár inkább visítás volt az, és utasított, hogy menjek arrébb azzal a büdös bagómmal. Én menjek arrébb, aki ott ácsorogtam már öt perce! Utoljára így, ilyen hangon és ilyen okból Moszkvában szóltak rám a népek a hetvenes évek végén, amikor a pulóveremet a derekamra kötve sétáltam az utcán. Ami a szovjet erkölcs szerint nyilvánvalóan huliganizmusnak minősült, az ellene vívott harc meg a szovjet ember kötelességének.

A másik remekbe szabott vonása a dohányosok kirekesztésének és a másik ember fölötti hatalmaskodás-kultúra újbóli elterjesztésének az, amiről ma Lánczos Vera ír. Hogy ugyanis az eladónak joga van hatóságként fellépni a vásárlóval szemben. Állítólag piacgazdaság volnánk, amely ugye a szocialista tervgazdasággal szemben kínálati és nem keresleti piac, amiből az is következik, hogy a vásárló minél színvonalasabb kiszolgálása a termelő és a kereskedő célja és érdeke. Kivéve a „nemzeti dohányboltokat”, mert ott az eladó hatóságként viselkedik a vevővel szemben, ha ez arra vetemedik például, hogy a hároméves gyerekét beviszi magával a boltba, és nem köti ki pórázon a bolt előtt, mint jólnevelt kutyákat szokás. Sőt, még rendőrt is hívhat rá, ha a nyomorult pária sokat szívózik azért a doboz cigarettáért.

Egyszóval: ez a dohányzás-ügy nemcsak azért volt zseniális húzás, mert csináltak vele egy új(abb) tulajdonosi réteget, amelyet más újdonsült tulajdonosi csoportokkal együtt (földügyek, állami-önkormányzati beruházásokkal felfutatott magáncég-tulajdonosok) nemcsak a hála köt a jelenlegi hatalomhoz, hanem a jövő is: nem érdekük, hogy a hatalomváltás után az új törvényhozás meg az új kormány ismét megnyissa a dohánypiacot. Hanem azért is, mert pontosan körülírtak vele egy jól felismerhető, kártékonynak és veszélyesnek minősített embertömeget, amelyet szabad prédaként vetettek oda más tömegek levezetetlen indulatainak és a hatalmaskodási vágyának. És még felmentő ideológiát, egy igazi „jó ügyet” is gyártottak hozzá.



Utóirat: Régóta szeretném már, de most itt az alkalom, hogy megkérjem Karácsony Gergelyt, az Együtt–Párbeszéd Magyarországért Szövetség képviselőjét, hogy cáfolja meg, amit a hvg.hu tudósítói írtak róla, és ami számomra új (noha az LMP ismeretében sajnos nem váratlan) információ volt. A szárszói találkozóról szóló tudósításban ugyanis ezt olvastam: „…csak akkor milyen alapon akarják ezek az emberek egybeterelni azokat, akik (itt, Szárszón is) önszabályozó piaci folyamatokról beszéltek, mondjuk azzal a Karácsony Gergellyel, aki (ugyanitt, tudósítónkkal beszélgetve) buzgón helyeselte a trafiktörvényt.” Ha ez így van, akkor egy szavazatot biztosan veszített Karácsony meg a pártja, akármilyen szövetségben indul. Az enyémet. A fenti okokból. Mert a trafiktörvény mindezt jelenti, amit leírtam. És nekem sokszorosan elegem van a kollektivista kényszerekből és azokból a politikusokból, akik nem meggyőzni, hanem állami eszközökkel megrendszabályozni akarnak.