rss      tw      fb
Keres

Boros László





Orbán Viktor, a seniorok és az európai demográfia


A hír: „A magyar uniós elnökség további fontos lépéseket hoz majd az idősügy vonatkozásában is. A miniszterelnök – szóvivőjének tájékoztatása szerint – ezt szerdán közölte az Európai Senior Unió elnökével folytatott budapesti megbeszélése alkalmával. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok helyzetének javítása a demográfiai viszonyok fejlesztése és a megfelelő családpolitika nélkül elképzelhetetlen. Orbán Viktor miniszterelnök szerdán hivatalában fogadta Bernhard Worms-t, az Európai Senior Unió elnökét, Marilies Flemming alelnököt és Iván Lászlót, a Fidesz nyugdíjas tagozatának országos elnökét. A megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy egész Európában alapvető kérdéssé vált a család- és demográfiai politika, amely egyben az alapját képezi annak, hogy a jövőbeni nyugdíjasok is megfelelő ellátásban részesülhessenek majd - olvasható a közleményben.”


Néha egy lényegében semmilyen hírértékkel nem bíró, szakmai blődségektől hemzsegő hírre is lehet reagálni, ha a fajsúlytalan szövegek mögött nehéz problémák rejlenek. A magyar miniszterelnök találkozott egy derék keresztény-konzervatív civil szervezet, a valódi nevén European Senior Citizens’ Union (ESCU) két vezetőjével. Az idősek emberibb és aktívabb életéért, a megbecsült öregkor feltételeinek a megteremtéséért feladatokat vállaló szimpatikus szerveződés valóban viszonylag aktív az Európai Unió tagállamainak többségében. Bár tevékenysége inkább csak kapcsolatteremtésre, konferenciák és találkozók szervezésére korlátozódik, így szociológiai nézőpontból nem a szakmai civil szervezetek közé tartozik.

Pedig az idősügy ma már egy szerteágazó szakma, amely tudományterületek széles spektrumát átfogó hálózatot alkot, és amelyben a gyakorlati lehetőségek megteremtésében, működtetésében és fejlesztésében a szakmai civil szervezetek óriási szerepet játszanak. Egyszer a kormányfő majd időt szakíthatna ezeknek a civil szerveződéseknek a magyarországi képviselőivel való széles körű találkozásra is, ahol az idősügy érdemi, gyakorlati feladatairól, az állami szerepvállalás és a civil erőfeszítések egyensúlyáról is szót válthatnának. Egy ilyen megbeszélésről nemcsak olyan felszínes, frázispuffogtató közleményt lehetne kiadni, mint a szerdai találkozóról.

Úgy tűnik, szándékaiban Orbán Viktor már kezd ráállni arra a pályára, amelyről reménykedve írtam egyszer a héten. Kezdi mindennapjai tengelyébe állítani a következő félévi magyar uniós elnökség miniszterelnöki szintű előkészítését. Legalábbis szándékában és formálisan. Egyelőre ugyan, mint látjuk, a könnyebb ellenállás irányába halad, de már akkor sem mulasztja el a magyar elnökséget emlegetni, amikor annak nem sok relevanciája van.

Ugyanis a közlemény első mondata, miszerint a „magyar uniós elnökség további fontos lépéseket hoz majd az idősügy vonatkozásában is”, óhatatlanul egykori jereváni rádiós vicceinkre asszociáltat bennünket. A mondat egyrészt azért értelmezhetetlen, mert egy uniós elnökség soha nem „hoz lépéseket” (most tekintsünk el a képzavartól) az idősügy területén (pláne nem „vonatkozásában”), mivel jellegéből adódóan nincs döntéshozatali kompetenciája (lásd a keddi írást), másrészt azért, mert „a további fontos lépéseket” megfogalmazás feltételez korábbi „lépéseket” az idősügyben, ami azonban alapvetően nem tartozik közösségi hatáskörbe. Természetesen az uniós intézmények és a szakmai civil szervezetek együttműködnek az idősügyi politika területén, és mivel az európai demográfiai válság egyik kritikus mozzanata a nyugdíjasok sorsának alakulása, a parlamenti bizottságok és egyéb közösségi fórumok is rendszeresen foglalkoznak ezzel a témakörrel.

A szóvivői közlemény retorikája még bennragad a nyolc és fél esztendőnyi választási kampány stílusában. A majd mi mindent rendbe hozunk és megoldunk és jobban csinálunk tónusában előadott fideszes kommunikáció továbbélése, hogy a magyar elnökség majd „lépéseket hoz”, és akkor az idősügyben is javulás áll be. Ha élesben is így fogja fel a kormányfő és stábja az elnökségi feladat mibenlétét, akkor nagy bajok lesznek.

Már csak azért is, mert ugyanezt a hangnemtévesztést fedezhetjük a fel a következő érdemi mondatban is. Eszerint a kormányfő „hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok helyzetének javítása a demográfiai viszonyok fejlesztése és a megfelelő családpolitika nélkül elképzelhetetlen”.  A legfőbb szakmai kérdés az, hogy miként lehet a demográfiai „viszonyokat fejleszteni”? Megint az előző bekezdésből, és tegyük hozzá, a múlt század hatvanas-hetvenes éveiből ismert voluntarista megfogalmazásokat halljuk ki a szófordulatokból.

A demográfiai válság valóban az egyik állandó és mély problémája ma már az egész Európai Uniónak, amit kétségbeesetten próbálnak enyhíteni, egyelőre inkább koncepciócsírákkal és néhány gyakorlati ötlettel. De hogy a viszonyok bonyolult szövevényében mit lehetne „fejleszteni”, azt senki nem tudja. Ha csak a mindent tudó mai magyar kormány nem. De hiába tudná, mert ma még a leginkább közösségivé tehető bevándorláspolitika egységesítésének is nagyon az elején tartunk, a többi demográfiai viszonyokat alakító folyamatban ma a tagállamoké a kompetencia. Az Európai Parlament ajánlhatja (és ezt meg is tette), hogy legyen több bölcsőde, tartson tovább a csecsemőgondozási idő, na meg hogy emeljék a tagállamok a nyugdíjkorhatárt, de egy elnökségi feladatkörbe ezek a kérdések nem tartoznak bele. Maximum akkor, ha a szociálpolitikáért felelős miniszterek tanácskoznak, lehet informális egyeztetéseket tartani családpolitikai kérdésekről. De diktálni azt, hogy mi lenne az Európai Unióban a kommünikében említett „megfelelő családpolitika”, senkinek nem lehet.

A közösség demográfiai válságával komolyan és egyben sokkolva először a 2007-es demográfiai jelentést olvasva néztek szembe az Európai Unió politikai döntéshozatali folyamataiban és a döntések előkészítésében érintett politikusok és uniós bürokraták. Ekkor vált számukra, és tegyük hozzá, az érdeklődő európai közvélemény nagy része számára is világossá, hogy ma már az elöregedés nem egyes országok, hanem az egész Unió drámai következményekkel fenyegető állandó krízispontja. A gazdasági válságból talán kilábal majd a közösség, de a demográfiai gondok itt maradnak, sőt, mélyülnek.

Azzal is szembesülni kellett, hogy az Unión kívüli európai térségek is ugyanilyen gondokkal küzdenek, tehát kontinensen belüli megoldás nincs. A legdurvább számok azt mutatják, hogy az európai integráció lakosságának jelenleg 500 milliós létszáma 2050-re akár 400 millióra is fogyhat, ha a tagállamokon belüli jelenlegi demográfiai trendek folytatódnak. Az EU lakosságának átlagos életkora 2004-ben 39 év volt, ez 2050-re 49 lehet. Ennek elsősorban az lenne az oka, hogy a 14 éven aluli fiatalok jelenlegi 100 milliós létszáma 2050-re 66 millióra csökkenhet. Az igazán drámai változás azonban a munkaképes korú lakosság létszámában következne be, ugyanis 331 millióról 268 millióra zsugorodna.

A fenti adatok alapján érthető, hogy a demográfiai adatok megismerésekor vált hirtelen fontossá a közösségi bevándorláspolitika megteremtése. Ez óriási erőfeszítéseket igényelt már az elmúlt néhány évben is. De itt is vannak nehezen korrigálható tények. A 27 tagállamban 18,5 millió nem uniós állampolgár tartózkodik legálisan. Kilencmillió uniós állampolgár él más tagállamban. Négy és fél–nyolcmillió közöttire becsülik az illegálisan az EU-országokban tartózkodók számát. Évente 300 ezer illegális bevándorló érkezik az EU területére. De a számok csak az egyik felét tükrözik a folyamatnak. Az EU területére érkező bevándorlóknak 5 százaléka jól képzett, 10 százaléka képzett, 85 százaléka képzetlen. Az USA területére érkezők 55 százaléka jól képzett.

A két kis adathalmaz jelzi, hogy egy féléves elnökség alatt, amelynek amúgy is mások a feladatai, „idősügyi lépéseket hozni”, meg „demográfiai viszonyokat fejleszteni” abszurd elképzelés.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!