Majd’ húszéves történet
- Részletek
- 2010. március 09. kedd, 04:29
- Módos Péter
Módos Péter
Majd’ húszéves történet...
...jutott eszembe ma reggel, hallgatván a híreket a rádióból. Azt mondják, hogy Deutsch Tamás lemondásra szólított fel valakit. Az én sztorim és a rádiós hír között persze semmi összefüggés.
1991-ben, amikor még az MTV Könnyűzenei Rovatánál dolgoztam, megkeresett a soproni Fidesz egyik vezetője. Elmondta, hogy néhány hét múlva, meghívásukra, Sopron főterén rockkoncertet ad a Tátrai Band. Közvetítenénk-e az eseményt? – kérdezte.
Az első gondolatom az volt, hogy: miért is kéne nekünk egy csomó pénzt kiadnunk egy olyan esemény közvetítésére, amelyet „fillérekből” Budapesten is bármikor megtehetünk? Talán nem kéne Sopronba utaztatni egy közvetítőkocsit, a teljes személyzetét, világosítókat, rendezőt, szerkesztőt, hat operatőrt, szállásukról gondoskodni – ami nem két fillér. Mindezt elmondtam a válaszra váró fideszes fiatalembernek, aki szinte esdekelt, hogy milyen nagy öröm és dicsőség lenne számukra, ha ezt a fideszes eseményt Sopron főteréről közvetítenénk.
Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy a nyájas olvasó kitalálja: érvelésére nem tudtam nemet mondani. Megegyeztünk.
A megjelölt napon ott is voltunk, a teljes stáb. A Főtér különböző pontjain elhelyeztük a lámpákat, kamerákat, úgy, hogy mindeközben - figyelemmel az ott lakókra - senkit sem zavartunk, nem volt felhajtás, hangoskodás, rumli, ami egy tévés megjelenést általában kísér. Amikor besötétedett, felvételre készen álltunk. Lámpák, kamerák, operatőrök, műszakiak, közvetítőkocsi kívül-belül. Felizzottak a lámpák, nem kevés volt ott, hiszen egy nagy teret bevilágítani nem kis feladat.
A színpad is készen állt: vártuk, hogy megjelenjenek Tátraiék és belecsapjanak a húrokba, kezdődjék a „concerto grosso”. Az összegyűlt közönség is türelmetlenül várta a kezdést. De a zenekar csak nem jött. Itt-ott felsikoltott egy-egy füttyszó, kezdett kínossá válni a helyzet. És láss csodát: ahol nagy a baj, ott a legközelebb a segítség! A halk magnózene megszűnt és egy fiatalember jelent meg hátul a színpad közepén – hangszer nélkül. Előre jött az énekes mikrofonig, ahol már ráismertünk: Deutsch Tamás volt. Imígyen szólott az izgatott tömeghez (természetesen nem szöveghűen):
- Üdvözöllek benneteket. (Taps) Ma este itt a Tátrai Band ad koncertet (Váratlan fordulat). Bízunk benne, hogy zavartalan, felhőtlen szórakozásban lesz részetek annak ellenére, hogy jelen van a Magyar Televízió is. Jó szórakozást! – majd kiment.
Döbbenten ültünk a közvetítő kocsiban. Nem akartunk hinni a fülünknek ekkora arcátlanság hallatán. Hiszen bennünket ide a soproni Fidesz egyik vezetője hívott. Lejöttünk, hogy örömet szerezzünk a soproniaknak és akkor ideáll ez a ……….., akinek a megjelenéséről, konferálásáról nem is tájékoztattak bennünket, rendesen megalázva legalább 20 embert – a költségeket nem is számítva. Odafordultam a műszaki vezetőhöz és a rendezőnkhöz (aki azóta már sajnos nincs közöttünk), Szitányi Andráshoz: - Uraim, lekapcsolunk és hazamegyünk!
Mondanom sem kell, hogy – bár felháborodásuk egyértelmű volt – rábeszéltek, hogy „….ha már ilyen messzire eljöttünk…”, stb. A koncertet felvettük, le is adtuk.
Mikor megtudtam, hogy ez az ember képvisel majd bennünket az Európai Parlamentben, melegség árasztotta el a szívemet.