A szociális kártyáról

Már hónapok óta ádáz vita dúl a szociális kártyáról, amivel először Szepessy Zsolt, Monok polgármestere jött elő, és amit az utóbbi napokban felkarolt a Magyar Demokrata Fórum is. Ha jól értem, Szepessy eredeti elképzelése az volt, hogy a monoki önkormányzat által szétosztott szociális segély egy részét „természetben” kapják meg az arra rászorultak. A segély 40 százalékát csak élelmiszerre lehetne költeni, amihez a segélyezettek egy úgy nevezett szociális kártya segítségével jutnának hozzá. Az eredeti elképzelés szerint Monokon négy-öt élelmiszerüzlet fogadná el ezeket a kártyákat, és nem lehetne velük alkoholt és dohányterméket vásárolni. Ez az ötlet annyira megtetszett más városok, falvak polgármestereinek, hogy már százával csatlakoztak Szepessy ötletéhez.

Rögtön az elején szeretném világossá tenni, hogy maga a szociális kártya, amivel csak élelmiszert lehet vásárolni, egyáltalán nem ördögtől való dolog. Az az ellenérv, hogy a segélyezett arra költi a pénzét, amire akarja, szerintem nem állja meg a helyét. A társadalom, amely ezt a segélyt biztosítja, előírhatja a felhasználási módját. A kártya használatát sem tartom megalázónak.

Nem az elvvel van tehát problémám, hanem annak monoki változatával, illetve azzal az okfejtéssel, amely azt mondja, ezt a szociális kártyát azért kell bevezetni, mert a segélyezettek egy része élvezeti cikkekre költi a pénzét, míg a család, különösen a gyerekek, éhesen maradnak. Ez rossz kiindulópont, ezért nem is csoda, hogy a ráadott válaszok is hasonlóan rosszak. A legelképesztőbb választ Szepessy felvetésére egy műsorvezető szájából hallottam, aki kijelentette, ő nem hiszi, hogy a szociális kártyával gyógyítható az alkoholizmus! Ide jutottunk értelmes párbeszéd helyett! De már májusban, a családi pótlékról szóló viták kapcsán (erről a Magyar Demokrata Fórumnak megint markáns véleménye volt) Ferge Zsuzsa is felhozta az alkoholizmus kérdését („A szegény ember nem issza el a gyerek pénzét.”). A megközelítés eléggé doktrinernek tűnik. Van, aki elissza, van, aki nem. Az élet nem olyan egyszerű, mint sokan gondolják. De hát, ha már Szepessy előjött az alkoholizmussal, természetes, hogy a két dolgot összekapcsolják a vitákban.

Az első probléma, hogy egy ilyen új rendszert nem lehet helyileg bevezetni. És az is képtelenség, hogy mindössze néhány üzletben lenne beváltható a kártya. A szociális kártya használatát csak a parlament áldásával és csak a kormány vezetheti be, egységesen az egész országban, minden élelmiszerüzletre kiterjesztve.

Miért találom jónak az ötletet? A célirányos segélyezést helyes útnak tartom. Úgy gondolom, valóban fontos, hogy a halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyerekek és felnőttek legalább rendesen étkezzenek. Az olyan ellenvéleményeket, hogy azok, akik mindenképpen készpénzre vágynak, megtalálják majd a módját, hogy a természetben kapott élelmiszert eladják, pénzre váltsák, kicsit erőltetettnek tartom. Eladják a sárgarépát vagy a krumplit féláron? Az ilyesmit persze nem lehet megakadályozni, de a módszert kicsit komplikáltnak érzem.

Van egy másik figyelemreméltó aspektusa a szociális kártya bevezetésének. A kártyával való fizetést általában szorgalmazni kell. Remélem, hogy néhány éven belül szinte mindenki kártyával fog fizetni az üzletekben. Ha központilag bevezetnék a szociális kártyát, akkor minden élelmiszerüzletben szükség lenne egy leolvasóra, ami azt jelenthetné, hogy a kártyával fizetők száma valószínűleg megnövekedne. Ez pedig helyes irányú lenne elmozdulás a mostani, még mindig túlságon készpénz alapú kereskedelmi folyamatokban.

Hadd térjek rá az itteni helyzetre. A „szociális kártyát” már több mint negyven éve bevezették az Egyesült Államokban. Először próbaképpen, csak Pennsylvaniában, és amikor ott bevált, az egész országban. Persze az élelmiszersegélyt akkoriban nem kártyával kapták meg a rászorultak, hanem „food stamp”-ekkel. Hogy miért hívták „stamp”-nek, tehát bélyegnek, fogalmam sincs, mivel a fizetési eszköz inkább a Capitaly (Monopoly) játékpénzre hasonlított.

Néhány évvel ezelőtt a kifizetéseket modernizálták, és a Food Stamp helyett új nevet kapott a program. „Supplementary Nutritional Assistance Program” (SNAP), és „stamp” helyett kártyára megy a pénz, havonta egyszer. Mint a nevéből is kitűnik, a SNAP nem a segély része, hanem kiegészítő élelmezési segítség. Tehát nemcsak azok kaphatják, akik segélyből élnek, hanem például szerény körülmények között élő nyugdíjasok is. A lakosságnak mintegy 10 százaléka vesz részt a programban: 31 millió ember. (Az adatok az egyes államokra lebontva itt láthatók. Bizonyos formula alapján számítják ki, hogy valaki milyen összeget kaphat. Egy személyre a maximum 200 dollár, két személyre, ha jól emlékszem, 350. Ez meglehetősen komoly összeg: szerintem 200 dollár feltétlenül fedezi egy személy egy havi teljes élelmezési kiadásait. Az összeg egyébként a család nagyságától is függ. Egy hatgyerekes, mélyszegénységben élő család ezer dolláron felüli élelmezési segélyt is kaphat.

A SNAP-kártya éppen úgy működik, mint minden más bankkártya (debit card), és sem a pénztáros, sem pedig a sorban állók nem tudják, hogy az illető SNAP-kártyával fizet-e, vagy sem.

Az Egyesült Államokban, a SNAP-pel együtt, mindössze négyféle segély létezik. Magyarországon tudomásom szerint csaknem húszféle segélyforrást tartanak számon, és mivel nincs központi adatbázis, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak fogalma sincs róla, ki kap, mennyit és milyen alapon. Talán ha rendbe tennék az egész segélyezési rendszert, kiderülne, hogy még egy kiegészítő élelmezési segélyre is maradna pénz, például nagyon alacsony jövedelmű nyugdíjasok számára.

***

A szerkesztő megjegyzése:

December 11-én  Budapesten tanácskozást szerveztek a szociális kártyáról. A Népszabadság beszámolója a rendezvényről. Az MTI híre a Népszava honlapján. És a szociáliskártya-vita a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom honlapján. A Mozgalom bocsátotta ki a virtuális „Közszféra-kártyát”, az MMM „alternatív elgondolásaként”:

„Az MMM alapítói és tagsága, összhangban a társadalmi szolidaritás erősítését és a felfokozott mértékű egyéni felelősségvállalást szorgalmazó elgondolásokkal, megfontolandónak tartja, hogy az adóforintokból finanszírozott közszféra valamennyi dolgozója, valamint az adó- és járulékalapú ellátásokat élvező valamennyi felnőtt állampolgár pénzbeni járandóságai vagy azok egy része helyett természetbeni ellátásokban részesüljön, amelyekhez az ún. Közszféra-kártya révén jut hozzá.” A jogosultak köre: „Országgyűlési és helyi önkormányzati képviselők; minisztériumok, állami szervek, hivatalok dolgozói; az állami egészségügy alkalmazottai; a közoktatásban foglalkoztatottak” stb. A kártya várható hatásai: „A premodern fogyasztási formák előretörése, a modern piacgazdálkodás társadalmi méretű lehanyatlása, illetve a közszférakártya-elfogadóhelyek, üzletek adóforintokból támogatott piaci előnyszerzése.”