Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. szeptember 29.
- Részletek
- 2010. október 01. péntek, 04:04
- Megbeszéljük
Bolgár György: - Néhány héttel ezelőtt a jobbszélen tanyázó Magyar Hírlap című napilap egyik publicistája írt egy cikket az egyik karikatúrádról, és ebben többek között azt írta: „A keresztény magyarok millióit sértő aljas provokáció ez a mi Mohamed-karikatúránk. Hasonló rajzos csínytevésért a dán humorzsákot máig keresik, és ha megtalálják, kétségkívül kinyírják a feldühödött muszlimok. Mert egyetlen népcsoport, vallási felekezet sem tűri el, hogy szakrális jelképeit gyalázzák büntetlenül. Most három dolgot tehetünk. Az első, hogy bemegy az ember a szerkesztőségbe és egy jól irányzott egyenessel bever egyet Pápainak a vallás és magyargyalázásért.” Ilyen a magyar sajtó, de azért remélem, hogy nem történt semmi atrocitás veled.
Pápai Gábor: - Megnyugtathatok mindenkit, hogy semmilyen atrocitás nem történt.
- És mi történt egyébként? Egyszerűen elolvastad és nem örültél neki, vagy próbáltál valamit csinálni? Esetleg rajzoltál vagy írtál?
- Írtam. Azt sem mondhatom, hogy nem örültem neki.
- Ne mondd, hogy örültél.
- Egy kicsit büszke voltam rá, az az igazság. Írtam egy választ Szentesi Földi Lászlónak, amit nyílt levélnek szántam, el is küldtem neki. És nagyon udvarias levélben elhárították a közlését. Tulajdonképpen nem szoktam írni, én rajzolni szoktam, és nem is írtam volna erre sem választ, csak eljutott egy olyan pontra ez a történet, hogy a cikk utáni kommentekben a hírlap online kiadásában elkezdtek keresni engem a kommentelők.
- De a szó legszorosabb értelmében.
- Tulajdonképpen igen.
- Telefonszámmal, címmel, ilyen módon.
- Ez eddig csak a kurucinfónak volt a módszere, illetve bemásolták a közösségi oldalakra a címeimet meg a telefonszámaimat. De szerintem ez sem egy izgalmas történet. Viszont klónozta az oldalt egy még szélsőbb portál, ahol eléggé eltévedtek a kommentelők, és másnak a címét is feltették. Na, ekkor írtam én nekik, hogy meg kéne állítani ezt.
- Mert egy névrokonodra is kiterjed a fenyegetés.
- Igen.
- És ezek után sem vették le például a Magyar Hírlap kommentjei közül?
- Nem. Néhány napja újra írtam nekik, hogy nem kell közölni az ellenvéleményt, ez szívük joga, de legalább szép csendben vonnák ki ezeket az adatokat. De nem tették meg.
- Lehet, hogy szívük joga, de aztán jön majd az új médiaszabályozás és esetleg kötelező lesz a válaszadás jogával élőket közölni a lapban. Ehhez mit szólsz?
- Nem szeretnék kedvezményezettje lenni az új szigornak.
- De azon kívül, hogy írtál, mi az, amit írtál a Magyar Hírlapnak? Mit szerettél volna nekik elmondani, ha már nem rajzolni?
- Meghívtam egy beszélgetésre a szerzőt, hogy kiadhassa a mérgét és megnézhesse a rajzaimat. Az egészet valamilyen normális mederbe akartam terelni, szerettem volna, ha ezt párbeszédes formában tudjuk megoldani. Mert szerintem nekem van igazam.
- Mondjuk az inkriminált rajz, amely a Népszavában jelent meg, ugye Schmitt Pállal és a Szent Jobbal foglalkozik. Gondolom nem Schmitt Pál megsértését vették zokon, most a megsértést idézőjelben tesszük, hanem a Szent Jobbét, hogy ilyet aztán nem lehet semmiféle ironikus környezetbe helyezni.
- Tulajdonképpen nem sérti meg a Szent Jobbot, csak ábrázolja. A Szent Jobb nem mutat be, nem mutat fityiszt. Schmitt Pál megsértődhetne, ha éppen akarna ezen, hogy ő maga párbeszédet folytat ezzel a szimbólummal. Semmi ilyesmi nincsen. Ráadásul én sehol nem olvastam a Bibliában azt, hogy ne lehetne katolikus kegytárgyakat ábrázolni. Tehát már itt sántít a párhuzam a muszlimokkal, hogy kifejezetten abból a célból készültek ezek a dán karikatúrák, hogy azt a szabályt, hogy a Prófétát nem lehet ábrázolni, áthágják. Kettő, hogy a magyar jobboldalnak ez a kaján, hogy is mondjam, örömködése az iszlám fundamentalizmusnak a térnyerésén borzasztóan ostoba és hazug dolog. Mert szerintem az iszlám fundamentalizmustól sem igazán a Nyugat szenved, alapvetően az igazhívők szenvednek tőle a saját hazájukban. Tehát a legtöbb áldozatot ott szedi ez. Úgyhogy ez a fajta szurkolás szerintem iszonyúan fals és álszent. Azt hiszem, lenne miről beszélgetünk.
- Lenne, de gondolod, hogy bármikor a belátható jövőben normális, értelmes párbeszédet lehet folytatni ilyen hangnemű írások után, ilyen hangnemű
véleménynyilvánítás és ilyen, ha tetszik, közvetett fenyegetés után, hogy a címed telefonszámod is felkerül?
- Még egyszer mondom, ez engem nem nagyon izgatott fel. Tehát nem gondolom azt, hogy ez egy veszélyes helyzet lenne. Nem is vagyok ijedős. De remélem, hogy lehet beszélni és az a borzasztó ebben, hogy mi kollégák vagyunk, tehát egy szakmát képviselünk és nem tudom elképzelni, hogy csak azért, mert más beállítottságú szerkesztőségben dolgozik valaki… Egyébként nyilván kevesen tudják, én ugyanott dolgoztam korábban. Tehát én is voltam Magyar Hírlapos.
- Igaz, hogy akkor az egy más Magyar Hírlap volt.
- Egy kicsit másmilyen Magyar Hírlap volt. De ez nem azt jelenti, hogy felégettem minden hidat. Nekem jó barátaim vannak ott és furcsa lehet úgy bejárni a szerkesztőségbe, hogy közben így mérgelődnek rajtam. Egyébként a helyreigazításban az is nagyon izgalmas lesz, hogy miként igazítanak helyre egy karikatúrát.
- Mert hogy helyreigazítási kérelmük volt?
- Nem. Nincs. Csak említetted a médiatörvényt.
- Ja, értem, ha majd...
- Akkor minimum fel kell kérni egy másik karikaturistát, hogy tolmácsolja az ellenvéleményt.
- Amennyiben ők szeretnének élni a válaszadás jogával a Népszavánál, akkor lehet, hogy rajzolniuk kell egy másikat. Ha pedig te szeretnél az ő cikkükre válaszolni, akkor meg nekik kellene közölni.
- Vagy az ő karikatúrájuk, mondjuk a Jankó Csaba rajzával szemben én rajzolhatnék. Egyébként nagyon jól szórakoznék rajta.
- Mindenesetre vicc, csak az a baj hogy rossz vicc.
- Még egy érdekesség, ha van erre idő. Ezeket a bizonyos Mohamed-karikatúrákat a magyar napilapok közül csak a Magyar Hírlap közölte le. Nyilván az sem ez a vezetőség volt még, de már rég nem dolgoztam ott, Szombati Pál idején leközölte a Magyar Hírlap ezeket a Mohamed-karikatúrákat.
- És kellett annak idején ehhez bizonyos bátorság, még itt is.
- Kellett, már csak azért is, mert Széles Gábor borzasztóan mérges volt rá. Szerintem az egyik koporsószög volt a Szombati Pál főszerkesztőségénél. És bocsánatot is kértek érte. De ettől függetlenül senki más nem vette a bátorságot, hogy ezeket a rajzokat közölje.