rss      tw      fb
Keres

Orbán szerint nem stimmel a 2009-es költségvetési hiány, éjjel szakértők elemeznek

MTI 2010. szeptember 30., csütörtök 23:40

Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 csütörtöki Tények Este című műsorában közölte, éjszaka szakértők elemzik, mi következik abból, hogy nem stimmel a 2009-es hiány: a tavalyi büdzsében szereplő 3,9 százalék helyett "a mostani tudásunk szerint" 4,4 százalék lesz a deficit. Így a 2010-es költségvetés kiindulópontja nem az, mint ami a törvényben szerepel, mondta.

A miniszterelnök szerint ez a különbözet jóval több mint százmilliárd forintot jelent, amelynek a sorsát fel kell deríteni. Hozzátette, hogy mindezt kénytelenek voltak közölni Brüsszellel is.

A szakértők csütörtökről péntekre virradó éjszaka azon dolgoznak, hogy elemezzék, mi következik ebből az eltérésből, mondta. A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig október 1-jére, péntekre ígérte, hogy a szeptember havi költségvetési állapotról be tud számolni annak függvényében, hogy csütörtök éjfélig a bankok mennyiben fizették be az esedékes bankadót, fejtette ki Orbán Viktor.