rss      tw      fb
Keres

Nyomozás a szentkirályszabadjai repülőtér eladásával kapcsolatban

MTI 2010. szeptember 30., csütörtök 20:05

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt nyomoz a szentkirályszabadjai repülőtér eladásával kapcsolatban ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya - tájékoztatta Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-t. Az NNI későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

Az ügyben a képviselő tett feljelentést szeptember közepén; akkor úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy az összességében 5,6 milliárd forint értékű ingatlant 2006-ban mindössze 1,2 milliárd forintért adta el a két tulajdonos önkormányzat - a veszprémi és a szentkirályszabadjai -, s ezzel a képviselő szerint megvalósították a hűtlen kezelés bűntettét.

Kepli Lajos csütörtökön az MTI-nek elmondta: azért a Nemzeti Nyomozó Iroda "foglalkozik az üggyel", mert a "felmerülő vagyoni hátrány meghaladja az 500 millió forintot". Emlékeztetett arra is, hogy uniós állami támogatásból 2007-2008-ban a volt katonai repülőtér területét csatornázták, s az több száz millió forintba került. Mint elmondta, megalapozott lehet a Jobbik gyanúja, hogy Veszprém önkormányzata uniós és állami támogatásból, valamint önkormányzati pénzből egy magántulajdonban lévő ingatlan közművesítését végezte el.

Kepli Lajos szerint logikusan adódik a kérdés: támogat-e az Európai Unió olyan szennyvízberuházást, amely egy lakatlan területet érint, s ahová a veszprémi szennyvíztisztítótól, 8-10 kilométerről "vitték ki" a vezetéket.

A veszprémi és a szentkirályszabadjai önkormányzat 2005-ben kapta ingyen tulajdonba a Honvédelmi Minisztériumtól a szentkirályszabadjai volt katonai repülőteret. A 440 hektáros ingatlant - több épülettel - 2006-ban adták el az angol, amerikai és magyar tulajdonban lévő BudaWest Zrt.-nek azzal a szerződési feltétellel, hogy a cég 2010 szeptemberéig ott polgári és kereskedelmi repülőteret köteles építeni. A nagy gépek - többek között Boeingek - fogadására is alkalmas repülőtér építése ellen többször is demonstrációt szerveztek a balatonalmádiak, illetőleg ügyfélként több százan jelentkeztek be a regionális környezetvédelmi hatóságnál. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség nem adta ki az engedélyt a repülőtér építésére.

A két önkormányzat a nemrégiben tartott együttes ülésén úgy döntött, hogy elállnak a BudaWest Zrt.-vel kötött szerződéstől.