rss      tw      fb
Keres

Soproni városvezetők pert nyertek egy helyi MSZP-lap ellen

MTI 2010. szeptember 30., csütörtök 17:58

Megsértette a soproni polgármester, két helyettese és az egyik önkormányzati képviselő jó hírnevét egy februári kiadványával a helyi szocialista pártszervezet - állapította meg csütörtökön kihirdetett, elsőfokú, nem jogerős döntésében a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság.

A Fidesz-KDNP színekben mandátumot szerzett politikusok 13 pontban perelték a Látlelet című kiadványban írtakat, ebből 11 pontban nekik adott igazat a bíróság, amely (mivel a városi MSZP-szervezet nem jogi személy) a megyei szövetséget kötelezte arra, hogy harminc napon belül a kifogásolt kiadványéval azonos terjesztési móddal, formátumban és szedéssel, 5300 példányban tegye közzé az ítéletet. A felperesek kifogásai kapcsán egyebek mellett megállapítja: a kiadvány hamis színben tünteti fel a valóságot, amikor az egyik alpolgármester tevékenységéhez köti, hogy a városnak nincsen első- vagy másodosztályú labdarúgócsapata, hamis látszatot keltve jó hírnévhez fűződő jogot sért, amikor halálos közúti baleset okozójaként tünteti fel az önkormányzati képviselőt, hiszen jelenleg csupán annyi állapítható meg, hogy a politikus az eset "érintettje volt". A polgármester jó hírnévhez fűződő jogait sértették, amikor a valós, 130 milliós helyett 150 milliós költségről írtak Melocco Miklós határáttörés-szobrának felállítása és a kapcsolódó ünnepségek kapcsán, ráadásul arról cikkeztek,hogy ezt megszorítások kapcsán teremtették elő, holott szerepel e tételben 56 milliónyi támogatás-maradvány is. Szintén a városvezető jó hírnevét sértették, amikor a tavalyi március 15-i ünnepély költségeit 35 millióra taksálják, holott az 2,1 millió volt, de a valóság hamis színben feltüntetésének ítéli a döntés azt a kijelentést is, hogy a 2006-ban hivatalba lépett városvezetés elképzelés hiányában nem tudta építeni, fejleszteni Sopront. Hasonló megállapítást tett a bíróság több, beruházásokkal kapcsolatos kitétel kapcsán is.