rss      tw      fb
Keres

Az ukrán belügyminiszter egyharmadával csökkentené a rendőrség létszámát

MTI 2010. szeptember 30., csütörtök 16:47

Az ukrán rendőrség létszámának egyharmados csökkentését javasolja Anatolij Mogiljov ukrán belügyminiszter, hogy növelni lehessen az állományban maradók bérét.

A tárcavezető csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az ország nehéz gazdasági helyzete miatt nincs lehetőség a belügyminisztérium költségvetésének lényeges növelésére. Mint közölte, jelenleg a rendőrség finanszírozása csak a 40 százaléka annak, mint amennyire a normális működéséhez szükség lenne, a meglévő forrásokból kell kiindulni – adták hírül ukrán internetes hírportálok.

Mogiljov szerint a finanszírozás problémáját a rendőrség létszámának csökkentésével lehetne megoldani. Ebben az esetben rendes bért kapnának és motiváltak lennének a rendőrök, s javulna a rendőri munka társadalmi megbecsültsége is – mutatott rá a belügyminiszter, hozzátéve, hogy három-öt év alatt a jelenlegi 300 ezerről 200 ezerre csökkentenék a rendőrség létszámát.