rss      tw      fb
Keres

Nigériában a katonaságot is bevetik a gyermekrablók elfogása érdekében

MTI 2010. szeptember 30., csütörtök 15:51

A nigériai kormány több száz katonát küldött a Niger folyó deltavidékén elterülő Abia államba, hogy elfogjanak egy bűnbandát, amely 15 gyermeket rabolt el.

Helyi lakosok elmondása szerint mintegy 400 katona érkezett páncélozott járművekkel Abába, a tagállam fővárosába, ahol a feltételezések szerint a foglyul ejtett gyermekeket rejtegetik. A rablók hétfőn tartóztattak fel egy iskolásokat szállító buszt.

A váltságdíj fizetésének reményében elkövetett emberrablások gyakoriak a Niger-delta vidékén, amely az ország egyik legszegényebb vidéke annak ellenére, hogy Afrikában itt a legjelentősebb az olaj- és gázipar.

A gyermekek elrablása, akik közül a legfiatalabbak csupán háromévesek, egész Nigériában hatalmas felháborodást váltott ki, miközben az ország Nagy Britanniától való függetlensége 50. évfordulójának megünneplésére készül pénteken. Az első értesülések szerint a váltságdíj 150 ezer dollárnak megfelelő összeg volt, ez azonban a csütörtöki lapok információi szerint 2600 dollárra csökkent, ami reményt ébresztett a dráma mielőbbi befejezésére.

Nigériában az elmúlt héten három francia olajipari munkást raboltak el, két hete pedig a közeli Rivers államban öt nőt ejtettek foglyul. Utóbbi elkövetésével a rendőrség egy Abia állambeli bűnbandát gyanúsít. A túszok sorsáról egyik esetben sincsenek információk. Nigériában az emberrablók a váltságdíj kézhezvételét követően rendszerint sértetlenül szabadon engedik túszaikat.