Polgármesterek randevúja - Tállai: jövőre még nem várható a feladatmegosztás átfogó átalakítása

MTI 2010. szeptember 30., csütörtök 13:38

Az állam és az önkormányzatok közötti feladat- és finanszírozásmegosztást tekintve a 2011-es költségvetésben átfogó átalakítás még nem várható - erről Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára beszélt csütörtökön Debrecenben, a Városi Polgármesterek Randevúja elnevezésű rendezvényen. Rétvári Bence, a közigazgatási tárca államtitkára a találkozó keretében tartott közéleti fórumon közölte: a közigazgatás átalakítása során a járási szint kialakítása 2013 körül várható.

Tállai András a rendezvényen elmondta: a feladat- és hatáskörök tisztázása már megkezdődött a közigazgatási hivatalok visszaállításával és folytatódik a január elsejével megalakuló kormányhivatalokkal.

Az államtitkár ugyanakkor kiemelte: bár a kétharmados parlamenti többség lehetőséget, esélyt és felelősséget jelent arra vonatkozóan, hogy ezt a kérdést rendezzék, az nem egy-két hónap alatt történik, hanem hosszabb folyamat, amelynek keretében egyeztetnek az önkormányzatokkal és a civil szférával, s közösen tisztázzák, mi az állami feladat, amit az államnak kell finanszíroznia.

Annak kapcsán, hogy az elmúlt években 300 önkormányzat 700 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényt, amivel eldósodott, Tállai András kérdésre válaszolva kijelentette: ma az önkormányzati rendszernek ez a legnagyobb problémája. Ugyanakkor - mint mondta - elemezni kell, hogy miért bocsátották ki a kötvényt. Van ugyanis sok olyan önkormányzat, amely a pénzt nem használta fel, hanem befektetette és így gyarapította a vagyonát.

Kitért arra, hogy az önkormányzatoknak 1000 milliárd forint a hitelállományuk, miközben 500 milliárd forint van a számláikon, illetve befektetésekben. Hozzátette: azoknál az önkormányzatoknál a legsúlyosabb a helyzet, amelyek működési költségeik fedezésére használták a kötvények bevételeit, de ilyen nem sok van, a legjellemzőbb ez a megyei önkormányzatokra.

Az államtitkár közlése szerint az elkövetkező 3-4 évben évi 70-80 milliárd forint az önkormányzatok visszafizetési kötelezettsége, ami nem megoldhatatlan. Ugyanakkor a kormány tervezi a kötvénykibocsátás jelentős megszigorítását vagy teljes eltörlését az önkormányzatok számára - jelezte.

Rétvári Bence, az Igazságügyi és Közigazgatási Minisztérium államtitkára a találkozó keretében tartott közéleti fórumon közölte: a közigazgatás átalakítása során a járási szint kialakítása 2013 körül várható.

A megyékben az államhatalom csúcspontja januártól a kormányhivatalok élén álló kormánymegbízott, "az adott megye minisztere" lesz. "Nagyhatalmú személy, a kormány helyi képviselője" - tette hozzá.

Mint mondta, a kormányhivatal tulajdonképpen egy "kormányablak" lesz, ahol az ügyfelek 30 helyett egy helyen kezdeményezhetik ügyeit intézését. Rétvári Bence szerint azzal, hogy "összeérnek az adatok", s nem lehet ügyeskedni a hivatalok között, 300-1200 milliárd forint spórolható meg.

Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár a rendezvényen az állam hatékony, gyors működését nevezte a legjobb kormányzati kommunikációnak.

A közéleti fórum végén a helyi önkormányzatok napja alkalmából elismeréseket adott át Tállai András.

A Helyi Önkormányzatokért Díjat vehette át Kolenkó Gábor, Arnót község polgármestere, Kahutek Annamária, Pécs polgármesteri hivatala vagyonkezelő irodájának nyugalmazott vezetője, Gila Andrásné, a hódmezővásárhelyi kistérségi társulás Kovács-Kűry idősotthonának szakmai vezetőhelyettese, Papp Erika, a Megyei Jogú Városok Szövetsége ügyvezetője és Megyesné Hermann Judit, a budapesti főpolgármesteri hivatal aljegyzője.