rss      tw      fb
Keres

A német katolikus egyház kártérítést fizet a visszaélések áldozatainak

MTI 2010. szeptember 30., csütörtök 18:39

A német püspökök elvi egyetértésre jutottak arról, hogyan nyújtsanak kárpótlást a katolikus papok és egyházi alkalmazottak által megrontott, illetve megerőszakolt személyeknek.

A püspöki konferencia illetékes megbízottja, Stephan Ackermann püspök csütörtökön megerősítette a Frankfurter Allgemeine Zeitung korábbi értesülését. Mint a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélésekkel foglalkozó kerekasztal berlini tanácskozásán elmondta, a katolikus egyház terve három összetevőből áll. Egyrészt az egyház pénzbeli kárpótlást fizetne az okozott szenvedések "anyagi elismeréseként". Másrészt segítséget fog nyújtani ahhoz, hogy az egykori áldozatok terápiában részesülhessenek. A harmadik pont a különösen súlyos esetek kezelését célozza.

A kárpótlás kapcsán a püspök konkrét összeget nem nevezett meg. Csupán annyit közölt, hogy elvben a tettesek felelősek a történtekért, tehát fizetniük is nekik kell. Elévült esetekben - amikor tehát a sértett peres úton már nem követelhet kártérítést - a tettes szándékától függ, hogy hajlandó vagy képes-e fizetni. Ha nem, akkor jöhet szóba az illetékes egyházmegye, főegyházmegye vagy rend mint fizető fél. Ez azonban csak bizonyos összeghatárig érvényes - tette hozzá Ackermann, konkrét számot viszont nem nevezett meg.

A megrontási esetek áldozatai kifogásolták, hogy jogi képviselőik nem vehettek részt a kerekasztal csütörtöki ülésén. Az áldozatok egy csoportját képviselő szervezet, az Eckiger Tisch (szögletes asztal) azt követelte, hogy az egyház közvetlenül a megrontott, megerőszakolt személyekkel tárgyaljon a kárpótlásról. Ez a szervezet fejenként 82 ezer eurós kártérítésre tart igényt.

A csütörtöki tanácskozáson elhangzott, hogy a szövetségi igazságügyi minisztérium rövidesen törvénytervezetet nyújt be a parlamentnek a szexuális visszaélések jogi elévülési idejének meghosszabbításáról. A terv értelmében a jelenlegi háromról harminc évre emelkedne az az idő, amelyen belül megrontott vagy megerőszakolt személyek kártérítésre tarthatnak igényt.