rss      tw      fb
Keres

Választás 2010 - LMP: velünk indult el a politikai vérfrissítés

MTI 2010. szeptember 28., kedd 20:13

Húsz évvel a rendszerváltozás után a régió országai közül talán utolsóként indulhatott meg Magyarországon is politikai vérfrissítés azzal, hogy az LMP teljesen új formációként bejutott a parlamentbe - mondta Szabó Tímea, a párt frakcióvezető-helyettese kedden egy hajdúszoboszlói lakossági fórumon.

A politikus úgy fogalmazott: már jelenlétükkel is változást hoztak a parlamenti politizálásba, hiszen "amikor mi felszólalunk, akkor figyel ránk a többi képviselő és nem kiabál közbe." Az LMP-frakció munkáját a képviselő "ügyesnek" nevezte, mivel - mint mondta - bár legtöbb javaslatukat a kormánypárti többség leszavazta, közülük többet sajátjukként a képviselők elé terjesztve később elfogadtak - mondta Szabó Tímea mintegy tucatnyi ember előtt.

Dede Tamás, a párt Hajdú-Bihar megyei listavezetője programjukból kiemelte: támogatni kívánják a helyi gazdálkodókat, fejlesztenék a megyei kerékpárút-hálózatot, átláthatóvá tennék a helyi politikát. Utóbbiról kifejtette: kezdeményeznék, hogy a közgyűlés zártan csak nagyon indokolt esetben ülésezhessen, kizárva így "a háttéralkut és a mutyit."

Az MTI érdeklődésére Dede Tamás elmondta: a tavaszi országgyűlési választások óta támogatottságukat a párt parlamenti munkájával növelni tudták, így 2-3 képviselői helyre számítanak a megyei közgyűlésben.

Az LMP Debrecenben nem tudott listát állítani és polgármesterjelöltet sem sikerült indítaniuk Hajdú-Biharban.