rss      tw      fb
Keres

SPD-kongresszus: fordulat balra - ELEMZÉS

MTI 2010. szeptember 27., hétfő 14:42

Hét végi országos kongresszusán a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) balra kanyarodott, búcsút mondva a bő tíz évvel ezelőtt, Gerhard Schröder pártelnöksége (és kancellársága) idején magáévá tett új baloldaliság gondolatától. Utóbbi lényege az állami gondoskodás korlátozása, a nagyobb egyéni felelősségvállalás szorgalmazása volt. A tíz hónapja pártelnökké választott Sigmar Gabriel viszont éppen ennek az ellenkezőjét: a szociális államot és annak megvédését nevezte a párt első számú feladatának.

A vasárnapi beszéd azt mutatta, hogy az SPD ismét a kisemberek, a munkások, a bérből, fizetésből élők pártja akar lenni. Ezt igyekezett a hallgatóságba sulykolni a pártelnök, amikor az éppen 11 hónapja hatalmon lévő keresztény-liberális koalíciót támadta. Szerinte a Merkel-kormány klientúra-politikát folytat, hiszen készségesen tesz eleget "ügyfelei", például a szállodaipar vagy a gyógyszeripar igényeinek, törvénybe öntve azok gazdasági elvárásait. Az atomerőműveket üzemeltető energetikai konszernek pedig aprópénzért megkapták a jogot a reaktorok üzemidejének jelentős meghosszabbításához és ezzel amúgy is tetemes profitjuk további növeléséhez.

A kongresszus küldöttei - Gabriel előterjesztése alapján - megszavazták a felső szja-kulcs 42-ről 49 százalékra való fölemelését, amennyiben a három év múlva esedékes választásokon a szociáldemokrata párt kerül hatalomra. Úgyszintén elfogadták azt az előterjesztést, amelynek értelmében egy majdani szociáldemokrata kormány megsemmisíti az atomerőművek üzemidejének meghosszabbításáról a Merkel-kabinet és a konszernek által kötött megállapodást.

A pártelnök megható szavakkal írta le azokat a rétegeket - konkrét példákat is említve -, amelyekért a jövőben többet kell tennie az SPD-nek. Hogy pontosan mit is akar értük tenni a párt, az már jóval ködösebb maradt. Ismert szóvirágokban bírálta a globalizációt, amelyet igazságosabbá kell tenni, a kapitalizmust, amelynek tisztességes és szociális formát kell adni. A végén a minimálbér általános, minden szakmára kiterjedő bevezetésére, az oktatásba fektetett pénzek növelésére és a gazdagok erőteljesebb megadóztatására lyukadt ki, nagy tapsot aratva a küldöttek körében.

Százöt perces beszéde végén Gabriel kitért az egész Németországot élénken foglalkoztató bevándorlás kérdésére is, pontosabban a migránsoknak arra a 10-15 százalékot kitevő hányadára, amely nem hajlandó beilleszkedni a német társadalomba. A szónok óvatosan kerülte azokat a kifejezéseket, amelyekkel alig két héttel korábban kiutasítást helyezett kilátásba az integrációs tanfolyamon való részvételt megtagadó külföldiekkel szemben, egy kalap alá véve őket a mecsetekben gyűlöletre uszító iszlám hitszónokokkal. Beszédében - miként az utóbb jóváhagyott kongresszusi határozatban - már csak annyi szerepelt, hogy aki Németországba jön, annak kötelessége kivenni a részét a beilleszkedést célzó erőfeszítésekből, például azáltal, hogy részt vesz a kötelező integrációs tanfolyamon. Ehhez nincs szükség új, szigorúbb törvényekre, hanem csupán a meglévők következetes és gyors alkalmazására - áll az egyhangúlag elfogadott kongresszusi határozatban.

Bár a bevándorlók témaköre az utolsó pontként szerepelt Gabriel beszédében, a téma kétségtelenül központi jelentőségűvé vált a német belpolitikában. Ezt mutatja, hogy az SPD országos kongresszusával egyidejűleg Mainzban tartott rajna-pfalzi tartományi kongresszusukon a kereszténydemokraták (CDU) is tág teret szenteltek a kérdésnek. A fórumot jelenlétével megtisztelő Angela Merkel leszögezte: a bevándorlókat nemcsak támogatni kell, de elvárásokat is támasztani velük szemben. A kötelezővé tett integrációs és nyelvtanfolyamok látogatásával kapcsolatban "nem lehet pardon", miként az sem tűrhető el, hogy a rendőrség ne merjen behatolni bizonyos, zömmel bevándorlók által lakott városnegyedekbe. "Az állam erőszak-monopóliumának mindenütt érvényt kell szerezni, ha ez nem történik meg, az a szabadelvű-demokratikus jogállam végét jelentené" - hangoztatta a pártelnök-kancellár.

Gabriel és Merkel kongresszusi beszéde, illetve az SPD-küldöttek által elfogadott határozat azt jelzi, hogy a bevándorlókkal kapcsolatos gondok végleg központi témává váltak a német belpolitikában. Nem merészség azt jósolni, hogy a jövő évben esedékes öt tartományi választáson is előkelő helyen fognak szerepelni a kampányoló politikusok beszédeiben.