Sajtó kontra sajtó

Azt írja* Dévényi  István a Heti Válaszban, hogy szívesen böngészné Orbán Viktor blogbejegyzéseit, legalább hetente kétszer.** (Igaz, csak cikke végén jutott erre a megállapításra, elrejtve sok kötelezően elvárt rituális dehonesztálás közé.)

Azt is megtudjuk tőle, hogy a blog politikusoknál hasznos, mert a szerző és az olvasó között közvetlen kapcsolatot képes teremteni.

A hagyományos médiában – írja Dévényi, és ezt nyilván rengeteg gyakorlati tapasztalat alapján gondolja így – „a politikus bárminemű ügyködése kizárólag ilyen-olyan közvetítőkön keresztül ér el a közönséghez. A hírfogyasztó sohasem tudhatja, hogy az igazság milyen szintjén jut hozzá az információhoz.”

Dévényi nem is sejti, mennyire ritka az olyan pillanat, mint ez a mostani,  amikor ő meg én ennyire egyetértünk. Azzal is egyetértek, hogy Gyurcsány jó blogger. Közben azon merengek, miért nem tűnik fel a szerzőnek, milyen önleleplezőek a saját sorai.

Gyurcsány a Galamus G-7 rovatában számadatokkal igazolta, hogy a Fidesz első hónapjainak gazdaságpolitikai kontárkodásai mérhetően rontották a forintot. Kétségtelen, hogy ezeket a tényeket így, kendőzetlenül, Dévényi lapjában nem lehetetett és nagy valószínűséggel soha nem is lehet majd olvasni. (Tény, hogy másutt viszont igen. Legalábbis egyelőre ez a helyzet.)

De vissza a cikkhez: miután az nem merülhet fel, hogy a Gyurcsány írásában felhozott adatok tényszerűségét vitassa (a számok makacs dolgok), nem maradhat más, mint az a jellemző módszer, amit olyan tárgyilagosan megállapított saját maga a hagyományos médiáról, általánosságban: az üzenetet úgy kell közvetíteni, hogy a lényeget elfedje, más vágányra terelje. Ha megáll egy írás igazsága, akkor a szerzőt kell kedvezőtlen megvilágításba helyezni: például az újkori történelem legzűrösebb alakjának nevezni, akinek bejegyzései persze hogy nem érdeklik a cikkírót, ő inkább leleplező önvallomásokat szeretne olvasni tőle. (Nem tudhatjuk meg a titkot, hogy ha nem olvassa a volt miniszterelnök blogbejegyzéseit, akkor honnan tudja, hogy jó blogger. Azt sem tudhatjuk meg, miért is számít perverziónak, ha vannak, akik kíváncsiak rá. Egy politikai újságíró számára pl. miért is nem evidens az érdeklődés, miért kell nem-tiszteletköröket leírnia, hogy egyáltalán szóba merje hozni, a blog hatásos műfaj, avatott kézben? Hacsak nem arról van szó, hogy a közgondolkodás szenved már oly heveny kórban, amelyben az ilyen kinyilatkoztatások mindennaposak lehetnek, sőt elvárják őket.

Deformált demokrácia az, ahol a bármilyen nagy választási győzelem sajtója nem tekinti nyilvánvalónak, hogy egy volt miniszterelnök is része a közéletnek. Ahol „reaktiválódása”  riadalmat kelt, még akkor is, ha, mint írja, egy „teljességgel reménytelen” blogoldalon jelenik meg (ez volna, szerinte, a Galamus-csoport című vélemény- és hírújság). Értjük, hogy drukkol nekünk és értünk (is). Elvégre kollégák vagyunk.

(Lánczos Vera)


* Szemben a ma számos jobb- és baloldali újságnál, televíziónál és rádiónál dívó szokással, mi továbbra is kötelezően megadandó forrásnak, és nem a konkurencia „nézettségnövelő”, ezért kerülendő klikkelési lehetőségének tekintjük a linkek megadását. Ezért mi megadjuk a Heti Válasz cikkeinek elérhetőségét is. Egyébként lásd még Fleck Zoltán írását.
**  „A Gyurcsány-napló olvasgatása persze furcsa perverzió: engem például a legkevésbé sem érdekel, hogy mit hord össze újkori történelmünk legzűrösebb alakja. Talán egy beismerő vallomás, ami szolidan lázba tudna hozni. De hátha a példa ragadós lesz, és egyre több, a bukott szocialistáknál érdekesebb, no és érdemesebb közszereplő választja a személyes kapcsolattartás legkorszerűbb formáját.”
„Sci-fi, tudom, de Orbán Viktor net naplóját szívesen böngészném. Tudom, ott a Facebook-oldal, de az túlságosan profi és végtelenül steril. Heti egy-két bejegyzés, tíz-tizenöt megválaszolt hozzászólás, na, az lenne az igazi forradalom.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!