rss      tw      fb
Keres

Választás 2010 - Tarlós: ma a város közlekedése, egyenesen az élhetőség gátja

MTI 2010. szeptember 22., szerda 15:05

Mára oda jutottunk, hogy Budapest közlekedése egyenesen az élhetőség gátja lett - jelentette ki Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje szerdán az Autómentes Nap 2010 konferencián elmondott beszédében.

A jelölt rámutatott: Budapesten nincsenek összehangolva a beruházások, egyszerre zárnak le párhuzamos, egymás közlekedési alternatívájaként működő utakat.

Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ma elsősorban a működőképes intézményrendszer hiányzik Budapesten, így a megválasztása esetén - civil szervezetekkel, szakértőkkel együttműködve - két új szervezetet állítana fel, a budapesti városüzemeltetési és a budapesti közlekedési központot.

Az első központ a fővárosi közszolgáltató cégek szinte egészét fogja össze, míg a második a közlekedés minden vonzatát - a közösségi közlekedéstől a közúti közlekedésig, az útfenntartástól a nagyberuházásokig - fedi le. Az új közlekedésirányítási központ készíthet majd menetrendeket, együttműködhet a regionális szereplőkkel, mint a MÁV és a Volán.

Ezek az új szervezetek - Tarlós szerint - nem új "vízfejet" és még nagyobb adminisztratív létszámot jelentenek, hanem a szétszabdalt területeket fogják össze.

A jelenlegi intézményrendszer nem csak a fővárosi cégek feletti kontroll gyakorlására, de a várospolitikai elvek érvényesítésére is teljesen képtelen. Szinte teljes az átpolitizáltság, lobbista irányítás jellemző a mai állapotokra, és a rendszer szinte minden szintjén megjelent a korrupció. A közlekedésben csapódik le legerősebben a rend hiánya - mondta a politikus.

A főváros közlekedési cégével kapcsolatban elmondta, hogy a BKV szinte képtelen a megújulásra: buszparkjának átlagéletkora 17 év, de vannak 23 éves buszai is. Leromlott a villamospálya is, így a legtöbb helyen csak nagyon lassan, 5-10 kilométer/órával tudnak haladni a járművek.

A közlekedési céget utasorientált szolgáltató vállalattá kell alakítani, amely korszerű tarifarendszerrel, pontos utastájékoztatással képes alternatívája lenni az autós közlekedésnek.

A közlekedés intézményrendszere évtizedek óta változatlan, tisztázatlan felelősségi körökkel, elavult struktúrában működik. A közlekedés leromlása számonkérhetetlen, hiszen a felelősség határai elmosódnak. Az utóbbi egy évben tapasztalható a szemléletben némi változás, amikor a BKV új vezérigazgatója kinyitotta a "titokszobákat" és elindult az elszámoltatás - mondta a főpolgármester-jelölt.

Létre kell hozni a regionális tarifaközösséget, de általában a jövőbeni gondolkodásnak a regionális szint felel meg a legjobban, ezért is akarnak megalkotni egy regionális egyeztető tanácsot a fővárosban - tette hozzá.

"A kormánynál kezdeményezni fogom a BKV finanszírozásáról szóló szerződés felülvizsgálatát, (...) nem lehet ugyanis elfogadni, hogy a cég tartozásáért cserébe jelentős járatritkítást, újabb tarifaemelést várnak el, miközben már a 2010-es tarifaemelés is csúfos kudarccal végződött" - mondta Tarlós István.