rss      tw      fb
Keres

Állampolgári okoskodás Cserni-ügyben - I. rész

Emlékeztetőül a tények, amelyek kapcsán okoskodni fogunk:

1. Révész Máriusz, fideszes országgyűlési képviselő a parlament 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottságának ülésén azt mondta, ügyészek és bírók felelősségét és alkalmasságát is vizsgálni kell a 2006 őszi eseményekkel összefüggő tömeges letartóztatások kapcsán. Révész Máriusz szerint ami akkor történt, több mint hiba, s ezért azoknak a rendőröknek, ügyészeknek, bíráknak, akik részt vettek a jogsértésekben, „nincs helyük a rendőrségen, ügyészségen, bíróságon”.

2. Cserni János, a Galamus-csoport tagja, a Fővárosi Bíróság büntetőbírója cikket írt a Révész Máriusz megtestesítette jelenségről. Cserni olvasatában ugyanis baj van, ha egy politikus „arra a következtetésre jut, és országgyűlési képviselői szájjal ki is mondja, hogy ’ami akkor történt, több mint hiba, azoknak a rendőröknek, ügyészeknek, bíráknak, akik részt vettek a jogsértésekben, nincs helyük a rendőrségen, ügyészségen, bíróságon’.”

3. Az írás megjelenését követő napon Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett Cserni ellen a cikk miatt. Az írásnak ez a mondata ugyanis: „a bírói függetlenség azt jelenti, hogy a bírák a döntéseik meghozatalánál csak a bizonyított tényeket és a jogviták eldöntéséhez szükséges jogszabályokat vehetik figyelembe... ebből egyenesen következik az is, hogy egy párt országgyűlési képviselője sem vonhat felelősségre valamely bírót az általa kifogásolt döntéséért, még akkor sem, ha Révész Máriusznak hívják”, Gatter László szerint „politikai állásfoglalásnak minősül, ugyanis Révész Máriusz a FIDESZ országgyűlési képviselőjeként tagja a 2006-os zavargásokat kivizsgáló országgyűlési bizottságnak”, márpedig a bíróknak tilos politikai ügyekben állást foglalni.

Namármost. Először gondolkozzunk az ominózus Révész-állításról józan állampolgári aggyal. Indokolt-e bárkinek is tiltakoznia akkor, amikor a kormánypárt egyik politikusa nagy nyilvánosság előtt, hivatalos fórumon (egy parlamenti bizottsági ülésen) kijelenti, hogy mely bírákat, ügyészeket, rendőröket kell kirúgni az állásukból?

Szerintem egyértelmű, hogy igen. (A követezőkben csak a bíróságokról beszélek.)

Nemcsak azért igen, mert Révész Máriusz a vizsgálat tárgyává tett események egyik sértettje volt, és jól néznénk ki, ha ezentúl a szükségképpen elfogult és részrehajló sértettek maguk ülnének a pártatlan bírói székbe. Mint ahogy akkor is jól néznénk ki, ha az elkövetők dönthetnének arról, okoztak-e, és ha igen, mekkora sérelmet az áldozatnak. Mint már többen elmondták azóta: Révész Máriusz tanú lehet a bizottsági vizsgálatban, de semmiképp sem a vizsgálódók egyike.

És nemcsak azért igen, mert egy parlamenti vizsgálóbizottság azonnal hitelét veszti – hogy ugyanis képes elfogulatlan vizsgálatra –, mihelyt a bizottsági vizsgálódás kellős közepén a bizottság egyik tagja végső következtetésre jut, és ezt közhírré is teszi. Ettől kezdve teljesen fölösleges bárkit is meghallgatni: ha az ítélet és a szankció már a munka közepén kész, nyíltan is színjátékká válik a bizottságosdi. (Ami egyébként a hitelességet és a pártatlanságot illeti, igaza van Lánczos Verának: Révész Máriusz nem lóg ki a bizottság többi tagja közül. Csupa olyan parlamenti képviselőről van szó, akinek – vagy delegáló pártjának – négy éven át szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy 2006. szeptember 17-ének éjszakája és 2006. október 23-a között a rendőrállam, az ÁVÓ gyilkos, véreskezű, kegyetlen bandája működött Budapesten, ártatlan emberekkel szemben, erőteljes politikai felhatalmazással. Most hatalomra jutva szemérmetlenül bebizonyítják a maguk igazát, és láthatóan sem más igazságok, sem fontos árnyalatok nem érdeklik őket.)

Legfőképpen azért igen, azért kell tiltakozni Révész Máriusz megszólalása ellen – már ezt is sokan elmondták –, mert a hatalmi ágak elválasztása tényleg az egyik legfontosabb garancia arra, hogy az aktuális hatalom ne söpörhesse maga alá a tőle függetlenül működő intézményeket és ezáltal az emberi viszonyokat. Mihelyt a bíróságnak, amely arra van feljogosítva, hogy az ügyeinkben kötelező érvénnyel ítéljen, a hatalom írhatja elő, általában vagy konkrétan, hogyan, miért és kinek a javára döntsön, mi, állampolgárok válunk totálisan kiszolgáltatottá. És itt ez történt. A kormánypárti politikus ugyanis a látszattal ellentétben nem egyszerűen múltbéli (vélt) bűnöket akart megtorolni-megtoroltatni. Ez a beszéd színtiszta politikai nyomásgyakorlás – nem a bíróságok vezetőire, hogy múltbeli állítólagos hibákért hány embernek vegyék fejét, hanem a bíróságok minden egyes bírójára, méghozzá nem a múltra, hanem a jövőre nézve. Ez a megszólalás nem több és nem kevesebb, mint a bíróknak szóló üzenet: ha a jövőben nem a mi esemény- és valóságértelmezésünk szerint ítéled meg a tényállásokat, ki leszel rúgva. Révész Máriusz nemcsak a bírói függetlenséget támadta nyíltan, hanem egzisztenciálisan is megfenyegette a bírókat. És ezáltal megfenyegetette mindazokat az állampolgárokat, akiknek a jövőben bármilyen ponton a hatalom érdekeivel szembetalálkozó ügyük lesz a bíróságon.
Ezért van jelentősége annak is, hogy az üzengető-fenyegető politikus melyik frakcióban ül. A törvényhozó-kormányzó hatalomnak, pláne ha az forradalmi kétharmados, valóban a rendelkezésére állnak a bírók függetlenségét általában felszámoló, az egyes bírók egzisztenciáját konkrétan ellehetetlenítő jogosítványok és eszközök. Ez az üzenet arról szól: ha a bírók nem ítélnek „megfelelően”, használni fogják őket.


Párizs, Saint Eustache – flickr/coolmonfrere

Ha tehát pusztán a saját józan állampolgári eszünket használjuk, azt kell mondanunk, hogy nem Cserni Jánosnak, hanem Gatter Lászlónak kellett volna cikket írnia, és nemcsak a Galamusba, hanem mindenhová. És nemcsak cikket írnia, hanem végigpendliznie az összes létező televíziót és rádiót, nem azért, hogy a Cserni ellen indított fegyelmi jogosságát bizonygassa, hanem azért, hogy megvédje a bírók jogállását és minden egyes bírót. Meg azért, mert kevésbé Cserni János bírónak, mint inkább a Fővárosi Bíróság elnökének határozott fellépése adhatja meg azt a magabiztosságot, önérzetet, ethoszt a magyar bírói karnak és minden egyes bírájának, amely ahhoz kell, hogy egyénileg is merje felháborodva visszautasítani a legkisebb befolyásolási kísérletet is. És mert csak egy (sok) ilyen határozott fellépés bizonytalaníthatja el a ma végtelenül magabiztos kormányzó többséget és minden egyes tagját abban a meggyőződésében, hogy a kétharmados felhatalmazás a hatalommal való visszaélésre is szól. Végső soron tehát csak ez a fellépés védheti meg az állampolgárokat attól, hogy a hatalom a bíróságokat felhasználva is belenyúljon az életükbe.

Csakhogy.

Gatter László szerint sem Cserni Jánosnak, sem neki nincs joga a bírók függetlenségét támadó politika és politikus ellen fellépni, mert nekik ezt megtiltja az alkotmány és a bírókról szóló törvény. Sőt, Gatter László értelmezésében neki egyenesen az a törvényi kötelessége, hogy ne Révész Máriusz, hanem Cserni János ellen lépjen fel.

És itt most, ha szeretjük, ha nem, jogszabályt kell értelmeznünk. Ezt a műveletet sokan „jogászkodásnak” mondják, ellenszenves és gyanús tevékenységnek tartják, csűrcsavarásnak, szőrszálhasogatásnak, gondolati ügyeskedésnek, pedig nem az. Nem mindig az. Egyrészt azért nem az, mert azok, akik a joggal kicsit is közelebbi kapcsolatba kerültek életük során, tudják, hogy a jogszabály absztrakt norma, képtelen lefedni azt az ezernyi árnyalatot, amelyet a jogszabályban megnevezett konkrét magatartás felvesz a hétköznapi életben. Többnyire a bíróságok dolga, hogy konkrét ügyek sorozatában hozott döntéseikkel kialakítsák azt az értelmezést, amely feltehetőleg – és remélhetőleg – megfelel a jogalkotó szándékának. Másrészt azért, mert az értelmezés – itt valóban: jogászkodás, csűrcsavarás, szőrszálhasogatás – művelete az, amely ezt a bizonyos jogalkotói szándékot kiforgathatja a négy sarkából, és akár az eredeti intencióval ellenkező jelentést is tulajdoníthat neki. Az ilyen „értelmezés” egyetlen ellenszere egy másfajta értelmezés. Ezért értelmezünk a következőkben jogszabályt.


(Az írás következő részében, holnap)


Mihancsik Zsófia               


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!