Elutasította a Jobbik feloszlatására benyújtott nyíregyházi párt indítványát az ügyészség
- Részletek
- Hazai vonatkozású hírek - 2010/3. negyedév
- 2010. szeptember 10. péntek, 13:27
- Hírek
MTI 2010. szeptember 10., péntek 13:23
Elutasította az Éljen Nyíregyháza Független Mozgalomnak a Jobbik feloszlatása érdekében benyújtott indítványát a Legfőbb Ügyészség - közölte Lengyel Károly, a szervezet elnöke pénteki sajtótájékoztatóján a szabolcsi megyeszékhelyen.
A mozgalom vezetője, a ki egyben a helyi önkormányzat képviselője is, elmondta: a párt március 23-án nyújtotta be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségre beadványát, melyben azt kérték, hogy az ügyészség vizsgálja meg a Jobbik Magyarországért Mozgalom tevékenységét, és "törvénybe ütköző cselekedetei" miatt oszlassa fel a pártot.
A beadványt felterjesztették a Legfőbb Ügyészséghez, amely arról tájékoztatta a szervezetet, hogy a Jobbik feloszlatása iránt ügyészi intézkedésre az egyesülési jogról szóló törvény alapján nincs lehetőség. A mozgalom által törvénysértőnek vélt, a Szebb Jövő című újságban 2010 márciusában megjelent cikk egyes elemei az ügyészség szerint kimeríthetik ugyan a holokauszt nyilvános tagadása vétségét, ez a rendelkezés azonban csak az írás megjelenése után lépett hatályba. Az ügyészség álláspontja szerint a mozgalom által szintén kifogásolt, a Barikád című hetilap egyik számának borítóján megjelent fotó pedig "önmagában nem meríti ki az uszítás fogalmát" - ismertette Lengyel Károly, majd emlékeztetett: a Barikád kifogásolt lapszáma március elején jelent meg. A szám címlapján az "Ébresztő Budapest! Ezt akarjátok?" felirat állt, s Szent Gellért püspök Gellért-hegyen álló szobrát egy montázs segítségével úgy ábrázolták rajta, hogy azon a püspök kereszt helyett egy menórát emelt a magasba, s mutatott Budapest felé. (A menóra hétágú gyertyatartó - a zsidóság ősi jelképe.)
Lengyel Károly azt mondta: nem nyugszik bele ebbe a döntésbe. "Ez a párt náci, fasiszta, és be kell tiltani" - tette hozzá az Éljen Nyíregyháza Független Mozgalom vezetője. Ennek érdekében - a párizsi békeszerződésre hivatkozva - polgári peres eljárást kezdeményeznek több együttműködő szervezet részvételével. Ha ez sem ér célt, nemzetközi bírósághoz fordulnak az ügyben - jelezte.