rss      tw      fb
Keres

Az Eötvös Károly Intézet Jogállamfigyelő című jelentése – augusztus

Az alábbiakban – némileg szerkesztve és rövidítve – tesszük közzé az Eötvös Károly Intézet augusztusi jelentését.

Az augusztust eszerint viszonylagos nyugalom jellemezte. „Hogy ez a nyugalom azt jelenti-e, hogy helyreáll az állam normális működése, vagy csak vihar előtti csendről van szó, szeptemberben derül majd ki. Boldogok lennénk, ha végre a jogállamot erősítő intézkedésekről számolhatnánk be” – írják. A jelentésben az állam átláthatóságával foglalkoznak kiemelten: azzal a követelménnyel, hogy a közhatalom gyakorlásának átláthatónak, a közhatalmat gyakorló szervezeteknek és személyeknek pedig számonkérhetőnek kell lenniük, s az információszabadság elért szintjének csökkentése rendszerint nem fogadható el.

A jelentést készítették: Majtényi László, Miklósi Zoltán, Navratil Szonja, Polyák Gábor, Szabó Máté Dániel, Uszkiewicz Erik, Vissy Beatrix.

***

Lásd még a Galamusban:
– Az Eötvös Károly Intézet a TASZ-szal, a Magyar Helsinki Bizottsággal és a Transparency Internationallel közösen kiadott értékelése az új Országgyűlés munkájának első szakaszáról

Az Eötvös Károly Intézet Jogállamfigyelő című jelentése – július



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!