Többet ésszel, mint erővel!

Martonyi János szerint: „…a külképviseletek legfontosabb feladata Magyarország megítélésének javítása, az elmúlt években ugyanis az a kép alakult ki az országról, hogy ’az elveszített presztízs országa’ lett, ezt a külképviselet-vezetők értekezletén jelentette ki hétfőn a külügyek vezetője, és azt is hozzáfűzte: „…a jövőben a nagykövetek teljesítményét a többi között az alapján mérik, hogy a helyi sajtókban megjelenő ’Magyarországot becsmérlő hírekre’ miként reagálnak.”

Igen, jól hallottuk, ez hangzott el. A becsmérlő hírekre való reagálás mikéntje lesz a nagyköveti munka megítélésének egyik alapszempontja. Ízlelgessük! (Becsmérelni valami olyasmit jelent, mint, alaptalanul, durván szidalmazni, sértegetni.) Rólunk – ezek szerint -becsmérlő hírek jelennek meg a világban. A külképviseletek legfontosabb feladata Magyarország megítélésének javítása lesz, s ebben a feladatkörben valahogy ez tudott kiemelt szempontkén felmerülni, hogy reagálni kell a becsmérlő hírekre.

Kérdések sora fogalmazódhat meg ennek hallatán, mindenekelőtt az, hogy mit is kell gondolnunk presztízs és becsmérlés viszonyáról?

A presztízsünk nem teljesítmény kérdése? Nem a jó kormányzáson múlik? („Csak jól kell kormányozni.”) Még az is lehetséges, hogy jó kormányzati munkát is lehet becsmérelni? Hűha!

Felidézhetjük magunkban például az előző két ciklus kormányainak ellenzéki megítélését itthon és ellenzéki hírverését külföldön. Másra, mint becsmérlésre, nem is nagyon emlékezhetünk*. Meg a külföldre hivatkozásra, hogy lám-lám, miként lett belőlünk sereghajtó. Lehetséges, hogy az a becsmérlés is lehetett igaztalan? Netán lehet valamennyi köze az itthoni – a becsmérlésre épített – ellenzéki politikának az elveszett presztízshez? (Gondoljunk csak a 2006 őszi történésekre, a gyújtogatásokra, tankelkötésre, a Kossuth téri maratoni piknikezésre, a nemzeti ünnepek szétverésére.)

És mit érthetünk vajon ezen a fordulaton: „az elmúlt években alakult ki rólunk” az a kép, hogy „az elveszett presztízs országa vagyunk”?

Az elmúlt évekhez tartozik pl. a konvergencia-program teljesítése vagy a Bajnai-kormány válságkezelése is. Utóbbit például csak itthon becsmérelték, nemzetközi színtéren kifejezetten elismerték. A presztízsünk határozottan nőtt. Ezt követően viszont a „szabadságharcot” az IMF-fel és az EU-val szemben egyáltalán nem övezte elismerés, ellenkezőleg, megrökönyödés, értetlenség fogadta: a presztízsünk mérhetően zuhant.

Ki dönti el, hogy mikor szenvedünk el éppen presztízsveszteséget, vagy hogy ennek becsmérlés vagy rossz kormányzati lépések sorozata az oka? Úgy tűnik, hogy a jelenlegi magyar kormány szerint a döntésre a jelenlegi magyar kormány a legautentikusabb. S ha a presztízsünk mégsem nő majd elég sebesen, akkor legfeljebb leváltják a külképviseletek vezetőit, de végső soron akár a nemzetközi sajtót is. Elvégre Magyarországnak most erős kormánya van.

De nem lehetne többet ésszel, mint erővel?

(Lánczos Vera)

* Eleve így kezdődött a Fidesz ellenzéki szerepe:
Lisszabon, 2003. június 11. (MTI) - A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) a következő határozatot fogadta el Lisszabonban a magyarországi polgári és politikai szabadságjogok helyzetéről:

„Magyarországon a szocialista-liberális kormány hatalomra kerülése óta a következő jelenségek terjedtek el:
– pártpolitikai befolyás a rendőrségre,
– politikai viták beszűrődése a bíróságokra, pártpolitikai motiváltságú bírósági eljárások,
– állampolgárok és civil szervezetek gyülekezési jogának korlátozása,
– ellenzéki gondolkodók megfélemlítése és eltávolítása az állami szférából,
– ’felségsértésszerű’ bírósági eljárások azok ellen, akik bírálják a kormányt,
– a polgári sajtó életképtelenné tétele, hirdetési bevételi forrásainak elvágása, valamint állami támogatások nyújtása a kormánypárti sajtónak, amely amúgy is domináns,
– a szabad véleménynyilvánítás adminisztratív és jogi korlátozása.”
Az elítélő határozat Orbán Viktor kezdeményezésére született, azon az ülésen, amelyen jelen volt Orbán Viktor is, és ahol gyakorlatilag vita nélkül fogadták el az Orbán Viktor által beadott határozatot.

És ugyanígy folytatódott:
Orbán Viktor 2006. október 24-i strasbourgi beszéde: „A kommunizmus a saját országaiban évtizedekre intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat.” „Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak.” [Értsd: Magyarországnak, ha ilyen kormánya van.]


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!