2012. február 6, 15:57 |
A LIGA Szakszervezetek egyetért azzal, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) jelenlegi rendszerének egyes elemeit jobbító szándékkal áttekintsék, ugyanakkor a lehető legkevésbé hatékony eszköznek tartja az előzetes koncepciót mellőző, levelező tagozatos ötletelést - hangsúlyozza a LIGA az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A szakszervezeti tömörülés arra reagált, hogy Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár levélben tájékoztatta az Országos Érdekegyeztető Tanács tagjait, hogy a kormány számára továbbra is fontos a társadalmi párbeszéd, amelynek rendszerét ugyanakkor át kívánják tekinteni. Ehhez levélben kérnek segítséget, ötleteket.
A LIGA aláhúzza: elengedhetetlennek tartja a 20 éve stabil keretek között működő, törvényben is szabályozott OÉT folyamatos működtetését, amelyet nem pótolhat az annak mikéntjéről szóló levelezés. A nyár elmúltával újabb törvénykezési hullám várható, amelyhez elengedhetetlen a társadalmi párbeszéd intézményeinek törvény által előírt, rendeltetésszerű és folytatólagos működtetése - mutatnak rá. Ezért a LIGA Szakszervezetek továbbra is sürgetik az OÉT plenáris ülésének összehívását.
A Világgazdaság kedden a kormányszóvivőre hivatkozva azt írta, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter napokon belül kiküldheti a meghívókat az új kormány első OÉT ülésére. A testület lassan négy hónapja nem ülésezett, ezt az elmúlt időszakban a munkaadói és a munkavállalói szervezetek egyaránt nehezményezték.
| < Előző | Következő > |
|---|