rss      tw      fb
Keres

A monoki ugródeszka Orbán-Mikola húsz évéhez

2006. március 19-én, a Fidesz választás előtti kongresszusán (érdemes tanulmányozni, ha már nem emlékeznek rá) Mikola István, kijelölt miniszterelnökhelyettes, „a nemzet orvosa és gyógyítója” felhevült állapotában világosan megmondta az igazat a Fidesz elképzeléseiről: „Ki kell állni, mert nagy kérdésekről van szó, legalább egy olimpiányi nagy kérdésről van szó, ha nem nagyobbról, meg kell próbálnunk nyerni, de nemcsak négy évre nyerni, hanem húsz évre nyerni legalább. Mert ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának – 20 évre minden eldőlne ebben az országban.”*

2010. augusztus 20-án Szepessy Zsolt, Monok közismerten sajátos felfogású és jogértelmezésű polgármestere, a monoki képviselőtestület egyöntetű asszisztálásával úgy döntött, hogy a kettős állampolgárságért folyamodó határon túli magyarok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon állandó lakcímet kérhetnek. Értsd: szavazópolgárrá válhatnak.

Ahhoz természetesen joga van Szepessy Zsoltnak, hogy úgy gondolja, a Fidesz-kormány „történelmi tettet hajtott végre. Az elszakított országrészeken maradt és azóta is ott élő, magyarságát megőrző, nehéz körülmények között is helytálló magyar emberek felé egy régi adóságot rendezett a kettős állampolgárság megszavazásával”.

Ahhoz viszont nincs joga, hogy lelkesedésének szabad utat engedve önkényesen átírja a hatályos törvényeket, és a saját kiskirályságában úgy rendelkezzen, hogy „a monoki önkormányzat a kettős állampolgárság történelmi jelentőségét felismerve, annak kiteljesedésének elősegítése érdekében lehetővé teszi, hogy az elszakított országrészeken élő magyarok állandó lakosként Monokra bejelentkezhessenek, és ezáltal minden magyar állampolgárnak járó jog megillesse őket”.

Mert nem véletlenül kezdődik így (egyelőre!) az Alkotmány alapvető jogokról és kötelességekről szóló fejezetében a 70. paragrafus összes bekezdése: „A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a jog, hogy… választó… legyen.”** Ez nem díszítősor, és nem is „üres szó… csak egy ruha”, mint némely pártelnökök szerint a köztársaság. Ez azoknak a felkészült jogászoknak a végiggondolt szabálya, akik a hatályos alkotmányt a rendszerváltás hajnalán összerakták, és akik még tudták, hogy a kulturális nemzet és az adott állam keretei közt élő nemzet nem fedi egymást, és nem is keverhető össze. Hogy az állampolgárság gondosan végiggondolt jogok és kötelezettségek összessége, és az állampolgári közösség ügyeiről szóló döntés joga kizárólag azokat illeti, akik el is szenvedik ezeket a döntéseket. Az önrendelkezés garanciája ez a szabály (is), magyarul garancia arra, hogy senki, aki nem az államhatáron belül él, nem szólhat bele a mindannyiunkat érintő ügyekbe. A jog nem érzelmi kérdés. Még akkor sem, ha a Fidesz azzá tette.

Az pedig a nyílt alkotmánysértés, a joggal való visszaélés arcátlan változata, vagyis közös szabályaink kihívó felrúgása, hogy Szepessy nyilvánosan bejelenti, tudja, hogy csal, hogy jogot sért, és azt is, másokat is a csalásra és jogsértésre hív fel. Ez a mondat ugyanis a csalás nyílt beismerése: „az állandó lakcímért folyamodókat ’Monok Község Önkormányzata a saját tulajdonában lévő Kossuth Lajos szülőházába jelenti be. Ezzel kifejezve a nemzeti együvé tartozást. Kossuth Lajos szülőháza minden magyar ember otthona és oltalma’.” Természetesen akkor is kísérletezhetne ilyen mély hülyeségekkel, ha jogállamban élnénk, a jogállamra, azaz közös garanciális szabályainkra büszke polgárokként, de akkor ez a magatartás egyrészt közfelháborodást váltana ki, másrészt azonnali hatósági figyelmeztetéssel, és a legelső Kossuth-házba bejelentett „határon túl élő magyar” esetében azonnali fellépéssel járna. Se ennek, se annak nem látom nyomát. Ezzel szemben nem lepne meg, ha Szepessy felszólítása – „kérik azokat az önkormányzatokat, ahol a magyarság történelmének meghatározó, kiemelkedő alakjai születtek, éltek vagy munkálkodtak, hogy szimbolikusan az ő szülőházukba vagy a hozzájuk kapcsolható helyszínekre jelentsék be az állandó lakcímért folyamodó magyarokat” – a fideszes önkormányzatokban hangos sikert aratna, a fideszes kormányzattól meg hallgatólagos támogatást kapna***. Hogy tényleg meglegyena reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza.”

Az isten szerelmére, csak olvasni kell tudni, hiszen minden áldott nap bebizonyosodik, hogy Orbánék kormányon nem tesznek mást, mint amit az évek során nyíltan többször is megmondtak! Csak mi, értelmezők vagyunk olyan barmok, hogy azzal nyugtatgatjuk magunkat és a többieket, hogy ezt vagy azt úgysem merik. De, merik! Az elmúlt három hónap semmi másról nem szólt, mint arról, hogy mindent mernek. És, sajnos, arról, hogy mi, ennek az országnak a polgárai kevesek és kevesen vagyunk ahhoz, hogy megállítsuk őket. Ha nincs Európa és a világ, nincs korlátja sem a fideszes önkénynek. Mert a magyar jogállam, egyelőre, sajnos, tényleg csak ruha a nemzet testén.


Moonlight Predator – flickr/Il conte di Luna

A monoki döntés újabb rémisztő, elrettentő, figyelmeztető példája, ordító önleleplezése annak, hová vezet, ha egy országvezető nem akar, a népe meg nem tud különbséget tenni szimbolikus-érzelmi politizálás és a valóságos életviszonyok garanciális szabályai közt. Holnapután a „kulákok” és „osztályárulók” (mai nevükön: „nem fideszhű magyarok”) vagyonelkobzását és kitelepítését is teljes lelki nyugalommal elrendelhetik, saját tizenöt-húszéves uralkodásuk érdekében. Mint minden, ez is csak hatásos érzelmi indoklás kérdése.


Mihancsik Zsófia               

* A szó szerinti változat így hangzott: "Most már ha egy jó nagyot nyerünk a választásokon, el tudom képzelni, hogy olyan húsz évre bebetonozzuk magunkat. Meg lehet csinálni. Mert ha valóban tudunk állampolgárságot adni a magyarnak határon túl, és muszáj neki állampolgárságot adni, akkor húsz évre berendezkedhetünk, és húsz év alatt föl lehet zárkóztatni ezt az országot. Én ebből nem engedek. Én ennek látom most egy jó realitását. Bár minél többen elhinnék, hogy ezt meg lehet csinálni. Az önszuggesztiónak is van ám nagy szerepe.”

**Az uniós tagság nyomán végrehajtott módosítások (az önkormányzati és az európai parlamenti választásoknál) sem mondanak ellent ennek az elvnek.

***Ideig-óráig. Aztán nyíltat. Semjén Zsolt nem zárta ki: „A jelenlegi helyzet az, hogy ha egy kolozsvári magyar január után megkapja a magyar állampolgárságot, akkor pontosan ugyanaz lesz a jogi státusa mint egy Ausztriában élő magyarnak, vagyis akkor van teljes szavazati joga, ha van magyarországi lakcíme." Semjén
hozzátette: a választójogi törvényhez mindenképpen hozzá kell nyúlni, de most még nem tudja, hogy az Országgyűlés pontosan milyen választójogi törvényt fog megalkotni. A határon túli magyarok esetleges szavazati joga kapcsán elmondta, az Országgyűlés meg fogja találni azt a bölcs megoldást, ami a leginkább kedvez az egyetemes magyarságnak
.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!