rss      tw      fb
Keres

Balog Zoltán: az evangélium üzenete jelenjen meg az adórendszerben is

MTI 2010. augusztus 19., csütörtök 15:57

A keresztény ember közéleti felelősségéről beszélt Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a IV. Balaton-NET-en (Nemzetközi Evangéliumi Találkozó) csütörtökön mintegy ötszáz fős hallgatóság előtt.

Az államtitkár előadásában szólt arról, hogy az evangélium üzenete nemcsak lelkiségből, hanem szakmaiságból is áll. Ezért az alapvető keresztényi feladat nemcsak a bajba jutottak megsegítéséből áll, hanem az evangélium üzenetének a lefordításából is - s ez az üzenet az adórendszertől kezdve a gazdasági prioritások kiválasztásáig minden területen érvényes lehet. Kifejtette azt is, hogy mit is jelent az az üzenet, hogy "adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené".

A politikáról szólva arról beszélt, hogy a keresztény politikussal "nehéz dolga van a pártjának", mert neki elsődlegesen a keresztény hitvilágnak kell megfelelnie, és csak ezt követheti nála a pártfegyelem és az ideológiai fegyelem. Az államtitkár a politikai csatározásokról szólva is figyelmeztetett egy keresztény alapelvre, arra, amely szerint különbséget kell tenni az ember személye és a tettei között, vagyis "gyűlölni kell a bűnt és szeretni a bűnöst".

Jóföldi Tünde, a rendezvény szervezője az MTI-nek elmondta, az angol anyarendezvény mintájára szervezték meg idén negyedszer Balatonszemesen az ötnapos, vasárnapig tartó nemzetközi evangéliumi találkozót előadásokkal, közös imádságokkal, minden korosztálynak megfelelő családi programokkal és esti koncertekkel. A rendezvény megszervezésében és befogadásában partner volt a helyi önkormányzat, amely ingyen rendelkezésre bocsátotta az iskolája tornacsarnokát, valamint a helyi baptista gyülekezet is - hívta fel a figyelmet.