Pálffy István és az etológus

Amikor körözni kezdték Morvai Krisztina metélt farkincás szövegét, az volt az első reflexem, hogy ez valami vicc. Mert az igaz, hogy Morvai antiszemita, de hogy ezt kiművelt ember létére ilyen primitív módon kösse össze feldolgozatlan szexuális komplexusokkal, azt egyszerűen nem tudtam elképzelni. És azt írtam vissza a körlevélbe, hogy „Jaj, hagyjatok ezzel! Szerintem valaki hülyéskedik, és a Morvai nevében irkál. Hülyeség, lejáratja ő eléggé önmagát, fölösleges még rárakni hat lapáttal, ráadásul egy ilyet, ami paródiának is baromi szellemtelen.”

Mint kiderült, nem valaki más hülyéskedett, hanem Morvai farkincázott, és nem ez volt elképzelhetetlen, hanem az én fantáziám volt szűkös.

De nem tanultam belőle, és amikor a hét végén Pálffy István hasonlóképpen abszurd szövegét kezdték körözni, lényegében ugyanúgy elsötétedett az agyam képernyője. Most ezt sikerült hozzáírnom a körözvényhez: „Ki van zárva, hogy ez egy itt élő újságíró szövege volna. Azt írja, hogy a fényképen Csányi Vilmos színész áll a ’szánalmasan humortalan humorista, Farkasházy mellett’. Van olyan ember Magyarországon, aki nem tudja, kicsoda Csányi Vilmos?! És lehet az ilyen újságíró? Szerintem ez egy emigráns magyar, aki most hazajött kicsit uszítani, és ugyanaz a neve, végül is tucatnév ez is. A Vilmost meg összekeverte a Sándorral, mert egyiket sem látta. Arról nem is beszélve, hogy a Pálffy évekig rádiós volt, nehezen tudom elképzelni, hogy így beszéljen a Farkasházyról. Annál erősebb volt akkor a rádiós szolidaritás”.

Hát ezt a naiv marhaságot bírtam közzétenni arról a Pálffyról, aki napok óta nem kiabál, hogy nem azonos azzal a Pálffyval, aki egy vérnacionalista honlapon* Mesteri címmel tett közzé jegyzetet. Vagyis, lássuk be, már megint az én fantáziám volt szűkös. Az bizony nagyon is lehetséges, hogy ő volt, aki a jegyzetet írta. És hogy ez az ember dolgozik a közszolgálati televízióban horribilis összegű fizetésért. (Az összehasonlítás kedvéért: az övé bruttóban az enyémnek például épp a tizenötszöröse, ha valóban egymillió nyolcszázezer, mint hírlik –HírExtra,09.09.21.–, ha nem annyi, akkor elnézést kérek). Ő az, aki egy fotó kapcsán így ír Esterházy Péterről: „A Kertészt elismerő liberális magánérdekek kormánya mellé most első blikkre egyéb „írófejedelmek” is látványosan odaálltak. (…) Most azonban látszólag nagyágyút igazoltak az egri szocik a III. kerületi TTVE csapatától: Esterházy Péter is szerepelt egy MSZP-s kampánykiadványban.(…) A szöveg szerint Nagy ’a gondolkodó emberre számít, aki a saját szemének hisz, aki kérdez, aki kíváncsi, akinek van véleménye’. Esterházynak pedig – emlékeznek - volt véleménye Gyurcsány őszödi beszédéről is. Szerinte az nagyon is erkölcsi alapozású szöveg”.

Jegyezzük meg: Esterházy kiadójának vezetője, Morcsányi Géza február 22-én közzétett egy udvarias nyilatkozatot, amely szerint Esterházy nem járult hozzá, hogy képmását dr. Nagy Imre MSZP-s képviselő szórólapján felhasználják, mert nem is tudott róla. Amiről Pálffy azt írta, hogy mit sem változtat a lényegen: „ez akkor is így van, ha közben sietve jött a hír, hogy Esterházy nem adta nevét és arcát ehhez a Mesterházy kampányhoz”. Mesterházy?! Nem dr. Nagy Imre szórólapjáról volt szó? Vagy Pálffy azt hiszi: az MSZP-nél is úgy van, mint az ő kedvenc pártjánál, hogy mindenkinek a kampánya azonos a Vezér kampányával? Mit hisz akkor, hogy miben különböznek?

Mindent összevetve tehát van itt még tanulnivaló – nekem például korrigálnom kell a fantáziámat, és akkorára kell kitágítanom, hogy abba beleférjenek a fenti abszurditások.  Annál is inkább, mert most, hogy a kontroll kedvéért ismét kinyitottam a honlapot, újabb meglepetés ért: eltűntek a jegyzetből a „Csányi Vilmos színész” szavak. Mivel azonban a szöveget még vasárnap elmentettem, most közzé tudom tenni az eredetit: (Esterházy) „Egy faültetés során készült képen pózol Csányi Vilmos színész és Nagy Imre, az egri MSZP vezetője mellett”.


ethology – struggle; flickr.com/nutmeg66

Hogy miért törölték ennek jegyében szőröstül-bőröstül az egész Csányit, aki szintén ott állt az inkriminált fotón, annak kérdésében ismét elakadok, hiszen az én fantáziám szerint elegendő lett volna csak a „színész” szót törölni, és a helyébe beleírni, hogy „etológus”. De hát, mint láttuk, az én fantáziám szegényes és szűkös, és valljuk be, ez így most már nagyon bonyolult dolog. Én, ha nettóban is milliónyit keresnék havonta, és azt hallanám, hogy „nem színész, hanem etológus”, illetve hogy „nem Csányi Vilmos, hanem Csányi Sándor”,  hát biztosan egészen összezavarodnék, és végképp nem érteném, hogy ha Sándor, akkor miért nem bankár. Úgyhogy hagynám én is a fenébe, kihúznám, úgy ahogy van, jobb az ilyet elkerülni, és továbbra is kizárólag az olyan szép, magyar kifejezéseket hagynám csak ott, mint amilyen a „mondatokat öklendezett Nobel-díjas írónk”, meg a „milliókat nyalt fel”. Azok sokkal otthonosabbak, mint az a ronda, kozmopolita kifejezés, mint amilyen az „etológus”, amiről ráadásul nem is lehet érteni, hogy mi köze van a pénzhez, hát nem?!


* Alcíme szerint: Közösség a keresztény kultúráért és közéletért


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!