rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. augusztus 10.

Bolgár György kérdései a 2010. augusztus 10-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy az Origo és a Tárki felmérése szerint tíz százalékkal csökkent azok aránya, akik szerint javulni fog anyagi helyzetük a következő egy évben. A választások óta még nem voltak ennyire pesszimisták a megkérdezettek. Hogyhogy?

Másik témánk, hogy már negyedmillió olyan jelzáloghiteles van, aki késve törlesztette lakáshitelét. Közülük mintegy százezer már több mint három hónapja nem fizet. Vagyis várhatja a végrehajtót. Vajon mit tehet a kormány, amely korábban több ígéretet is tett a devizahitelesek megvédésére?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy Orbán Viktor állítólag találkozott a sukorói kaszinóbefektetők képviselőjével, és azt kifogásolta, hogy annak idején az ellenzékkel nem egyeztették a beruházási tervet. Vajon ezek után minden befektetőt elküldenek majd az ellenzékhez is?*

Mi a véleményük továbbá arról, hogy még a jobbikos képviselőnek áll feljeb?. Zagyva György Gyula, aki ostorral várta a Magyar Szigeten a Hetek újságíróit, a Hír Tévével közölte, az a hihetetlen, hogy ez a hetilap működhet Magyarországon, és ilyen arrogáns cionista propagandát folytathat. Mi is a hihetetlen?

És végül beszéljük meg hogy az abszurd ígéretekkel előálló kétfarkú kutya párt szeretne főpolgármester-jelöltet állítani Budapesten. Ennyire abszurd a helyzet?

*Azóta: Beismerték az Orbán-Lauder találkozót


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Mihályi Péter egyetemi tanár


Bolgár György: - A napokban Ön adott egy figyelemreméltó nyilatkozatot az ATV-nek. Ebben az új Széchenyi-terv kapcsán arról beszélt, hogy Ön szerint alapjaiban elhibázott az a feltételezés, hogy a kis- és középvállalatok nagyobb állami vagy uniós segítséggel kihúzhatják az ország gazdaságát a mostani válságból vagy a stagnálásából. Ön úgy gondolja, hogy hibás feltételezés az, hogy ha őket támogatják, akkor több lesz a foglalkoztatott, versenyképesebb lesz a magyar gazdaság és több lesz az adóbevétel, mert ezek a kisvállalkozások nem igazán életképesek. Ezzel a véleménnyel szerintem Ön szembemegy majdnem mindenkivel a politikai életben, de talán a közgazdász szakma, sőt az üzleti élet képviselőinek többségével is. Miért gondolkodik így?

Mihályi Péter: - Az elmúlt húsz évben valóban nagyon átment a köztudatba, hogy a kis- és középvállalatokat támogatni kell. Ez egyrészről, amikor 1990-ben elindult, akkor természetesen egy nagyon okos és fontos cél volt, és nagyon gyorsan eredményes is lett.

- Mert mindenki kicsi volt, vagyis csak őket lehetett támogatni.

- Így van, és nagyon sok kisvállalat alakult, azonban már a kilencvenes évek közepén észlelhető volt, hogy valami nagy baj van. Nagyon sok kisvállalat jött létre, a mezőgazdasággal foglalkozóktól a lakáskiadással foglalkozókig, és ide tartoztak az egyéni tolmácsok, újságírók és színészek is, akiket kényszervállalkozóknak szoktunk nevezni. Szóval ebből már a kilencvenes évek közepén is jóval több mint egymillió volt. Ugyanakkor már akkor látni lehetett, hogy ezek a kisvállalatok nem tudnak felnőni, sőt olyan a szabályozórendszer meg az érdekeltség, hogy nem is nagyon akarnak nagyvállalatok lenni, pedig ez lenne a cél.

- Akkor lehet, hogy a szabályrendszeren kell változtatni. A kisvállalkozások támogatása rendben van, csak úgy kell változtatni a szabályokon, hogy tudjanak növekedni, sőt akarjanak is.

- Így van, ugyanakkor pedig a változásoknak úgy is kell hatniuk, hogy azokat a kisvállalkozások, amelyek nem bírnak növekedni, felvásárolják a közepes és nagyobb vállalatok. Ismerjük azokat a híres történeteket, amiket szeretnek idézni a közgazdász kutatók is meg az üzletemberek is, hogy például a Google és a Microsoft mindketten kis cégként kezdték.

- Igen, a garázsból indult nagyvállalkozások.

- Igen. Nagyon gyorsan évente ötszörösére, tízszeresére növelve saját magukat, a végén tőzsdére mennek és nagyvállalatok lesznek. Ebben vagyunk óriási lemaradásban nemcsak Ausztriához meg az Egyesült Államokhoz képest, de mondjuk Csehországhoz képest is.

- Mitől van ez, a rossz szabályozórendszertől vagy valamilyen rossz általános felfogástól, hogy a kicsi azért minden politikai párt számára támogatandó, hiszen sokan vannak, sok szavazat várható tőlük. Aztán, hogy senki nem kap annyit vagy nem olyan a szabályozórendszer, hogy kiugorhatna és nagy sikereket érhetne el, az egy sajnálatos dolog, de végül is érezhetik sokan úgy, hogy nem hagyják őket elveszni.

Ez igaz. Tehát egyfelől kétségtelenül van egy ilyen politikai választás, politikai szándék. Másfelől azt gondolom, és próbálom most ebben a nyilatkozatban is meg más formában is elmondani, hogy nagyon sokan, közgazdászok, kormányzati politikusok, miniszterek, őszintén azt gondolják, hogy a kis- és középvállalatok támogatásától egymillió munkahely remélhető. Holott, és ebben azért a közgazdász szakmában elég nagy konszenzus van, ez nem várható. A kis- és középvállalatok nem tudják felszívni azt a munkaerőt, amely ma munka nélkül van és olyan településeken lakik, ahol nyoma sincs vállalkozásnak és nem is lesz. Csak a közép- és a nagyobb méretű vállalatok képesek a képzetlen munkaerőt felszívni, a kisvállalkozások erre nem képesek.

- Mondjuk eleve a kisvállalkozások jelentős része, nem tudom, pontosan mennyi, de biztosan meghatározó hányada, kisszolgáltató típusú vállalkozás, a fodrásztól az ilyen-olyan üzletig, tehát szolgáltató, javító és hasonló tevékenységű.

- Így van. Igen. És a legjobb esetben is, ha egy kedvező konjunkturális helyzet van - ami egyébként nincs -, feketén foglalkoztat embereket részmunkaidőben, amiből meg adóbevétel nincsen, és főként nem jelent tartós és megnyugtató életformaváltozást, kilábalást a válságból.

- A másik, amit tipikusan fel szoktak hozni mint kitörési pontot, az a mezőgazdaság, és hogy ott kellene munkaerő-intenzív ágazatokat fejleszteni. Legutóbb hallottam egy egyetemi professzortól, hogy a Magyarországon nagyon bőségesen meglévő geotermikus energiát kellene kihasználni, és az üvegházakat fejleszteni, persze ehhez nagy kezdő beruházás kell. Tehát így, ezeket a bizonyos intenzív zöldség-gyümölcs termesztésre szakosodott kertészeti ágazatokat lehetne fejleszteni és sok tízezer embert alkalmazni. Ez mind olyan szépnek meg logikusnak is tűnik az átlag hallgató szempontjából, hiszen tényleg alattunk van a melegvíz, tényleg sok ezer ember különösebb szakképesítés nélkül eldolgozgathat ott, milyen szép és jó lesz. Én pedig valahogy azt gondolom, hogy már önmagában az sem biztos, hogy a melegvíz olcsóbb, mint gázzal fűteni egy üvegházat vagy melegházat.

- A melegvízhez nem értek, ezért erről nem szeretnék nyilatkozni. Azonban az biztos, hogy a mezőgazdaságban is igaz, hogy csak a nagy farmergazdaságok, a több száz, több ezer hektáron gazdálkodó szervezetek tudnak képzetlen, tanulatlan munkaerőt nagy mennyiségben foglalkoztatni. Mondanék egy nagyon egyszerű példát, ami nem a mezőgazdasággal kapcsolatos, mégpedig a hólapátolást. Ugye mindenki tud havat lapátolni, ahhoz nem kell különösebb képzettség. Mégis az a helyzet, hogy kistelepüléseken ezt közmunka formájában nem lehet megszervezni, mert túlságosan kevés emberre van ott szükség a hólapátolásra, és ennek az ellenőrzése, adminisztrációja, a lapátok tárolása megfizethetetlen költség. Ugyanakkor egy Budapest méretű városban ez évtizedek óta természetesen zajlik, mert Budapest elég nagy ahhoz, hogy sok száz, sok ezer embert egyszerre foglalkoztasson, és megvannak a lapátraktárak, megvan ahol jelentkezni lehet, és megvan ahol ki lehet fizetni a dolgozókat.

- Vagyis a méret a lényeg.

- Így van. Nem lehet a kisvállalkozásoktól sem elvárni azt, hogy a képzetlen embereket tömegét foglalkoztassák és adót fizessenek, és azt sem lehet elvárni - és ez is nagyon fontos -, hogy jó minőségben, egyenletesen és olcsón termeljenek. Mondok egy másik példát. Mindenki látta az ország számos településén, hogy száz számra nyíltak új éttermek, kávézók, kocsmák, mindenféle büfék és egyebek. Ez elvileg nagyon szép és jó, de azt is látjuk, hogy a nap jelentős részében ezek üresek. Ha pedig ezek a kapacitások nincsenek kihasználva, akkor szükségszerű, hogy ott drága lesz a sör meg az ebéd.

- Mint ahogy számos ilyen-olyan támogatással megépített panzió, szálloda is üres.

- Igen. Ha drága, akkor pedig már azért üres, mert drága.

- Ördögi kör. Ha kevés a vendég magasabb az ár, ha magasabb az ár, még kevesebb lesz a vendég.

- Így van. És ha megnézzük a statisztikát, például az üzletek alakulását, láthatjuk, hogy most kétszer annyi üzlet van - mindenféle boltok, ahol árukat árulnak, élelmiszert, ruházatot, egyebet -, mint a rendszerváltás előtt. Ezekben a boltokban a forgalom 3-15 százalékkal kevesebb. Mindenki látott már üres kisboltot.

- Miközben ráadásul a boltok között rengeteg nagyon korszerűen szervezett és nyilván óriási forgalmú hatalmas bolt van, ami viszont azt jelenti, hogy a kisboltokban még kevesebb forgalom marad.

- Így van. Azonban összességében a kisboltokban is tőke van lekötve, árukészlet, polc, berendezés, hűtőgép. Ez mind-mind ma az ország erőforrásának a felhalmozása és azt kell mondanom, sok esetben pazarlása.

- Hogyan lehet akkor ezeket a kisvállalkozásokat ésszerűen támogatni? Hogyan lehetne megcélozni azt a kívánatos eredményt, hogy fejlődjenek a kisvállalkozások, - mármint az életképesek -, és minél gyorsabban legyenek minél nagyobbak, ehhez hogyan lehet ösztönzőket találni?

- Én azt gondolom, hogy a dolgot a másik oldalról kell megfogni. Inkább a közepes és nagyvállalatokat kell támogatni, hogy a nagyvállalatok elsősorban úgy bővüljenek, hogy felvásárolják a kisvállalatokat, egyben munkát is adva az ott dolgozóknak. Támogatni kell azt, hogy a vállalatok eljuthassanak a tőzsdére ezeken a mechanizmusokon keresztül. Emellett lehet bizonyos támogatásokat adni például az úgynevezett high-tech iparágaknak, tehát azoknak, amelyektől elvileg remélhető, hogy nagy új ötletek születnek a révükön. Azonban van a dolognak egy másik része. A Széchenyi-tervnek – úgy, ahogy most le van írva - az egyik fő veszélye az, hogy sok százezer embernek azt ígéri, hogy ingyen fog pénzhez jutni, és osztogatás lesz. Ez egy nagyon rossz szemléletet vált ki, mert nem arra kéne várnia a vállalkozóknak, hogy valami ötlethez húsz-harminc-ötven vagy még több százalékig ingyen pénzt lehet kapni. Ez nem jó.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke


Bolgár György: - Fél órával ezelőtt beszélgettem a műsorban Mihályi Péter egyetemi tanárral, mégpedig annak kapcsán, hogy néhány napja az ATV-ben adott egy érdekes interjút. Ezt fejtette ki talán bővebben vagy más szemszögből is itt a műsorban. Tudniillik az új Széchenyi-terv jelentős hangsúlyt fektet a kis- és középvállalkozások támogatására. Egy dologban egyébként konszenzus van nagyon régóta a politikai erők között, hogy bizony nekik kell a támogatás. Mihályi pedig azt mondja, hogy ez téves szemlélet. A kis- és középvállalkozások közül gyakorlatilag csak nagyon kevés tud kiemelkedni, pedig az volna a jövő útja, hogy középvállalkozások vagy nagyvállalkozások legyenek belőlük. Így a többség elvegetál, ráadásul kormányzati vagy uniós ingyenpénzekkel. Nem így lesz korszerű a magyar gazdaság. Mit mond Ön erre?

- Mihályi Péter munkásságát régóta ismerem, és látom, hogy ő milyen gazdaságfilozófiát képvisel. Azt gondolom, hogy nagyon sok ponton igaza van, mert kétségtelen, hogy a támogatási pénzeknek egy része olyan helyre megy, ami értelmetlen. Csak ez olyan, mint a reklámköltség, tudjuk, hogy a fele az kidobott pénz, csak nem tudjuk, hogy melyik fele. Tehát én azt gondolom, hogy ha nálunk fejlettebb európai országok, mint Németország vagy Franciaország komolyan veszik a kkv-fejlesztést, és ott a gazdaság gerincét ezek a cégek adják, és valóban sok százból egy-kettő mégiscsak kinövi magát, akkor érdemes nekünk az ő modelljüket követni és ezt a példát magunk előtt tartani.

- Ez a modell valóban olyan, hogy mondjuk a német gazdaságban a kis- és középvállalkozások számban és termelési értékben is a gazdaság zömét adják? Én nem ismerem a pontos számokat, de azt tudjuk, hogy a német gazdaság óriási világvállalatokból, világcégekből, sok nagyon erős nagy- és középvállalatból áll. Persze vannak kisvállalatok is, nyilván éppen a kicsiségük miatt számban talán többen is, de a német gazdaság fő erejét nem éppen a nagy cégek adják?

- Most a válság kapcsán volt szükségem és lehetőségem rengeteget olvasni a német gazdaságról, hogy ők hogyan kezelték, hogyan vészelték át. És az derül ki, hogy a német gazdaság gerincét azok a középvállalkozások adják, amelyek az exportjukat a német nagycégeken keresztül bonyolítják. De mondjuk egy Mercedesnek nagy a világpiaci jelenléte, tehát a Mercedes beszállítói igazából azok, akik a német gazdaságnak a lényegét, az igazi foglalkoztatást, az igazi hozzáadott értéket adják.

- De hát ezek a középvállalatok nem azonosak a kisvállalkozásokkal, amelyek Magyarországon olyannyira elterjedtek. Mert ezek legalább ötven- vagy egy-kétszáz fős vállalatok, amelyek a legkorszerűbb termelésre is képesek. És természetesen sok szálon kapcsolódnak az ilyen óriás cégekhez, mint mondjuk a Mercedes. De Magyarországon ezekből viszonylag kevés van, és gyakran a kisvállalkozásokat támogatjuk, valószínűleg a létező középvállalkozások helyett is.

- Ebben Önnek maximálisan igaza van, sőt még tovább is mennék. A terminológia ugye Németországban az, hogy egy vállalkozás középvállalkozás mindaddig, amíg nem lépi át a kétszázötven főt, vagy az árbevétele a negyvenmillió eurót, ami tízmilliárd forint körüli nagyságrend. Tehát ezek a cégek, amelyek ott kkv-knak minősülnek, azok Magyarországon már igen nagy cégnek minősülnének, talán ezer vagy kétezer ilyen cégünk van. Kétségtelen, hogy a magyar gazdaság szerkezete alapvetően hibás. Egyébként a rendszerváltó országokra igaz ez az állítás, nemcsak Magyarországra. A rendszerváltáskor a nagy magyar cégek szétestek, egy csomó kényszervállalkozás jött létre, a kisvállalkozások képtelenek megnőni vagy nehezen nőnek meg. A belső piac kicsi, erre igazából támaszkodni nem tudnak, exportra sok oknál fogva nem nagyon tudnak szállítani. Tehát valóban a magyar gazdaságban a kkv- szektor rendkívül gyenge.

- Mihályi Péternek az volt az egyik javaslata, nem tudom mennyire kivitelezhető, mindenesetre valószínűleg sok vitát váltana ki, hogy rosszul indítjuk a támogatásokat. Szerinte nem a kisvállalkozásokba kellene önteni a pénzt, hanem inkább a nagyobbakba. A közepesekbe és nagyokba, őket kellene támogatni és aztán ők majd felvásárolják a kisebbeket, vagy magukhoz kötik a kisebbeket, közepeseket, hogy dolgozzanak nekik. Nyilván ebbe pénzt is beleölnek adott esetben, ha az anyagi érdekeik így kívánják. Nem lehet, hogy másképp kellene ülnünk a lovon?

- Ezzel nem nagyon tudok egyetérteni, két oknál fogva. Egyrészt az egész világban nem ismerek olyan gazdaságfilozófiát és gazdaságműködtetést, ahol ezt a fajta technológiát alkalmaznák. A másik pedig, hogy Magyarországon a nagy cégeknek a döntő része külföldi tulajdonban van. Nem tennénk mást, mint azt az állami szubvenciót, amit felhasználunk, odaadnánk ezeknek a nagy cégeknek. Szerintem ez egy nagyon nagy botorság volna. Hangsúlyozom, abban egyetértek, hogy meg kell nézni, milyen prioritások mentén, milyen vállalatoknak, milyen szabályozással, milyen pályázati feltételekkel adjuk a pénzt. Ebben rengeteg anomália volt és van is, és vélhetően lesz is. De az, hogy a nagy cégeknek adjuk a pénzt és azt mondjuk, hogy na, akkor ezzel gazdálkodjatok ti, akik egyébként is már erőfölényben vagytok, az azt gondolom, életveszélyes dolog volna.

- Akkor hogy lehetne változtatni azon, hogy - nem mondom azt, hogy számolatlanul, mert annyi pénz sajnos nincs, hogy ne kellene megszámolni - különösebb megfontolás nélkül és különösebb kritériumok nélkül adják oda a vegetáláshoz a pénzt a kisvállalkozásoknak. Milyen feltételrendszereket kellene létrehozni, megteremteni, megszabni ahhoz, hogy valóban a többnyire értelmesebb munkát vagy a kiugrásra alkalmat adó munkát végző cégek juthassanak támogatáshoz? Erre van-e valamilyen konkrét elképzelésük, a Kereskedelmi és Iparkamarának?

- A csalhatatlanság marsallbotja nincs nálunk sem nyilván, de azért mi évek óta ugyanazt mondjuk és nem nagyon változtatunk a véleményünkön. Nevezetesen, hogy ki kell jelölni prioritásokat, azokat a célokat, amelyek mentén a gazdaság mozog. Ilyen mindig jelen volt a magyar gazdaságban. Volt, amikor rossz volt a prioritás, amikor a szén és acél országa akartunk lenni. De volt, amikor jó volt, amikor mondjuk a hetvenes években a vegyipart erősítettük és a mai napig ezek húzó ágazatai a magyar gazdaságnak. Ki kell jelölni a prioritásokat, meg kell mondani, hogy alanyi jogon, nem pályázva, alanyi jogon, aki a feltételeket teljesíti, az megkaphatja a pénzt és nagyon világossá kell tenni ezeket a feltételeket. Össze kell kötni a vállalkozásokat. Sokféle technika létezik, beszállítói láncokon keresztül, szövetkezeteken keresztül, és így kell megpróbálni a gazdaságfejlesztésbe beletenni a pénzt, messze elkerülve azt, amit Ön mondott a felvezetőben, nevezetesen, hogy a vegetálást segítsük. Nekünk az nem érdekünk. Ha egy cég nem tud megélni a piacon, akkor ahhoz nem szabad segítséget adni. A kitöréshez lehet segítséget adni, ahhoz, hogy ha fejlődni akar, ha kutatásfejlesztést akar, ha nagyobb hozzáadott értéket tud hozzátenni a termeléséhez, ezt kell támogatni. Pusztán a létfenntartás fennmaradását semmiképp.

- Lehet, hogy például a tudományos kutatáshoz és a fejlesztéshez, innovációhoz szorosabban kapcsolódó cégeknek kellene extra támogatást adni?

- Ez egy feltétlen prioritás lehetne, vagy kellene hogy legyen, azzal együtt, hogy a kutatás-fejlesztés, mint minden rendszerváltó országban, Magyarországon is nagyon rossz helyen van. Először is nálunk az alapkutatás az, ami leginkább favorizált, ami leginkább megvan. Ennek a közvetlen gazdasági haszna nem nagyon jelenik meg. Ha megnézzük az amerikai gazdaságot vagy a nyugat-európaiakat, akkor az derül ki, hogy ott a cégek olyan kutatásokba tesznek bele pénzt, aminek gyakorlati haszna lesz. Tehát ők izzót általában nem kutatnak, hanem egy meghatározott izzót akarnak feltalálni, amit egy meghatározott autó lámpájában fognak használni. Ott nagyon erős a gyakorlati érzék, a gyakorlati igény a hasznosíthatóság szempontjából. A magyar tudományos élet, a szemléletmód, a kutatásfejlesztés szerkezetének a kialakítottsága egyértelműen az alapkutatások irányába mutat és nem az alkalmazott kutatások irányába. Tehát nekünk az a véleményünk, hogy ha pénzt teszünk ebbe, akkor az alkalmazott kutatások irányába kellene vinni, ahol azonban egy újabb nehézség jön. Nevezetesen, hogy azok a cégek, amelyek alkalmazott kutatást végeznek - jobbára a multik - végeredményben a kutatás eredményét nem Magyarországon jegyzik be, nem is itt hasznosítják, hanem kiviszik az anyaországba, amúgy joggal és érthetően.

- Az új Széchenyi-tervben is meglehetősen fontos szerepet kap a turizmus-vendéglátás mint lehetséges kitörési pont. Mihályi pedig azt említette, hogy ez már korábban is így volt és ennek az eredménye sok kihasználatlan, éppen hogy csak megélő, félig-meddig vagy teljesen üres étterem. Hozzátehetném a viszonylag sok, éppen csak hogy megélő szállodát, panziót, elég sok épült ezekből az elmúlt időszakban. Miközben tudjuk, hogy a turizmus ugyan nagyon fontos, és valószínűleg a jelentősége valamelyest növekedni is fog. Nekünk mások a lehetőségeink, bizonyos értelemben szűkebbek. Nem lehet, hogy a könnyebb végén fogjuk meg itt is a dolgot? Olyan szép dolog a vendéglátás, a turizmus, adjunk pénzt étteremre vagy adjunk pénz egy kis panzióra, azt viszonylag könnyű megcsinálni, még ott is az eredménye. Aztán majd a tulajdonos dolga lesz, hogy megéljen belőle. Legfeljebb nem él meg.

- Ezzel vitatkoznék. Én nagyon sok ilyet látok, és folyamatosan vizsgáljuk, monitorozzuk a gazdaságnak ezt a szegmensét is. Az derül ki, hogy a válság hatására nagyjából egy csillaggal lejjebb csúsztak a csillagminősítések. Tehát egy négycsillagos hotel a három csillagos árát tudja elkérni. És azok az új fejlesztések, amik az elmúlt öt-tíz évben történtek, azok a mai napig remekül megvannak, megélnek. Az igazi problémák az egy-két csillagos, vagy csillag nélküli, nem is szállodákkal, inkább szálláshelyekkel vannak. Tessék megpróbálni egy wellness hétvégét utolsó pillanatban foglalni valamelyik szállodában, szinte biztos vagyok abban, hogy nem lesz már üres hely. Tehát ezek meglehetősen jól és hatékonyan működnek. Az kétségtelen, hogy a profitabilitásuk alacsony, de a vendéglátóiparban ez mindenütt igaz. Tehát azt hiszem, hogy maga az alapállítás nem igaz. A turizmus és a vendéglátás jelentős létszámot tud felszívni, relatíve képzetlen munkaerőt is tud foglalkozni, főleg ahol kiszolgáló iroda van, és ez a magyar gazdaság mostani állapotában szerintem egy kitörési pont. Azzal együtt, hogy nem szabad túldimenzionálni.

- Akkor úgy összegezhetem a beszélgetésünket és az Ön véleményét, hogy van is igazság abban, amit Mihályi Péter mond, meg nincs is. Valóban nem szabad a kis- és középvállalkozásokat összességében támogatni, jobban meg kell nézni, hogy mire adnak pénzt. De azért nem az a megoldás, hogy a nagyokat vagy a közepeseket kell kizárólag támogatni, mert a kisvállalkozások közül is sok megérdemli ezt a támogatást.

- Így igaz. Mindig élmény Önnel beszélgetni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Fodor Attila, a CBA üzletlánc kommunikációs igazgatója


Bolgár György: - Ez a beszélgetés úgy jött létre, hogy tudom, Ön vagy valaki a cégnél hallgatta egy minapi műsorunkat, és abban egy hallgató keresetlen szavakkal bírálat a CBA-t, hogy miért és hogyan vesz részt a politikai életben, a választási kampányban. És Ön erre szeretne reagálni.

Fodor Attila: - Igen és nagyon szépen köszönöm a lehetőséget. Én azt gondolom, nagyon fontos ezt a dolgot tisztába tenni, hiszen sajnálattal és egyben megrökönyödve hallottuk a 4-ei adásban az egyik betelefonáló véleményét. Azt fejtette ki, hogy a CBA szélsőséges mozgalmakat támogat, és mint tőkeerős vállalatcsoport nyújt valami módon támogatást ahhoz, hogy ezek a szélsőséges csoportok Magyar Gárda-egyenruhához és fegyverekhez jussanak.

Igen. Ezt az illető valamilyen információra hivatkozva mondta ezt, én azt mondtam, ezt nem tartom elképzelhetőnek.

– Igen.

És változatlanul úgy gondolom hogy ilyet nyilvánvalóan eszükbe se jut csinálni. De hallgatom akkor tovább.

– Igen. Tehát egyértelmű, és azért is kértem a helyreigazítást, mert természetesen ez minden alapot nélkülöző rágalom, és vissza kell hogy utasítsuk ezeket a feltételezéseket. És azért furcsa mindez, mert aki ismeri a CBA-t, az tudja, hogy száz százalékban magyar tulajdonosi körrel rendelkezik, és éppen hogy hatalmas felelősséget érzünk a magyar emberek iránt. És mi magunk is elutasítunk mindenfajta szélsőséges irányzatot, és úgy gondolunk ezekre, hogy ezek csak a további feszültségek, indulatok keltésére alkalmasak, nem pedig a fejlődést szolgálják, ami teljes nyugalomban és egyetértésben, és megvitatva a dolgokat tud előre menni. Én azt gondolom, semmi szégyellnivaló nincsen abban, ha vállaljuk a véleményünket, akár az ország vezetésével kapcsolatban is. Baldauf László elnök úr véleményének adott hangot a betelefonáló által is említett CBA-magazinban. És azért az hozzátartozik az igazsághoz, hogy az elmúlt nyolc évben mi is azon hazai vállalkozások közé tartoztunk, amelyeknek hát finoman fogalmazva nem termett túl sok babér.

– Ezt komolyan mondja, hogy nem termett túl sok babér? Hát a CBA az egyik sikersztori Magyarországon. Az egyik legnagyobbá, ha nem a legnagyobbá váltak a forgalom alapján a magyar kereskedelemben, de az élelmiszerpiacon vagy az élelmiszerkereskedelmi piacon mindenképpen.

– Sajnálatosan nem tudtuk elmondani a véleményünket, egyeztetni sem tudtunk, pedig ahogy Ön is elmondja…

– Mármint a kormányzattal nem tudtak egyeztetni?

– Így van, így van. Pedig ahogy Ön is elmondja, tényleg hatalmas foglalkoztatók vagyunk, hiszen a kötelékünkben több mint harmincezer munkavállaló dolgozik. Tehát egyáltalában nem mindegy az, hogy ennek a vállalatcsoportnak hogyan megy a dolga. Annál is inkább, hiszen a hazai bolthálózatunkkal pontosan a magyar emberek kiszolgálását végezzük. És szintén sokat emlegették a plakát-kampányunkat, amellyel egyértelműen az volt a célunk, hogy felhívjuk a választók figyelmét arra, hogy felelősségük van, és a döntés lehetősége a kezükben van. És amire Ön utalt, hogy hát valóban jól prosperáló cégcsoport a CBA, de azért azt látni kellett, hogy a multinacionális cégek számára sokkal inkább kedvezőek voltak a körülmények az elmúlt időszakban, mint a magyar vállalkozások számára.

– Már milyen szempontból voltak kedvezőbbek?

– Itt több szempont van. Elég, ha az adókedvezményeket a pályázati lehetőségeket említem.

– Hát nyilván ezek az adókedvezmények a nagy egyedi beruházásokra vonatkoznak, nem? A CBA pedig más filozófia alapján építkezett.

– Nekünk is volt egyébként egy nagyberuházásunk, a logisztikai központunkat építettük fel.

– És arra nem kaptak kormányzati adókedvezményt?

– Nem kaptunk erre semmifajta ilyen kedvezményt.

– Az hogy létezik? Azt mondták, hogy ez mindenkire egyformán vonatkozik, akár hazai, akár külföldi. Ha elér egy bizonyos nagyságrendet, talán hárommilliárd forintot, megkapja.

– Igen, hát sajnálatosan ez a mi esetünkben nem így volt. Az igazsághoz egyébként hozzátartozik, hogy franchise rendszerként üzemelünk, tehát megannyi kis- és közepes méretű vállalkozót foglalunk magunkba, és nagyon fontos az ő boldogulásuk is. Persze nyilvánvaló, hogy a célnak mindig annak kell lenni, hogy a fogyasztókat kiszolgáljuk, és azt szeretném még leszögezni, hogy nyilvánvaló az, hogy a mindennapi kereskedelemben, azaz az üzleteinkben nincs helye a politikának. Ott valóban a vásárlók legteljesebb és azt gondolom, hogy alázatos kiszolgálásról kell hogy szóljon a dolog.

– A CBA magazint az üzleteikben lehetett ingyen kapni, akkor mégis az üzletekben politizáltak, nem?

– Nem, nem, én azt gondolom, hogy ezt külön kell választani. Az, hogy mi próbáltuk megszólítani a választókat, hogy igenis érezzék a felelősségüket, és menjenek el és voksoljanak, az egy dolog. Másik dolog az, hogy ha bejön valaki, akkor azt mindenféle párt és egyéb hovatartozásától függetlenül maximálisan és tisztelettel kell kiszolgálni. Tehát én azt gondolom, hogy ezt teljes mértékben külön kell kezelni és külön kell választani.

– Jó, egy pillanatra még aztán visszatérnék erre a politikára, de maradjunk ennél a logisztikai központnál, mert ez nem fér a fejembe. Ez nem érte el a három milliárdos értékhatárt, vagy nem kértek kedvezményt, vagy nem egy egyszeri beruházás volt, amire vonatkozott volna a kedvezmény? Milyen alapon nem kapták meg azt, ami mondjuk egy Tescónak adott esetben jár?

– Elindult ez a beruházás még a Széchenyi… tehát még a Fidesz időszakában és akkor kaptunk is erre támogatást. De pont ebből a szempontból kedvezőtlen időszakra esett ennek a megvalósítása, és az akkor kormányra került MSZP úgy gondolta, hogy az ígéretek ellenére sem ítél meg a számunkra semmifajta támogatást. És mondom, erre voltak ígéretek, ez nyilvánvaló, hogy nagyon sajnálatos, és egy nagy cég számára egyáltalában nem mindegy, hogy ezekhez a nagyfokú munkahelyteremtő beruházásokhoz milyenfajta állami segítséget kap akkor, és ezt hangsúlyozom, akkor, amikor más külföldi cégek ezzel a lehetőséggel élhetnek.

–  A Széchenyi terv első szakaszában tehát kaptak pénzt, vagy csak ígéretet kaptak az Orbán kormánytól?

– Nem, nem, onnan kaptunk, onnan kaptunk.

– Akkor nem lehet, hogy a Medgyessy-kormány azért nem adott, mert már kaptak az Orbán-kormány idején?

– Nem, mondom, tehát volt erre ígéretünk. Nyilvánvaló, hogy akkor nem kaptunk volna erre ígéretet, ha ennek a valószínűsége vagy a beválthatósága teljes egészében lehetetlen lett volna. Én azt gondolom, hogy akkor még ígéretek szintjén sem történt volna meg ez. Tehát ez egy nagyon komoly beruházás volt, de ez egy a sok példa közül. Én azt gondolom, hogy inkább a kis- és közepes vállalkozások azok, igazából a magyar vállalkozások, amelyek hát nehezen tudták ezt…

– Akkor még visszatérve a politikára, azt mondja, hogy Önök természetesen politikai állásfoglalásra vagy nézetre való tekintet nélkül bárkit, mindenkit szívesen szolgálnak ki természetesen. Én is így gondolom, hogy minden üzletnek ez a célja, a gazdaság nem válogathat politikai nézet szerint ügyfelekben és üzleti partnerekben vagy fogyasztókban. Ezért is furcsa nekem, hogy mégis ilyen nyíltan állást foglaltak egy politikai küzdelemben, egy választási küzdelemben. Azért a nagyvállalatok nem szoktak óriásplakátokkal megjelenni az utakon vagy az utak mellett, és nem szokták saját magazinjaikban sem egészen nyíltan mondjuk a kormányt nagyon keményen támadni és az ellenzéket meg nagyon dicsérni. Éppen azért, mert úgy gondolják, hogy nem az ő feladatuk, hogy bármelyik politikai párt mellett állást foglaljanak, ezzel ugyanis elidegeníthetik a vásárlóik egy részét, ha ez kiderül. Miért tették mégis?

– Én azt gondolom, hogy a véleményalkotással és a véleménynyilvánítással kapcsolatban semmi kivetni való nincsen, és nincs semmi probléma. Főként akkor, ahogy itt a beszélgetésünk elején arra céloztam, hogy semmifajta egyeztetésre, párbeszédre, meghallgatásra nem volt lehetőségünk az előző kormányzattal.

– Ha ebben állnak ki, ha ebben bírálják a kormányt, hogy szerettünk volna többször egyeztetni, tárgyalni a kormányzattal, és elutasították a kezdeményezéseinket, akkor azt mondom, hogy azt mindenki jogosnak, logikusnak fogja fel, és azt mondja, hogy joga van egy üzletláncnak, egy nagyvállalkozásnak is, hogy kérje a meghallgattatást. Az egyes ember is kérheti, hát még egy ilyen nagy szereplője a magyar gazdaságnak. Ebben nincs politika.

– De az, amit érzékelhetünk, hogy a lokálpatrióta szellem, tehát hogy mi magyarok vagyunk és ezzel, én azt gondolom, kutya kötelességünk a magyar gazdasági szereplőket előnyhöz juttatni és szerepet adni nekik, ez teljes egészében hiányzott. Tehát én azt gondolom, hogy sok emberben ez nem is merült fel. Vagy nem mélyültek el ebben a dologban, és én azt gondolom, hogy ez mindenképpen jó hatással volt arra, hogy sokan elgondolkodjanak ezen, és egyébként nagyon sokan tetszésüket nyilvánították. És azt gondolom, hogy egy korrekt és egy karakán viselkedés az, hogy amikor nem a Fidesz volt kormányon, mi akkor is elmondtuk azt, hogy az ő véleményük és az ő hozzáállásuk az összes magyar vállalkozó számára sokkal inkább kedvező, és a gazdaságpolitikájuk is sokkal inkább lokálpatrióta. Nem szabad arról megfeledkezni, hogy többségében ezek a külföldi tulajdonú cégek a legkevésbé törődnek azzal, hogy mi történik Magyarországon az emberekkel. Tehát a társadalmi felelősségvállalás mint olyan nem létezik. Ez is azt gondolom, hogy egy nagyon fontos szempont. Hála a jó Istennek mi ebben is egyébként nagyon előljárunk, biztosan a hallgatók hallottak már arról, hogy „A minden gyerek lakjon jól” kampányban az alultáplált gyermekeket hetente látjuk el élelmiszerrel, több mint ötezer csomagot osztunk ki, és amikor volt ez a sajnálatos árvízi kár, akkor az elsők között jelentettük be azt, hogy hajlandóak vagyunk két leginkább rászoruló nagycsalád számára a házukat újjáépíteni, ami több tízmillió forintos beruházással jár. Én azt gondolom, hogy ezekkel a tettekkel és ezekkel a célokkal egyáltalában nem lehet elmarasztalni azt, hogy a CBA ne a magyar emberekért állna ki, és ne teljes felelősséggel végezné a munkáját.

– Értem. Ha elmondják magukról, hogy milyen módon segítik a bajba jutottakat, az valószínűleg nem ellenezhető, és nyilván minden természetesnek fogja fel. Hiszen ez támogatásra méltó, mások is követhetik. De ha az lesz a következménye az Önök viselkedésének, hogy lesz majd fideszes üzletlánc, esetleg szocialista párti üzletlánc, jobbikos és liberális, és lesz nem tudom milyen, magyar és még magyarabb, akkor az katasztrofális közállapotokat eredményezhet. Nem érzik a felelősséget ebben, hogy pártosodik az is, hogy milyen zöldséget veszek és milyen tejet?

– Semmiképpen. És pontosan, a reakciókban erre a dologra elmondtuk, hogy egyáltalában nem a megosztás a célunk, hanem egyszerűen annak a tudatosítása, hogy itt változásra volt szükség. Pontosan azért, hogy, amint említettem, a harmincezer munkavállalónknak is legyen jövője. Hogy tényleg magyarként büszkék lehessünk magunkra, és Önnek ebben teljesen igaza van, és mi sem szeretnénk azt, ha a különböző üzletláncok különböző politikai hovatartozás szerint tagozódnának be. Mi ahogy mondtam, a véleményünket akartuk kinyilvánítani, és azt, hogy igenis a választóknak nagyon nagy a felelősségük. És ezzel párhuzamosan pedig természetesen éreztük azt, hogy Magyarországon magyar kereskedőként nem igazán vagyunk kívánatos szereplők.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!