rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. augusztus 10.

Fodor Attila, a CBA üzletlánc kommunikációs igazgatója


Bolgár György: - Ez a beszélgetés úgy jött létre, hogy tudom, Ön vagy valaki a cégnél hallgatta egy minapi műsorunkat, és abban egy hallgató keresetlen szavakkal bírálat a CBA-t, hogy miért és hogyan vesz részt a politikai életben, a választási kampányban. És Ön erre szeretne reagálni.

Fodor Attila: - Igen és nagyon szépen köszönöm a lehetőséget. Én azt gondolom, nagyon fontos ezt a dolgot tisztába tenni, hiszen sajnálattal és egyben megrökönyödve hallottuk a 4-ei adásban az egyik betelefonáló véleményét. Azt fejtette ki, hogy a CBA szélsőséges mozgalmakat támogat, és mint tőkeerős vállalatcsoport nyújt valami módon támogatást ahhoz, hogy ezek a szélsőséges csoportok Magyar Gárda-egyenruhához és fegyverekhez jussanak.

Igen. Ezt az illető valamilyen információra hivatkozva mondta ezt, én azt mondtam, ezt nem tartom elképzelhetőnek.

– Igen.

És változatlanul úgy gondolom hogy ilyet nyilvánvalóan eszükbe se jut csinálni. De hallgatom akkor tovább.

– Igen. Tehát egyértelmű, és azért is kértem a helyreigazítást, mert természetesen ez minden alapot nélkülöző rágalom, és vissza kell hogy utasítsuk ezeket a feltételezéseket. És azért furcsa mindez, mert aki ismeri a CBA-t, az tudja, hogy száz százalékban magyar tulajdonosi körrel rendelkezik, és éppen hogy hatalmas felelősséget érzünk a magyar emberek iránt. És mi magunk is elutasítunk mindenfajta szélsőséges irányzatot, és úgy gondolunk ezekre, hogy ezek csak a további feszültségek, indulatok keltésére alkalmasak, nem pedig a fejlődést szolgálják, ami teljes nyugalomban és egyetértésben, és megvitatva a dolgokat tud előre menni. Én azt gondolom, semmi szégyellnivaló nincsen abban, ha vállaljuk a véleményünket, akár az ország vezetésével kapcsolatban is. Baldauf László elnök úr véleményének adott hangot a betelefonáló által is említett CBA-magazinban. És azért az hozzátartozik az igazsághoz, hogy az elmúlt nyolc évben mi is azon hazai vállalkozások közé tartoztunk, amelyeknek hát finoman fogalmazva nem termett túl sok babér.

– Ezt komolyan mondja, hogy nem termett túl sok babér? Hát a CBA az egyik sikersztori Magyarországon. Az egyik legnagyobbá, ha nem a legnagyobbá váltak a forgalom alapján a magyar kereskedelemben, de az élelmiszerpiacon vagy az élelmiszerkereskedelmi piacon mindenképpen.

– Sajnálatosan nem tudtuk elmondani a véleményünket, egyeztetni sem tudtunk, pedig ahogy Ön is elmondja…

– Mármint a kormányzattal nem tudtak egyeztetni?

– Így van, így van. Pedig ahogy Ön is elmondja, tényleg hatalmas foglalkoztatók vagyunk, hiszen a kötelékünkben több mint harmincezer munkavállaló dolgozik. Tehát egyáltalában nem mindegy az, hogy ennek a vállalatcsoportnak hogyan megy a dolga. Annál is inkább, hiszen a hazai bolthálózatunkkal pontosan a magyar emberek kiszolgálását végezzük. És szintén sokat emlegették a plakát-kampányunkat, amellyel egyértelműen az volt a célunk, hogy felhívjuk a választók figyelmét arra, hogy felelősségük van, és a döntés lehetősége a kezükben van. És amire Ön utalt, hogy hát valóban jól prosperáló cégcsoport a CBA, de azért azt látni kellett, hogy a multinacionális cégek számára sokkal inkább kedvezőek voltak a körülmények az elmúlt időszakban, mint a magyar vállalkozások számára.

– Már milyen szempontból voltak kedvezőbbek?

– Itt több szempont van. Elég, ha az adókedvezményeket a pályázati lehetőségeket említem.

– Hát nyilván ezek az adókedvezmények a nagy egyedi beruházásokra vonatkoznak, nem? A CBA pedig más filozófia alapján építkezett.

– Nekünk is volt egyébként egy nagyberuházásunk, a logisztikai központunkat építettük fel.

– És arra nem kaptak kormányzati adókedvezményt?

– Nem kaptunk erre semmifajta ilyen kedvezményt.

– Az hogy létezik? Azt mondták, hogy ez mindenkire egyformán vonatkozik, akár hazai, akár külföldi. Ha elér egy bizonyos nagyságrendet, talán hárommilliárd forintot, megkapja.

– Igen, hát sajnálatosan ez a mi esetünkben nem így volt. Az igazsághoz egyébként hozzátartozik, hogy franchise rendszerként üzemelünk, tehát megannyi kis- és közepes méretű vállalkozót foglalunk magunkba, és nagyon fontos az ő boldogulásuk is. Persze nyilvánvaló, hogy a célnak mindig annak kell lenni, hogy a fogyasztókat kiszolgáljuk, és azt szeretném még leszögezni, hogy nyilvánvaló az, hogy a mindennapi kereskedelemben, azaz az üzleteinkben nincs helye a politikának. Ott valóban a vásárlók legteljesebb és azt gondolom, hogy alázatos kiszolgálásról kell hogy szóljon a dolog.

– A CBA magazint az üzleteikben lehetett ingyen kapni, akkor mégis az üzletekben politizáltak, nem?

– Nem, nem, én azt gondolom, hogy ezt külön kell választani. Az, hogy mi próbáltuk megszólítani a választókat, hogy igenis érezzék a felelősségüket, és menjenek el és voksoljanak, az egy dolog. Másik dolog az, hogy ha bejön valaki, akkor azt mindenféle párt és egyéb hovatartozásától függetlenül maximálisan és tisztelettel kell kiszolgálni. Tehát én azt gondolom, hogy ezt teljes mértékben külön kell kezelni és külön kell választani.

– Jó, egy pillanatra még aztán visszatérnék erre a politikára, de maradjunk ennél a logisztikai központnál, mert ez nem fér a fejembe. Ez nem érte el a három milliárdos értékhatárt, vagy nem kértek kedvezményt, vagy nem egy egyszeri beruházás volt, amire vonatkozott volna a kedvezmény? Milyen alapon nem kapták meg azt, ami mondjuk egy Tescónak adott esetben jár?

– Elindult ez a beruházás még a Széchenyi… tehát még a Fidesz időszakában és akkor kaptunk is erre támogatást. De pont ebből a szempontból kedvezőtlen időszakra esett ennek a megvalósítása, és az akkor kormányra került MSZP úgy gondolta, hogy az ígéretek ellenére sem ítél meg a számunkra semmifajta támogatást. És mondom, erre voltak ígéretek, ez nyilvánvaló, hogy nagyon sajnálatos, és egy nagy cég számára egyáltalában nem mindegy, hogy ezekhez a nagyfokú munkahelyteremtő beruházásokhoz milyenfajta állami segítséget kap akkor, és ezt hangsúlyozom, akkor, amikor más külföldi cégek ezzel a lehetőséggel élhetnek.

–  A Széchenyi terv első szakaszában tehát kaptak pénzt, vagy csak ígéretet kaptak az Orbán kormánytól?

– Nem, nem, onnan kaptunk, onnan kaptunk.

– Akkor nem lehet, hogy a Medgyessy-kormány azért nem adott, mert már kaptak az Orbán-kormány idején?

– Nem, mondom, tehát volt erre ígéretünk. Nyilvánvaló, hogy akkor nem kaptunk volna erre ígéretet, ha ennek a valószínűsége vagy a beválthatósága teljes egészében lehetetlen lett volna. Én azt gondolom, hogy akkor még ígéretek szintjén sem történt volna meg ez. Tehát ez egy nagyon komoly beruházás volt, de ez egy a sok példa közül. Én azt gondolom, hogy inkább a kis- és közepes vállalkozások azok, igazából a magyar vállalkozások, amelyek hát nehezen tudták ezt…

– Akkor még visszatérve a politikára, azt mondja, hogy Önök természetesen politikai állásfoglalásra vagy nézetre való tekintet nélkül bárkit, mindenkit szívesen szolgálnak ki természetesen. Én is így gondolom, hogy minden üzletnek ez a célja, a gazdaság nem válogathat politikai nézet szerint ügyfelekben és üzleti partnerekben vagy fogyasztókban. Ezért is furcsa nekem, hogy mégis ilyen nyíltan állást foglaltak egy politikai küzdelemben, egy választási küzdelemben. Azért a nagyvállalatok nem szoktak óriásplakátokkal megjelenni az utakon vagy az utak mellett, és nem szokták saját magazinjaikban sem egészen nyíltan mondjuk a kormányt nagyon keményen támadni és az ellenzéket meg nagyon dicsérni. Éppen azért, mert úgy gondolják, hogy nem az ő feladatuk, hogy bármelyik politikai párt mellett állást foglaljanak, ezzel ugyanis elidegeníthetik a vásárlóik egy részét, ha ez kiderül. Miért tették mégis?

– Én azt gondolom, hogy a véleményalkotással és a véleménynyilvánítással kapcsolatban semmi kivetni való nincsen, és nincs semmi probléma. Főként akkor, ahogy itt a beszélgetésünk elején arra céloztam, hogy semmifajta egyeztetésre, párbeszédre, meghallgatásra nem volt lehetőségünk az előző kormányzattal.

– Ha ebben állnak ki, ha ebben bírálják a kormányt, hogy szerettünk volna többször egyeztetni, tárgyalni a kormányzattal, és elutasították a kezdeményezéseinket, akkor azt mondom, hogy azt mindenki jogosnak, logikusnak fogja fel, és azt mondja, hogy joga van egy üzletláncnak, egy nagyvállalkozásnak is, hogy kérje a meghallgattatást. Az egyes ember is kérheti, hát még egy ilyen nagy szereplője a magyar gazdaságnak. Ebben nincs politika.

– De az, amit érzékelhetünk, hogy a lokálpatrióta szellem, tehát hogy mi magyarok vagyunk és ezzel, én azt gondolom, kutya kötelességünk a magyar gazdasági szereplőket előnyhöz juttatni és szerepet adni nekik, ez teljes egészében hiányzott. Tehát én azt gondolom, hogy sok emberben ez nem is merült fel. Vagy nem mélyültek el ebben a dologban, és én azt gondolom, hogy ez mindenképpen jó hatással volt arra, hogy sokan elgondolkodjanak ezen, és egyébként nagyon sokan tetszésüket nyilvánították. És azt gondolom, hogy egy korrekt és egy karakán viselkedés az, hogy amikor nem a Fidesz volt kormányon, mi akkor is elmondtuk azt, hogy az ő véleményük és az ő hozzáállásuk az összes magyar vállalkozó számára sokkal inkább kedvező, és a gazdaságpolitikájuk is sokkal inkább lokálpatrióta. Nem szabad arról megfeledkezni, hogy többségében ezek a külföldi tulajdonú cégek a legkevésbé törődnek azzal, hogy mi történik Magyarországon az emberekkel. Tehát a társadalmi felelősségvállalás mint olyan nem létezik. Ez is azt gondolom, hogy egy nagyon fontos szempont. Hála a jó Istennek mi ebben is egyébként nagyon előljárunk, biztosan a hallgatók hallottak már arról, hogy „A minden gyerek lakjon jól” kampányban az alultáplált gyermekeket hetente látjuk el élelmiszerrel, több mint ötezer csomagot osztunk ki, és amikor volt ez a sajnálatos árvízi kár, akkor az elsők között jelentettük be azt, hogy hajlandóak vagyunk két leginkább rászoruló nagycsalád számára a házukat újjáépíteni, ami több tízmillió forintos beruházással jár. Én azt gondolom, hogy ezekkel a tettekkel és ezekkel a célokkal egyáltalában nem lehet elmarasztalni azt, hogy a CBA ne a magyar emberekért állna ki, és ne teljes felelősséggel végezné a munkáját.

– Értem. Ha elmondják magukról, hogy milyen módon segítik a bajba jutottakat, az valószínűleg nem ellenezhető, és nyilván minden természetesnek fogja fel. Hiszen ez támogatásra méltó, mások is követhetik. De ha az lesz a következménye az Önök viselkedésének, hogy lesz majd fideszes üzletlánc, esetleg szocialista párti üzletlánc, jobbikos és liberális, és lesz nem tudom milyen, magyar és még magyarabb, akkor az katasztrofális közállapotokat eredményezhet. Nem érzik a felelősséget ebben, hogy pártosodik az is, hogy milyen zöldséget veszek és milyen tejet?

– Semmiképpen. És pontosan, a reakciókban erre a dologra elmondtuk, hogy egyáltalában nem a megosztás a célunk, hanem egyszerűen annak a tudatosítása, hogy itt változásra volt szükség. Pontosan azért, hogy, amint említettem, a harmincezer munkavállalónknak is legyen jövője. Hogy tényleg magyarként büszkék lehessünk magunkra, és Önnek ebben teljesen igaza van, és mi sem szeretnénk azt, ha a különböző üzletláncok különböző politikai hovatartozás szerint tagozódnának be. Mi ahogy mondtam, a véleményünket akartuk kinyilvánítani, és azt, hogy igenis a választóknak nagyon nagy a felelősségük. És ezzel párhuzamosan pedig természetesen éreztük azt, hogy Magyarországon magyar kereskedőként nem igazán vagyunk kívánatos szereplők.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!