rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. augusztus 10.

Mihályi Péter egyetemi tanár


Bolgár György: - A napokban Ön adott egy figyelemreméltó nyilatkozatot az ATV-nek. Ebben az új Széchenyi-terv kapcsán arról beszélt, hogy Ön szerint alapjaiban elhibázott az a feltételezés, hogy a kis- és középvállalatok nagyobb állami vagy uniós segítséggel kihúzhatják az ország gazdaságát a mostani válságból vagy a stagnálásából. Ön úgy gondolja, hogy hibás feltételezés az, hogy ha őket támogatják, akkor több lesz a foglalkoztatott, versenyképesebb lesz a magyar gazdaság és több lesz az adóbevétel, mert ezek a kisvállalkozások nem igazán életképesek. Ezzel a véleménnyel szerintem Ön szembemegy majdnem mindenkivel a politikai életben, de talán a közgazdász szakma, sőt az üzleti élet képviselőinek többségével is. Miért gondolkodik így?

Mihályi Péter: - Az elmúlt húsz évben valóban nagyon átment a köztudatba, hogy a kis- és középvállalatokat támogatni kell. Ez egyrészről, amikor 1990-ben elindult, akkor természetesen egy nagyon okos és fontos cél volt, és nagyon gyorsan eredményes is lett.

- Mert mindenki kicsi volt, vagyis csak őket lehetett támogatni.

- Így van, és nagyon sok kisvállalat alakult, azonban már a kilencvenes évek közepén észlelhető volt, hogy valami nagy baj van. Nagyon sok kisvállalat jött létre, a mezőgazdasággal foglalkozóktól a lakáskiadással foglalkozókig, és ide tartoztak az egyéni tolmácsok, újságírók és színészek is, akiket kényszervállalkozóknak szoktunk nevezni. Szóval ebből már a kilencvenes évek közepén is jóval több mint egymillió volt. Ugyanakkor már akkor látni lehetett, hogy ezek a kisvállalatok nem tudnak felnőni, sőt olyan a szabályozórendszer meg az érdekeltség, hogy nem is nagyon akarnak nagyvállalatok lenni, pedig ez lenne a cél.

- Akkor lehet, hogy a szabályrendszeren kell változtatni. A kisvállalkozások támogatása rendben van, csak úgy kell változtatni a szabályokon, hogy tudjanak növekedni, sőt akarjanak is.

- Így van, ugyanakkor pedig a változásoknak úgy is kell hatniuk, hogy azokat a kisvállalkozások, amelyek nem bírnak növekedni, felvásárolják a közepes és nagyobb vállalatok. Ismerjük azokat a híres történeteket, amiket szeretnek idézni a közgazdász kutatók is meg az üzletemberek is, hogy például a Google és a Microsoft mindketten kis cégként kezdték.

- Igen, a garázsból indult nagyvállalkozások.

- Igen. Nagyon gyorsan évente ötszörösére, tízszeresére növelve saját magukat, a végén tőzsdére mennek és nagyvállalatok lesznek. Ebben vagyunk óriási lemaradásban nemcsak Ausztriához meg az Egyesült Államokhoz képest, de mondjuk Csehországhoz képest is.

- Mitől van ez, a rossz szabályozórendszertől vagy valamilyen rossz általános felfogástól, hogy a kicsi azért minden politikai párt számára támogatandó, hiszen sokan vannak, sok szavazat várható tőlük. Aztán, hogy senki nem kap annyit vagy nem olyan a szabályozórendszer, hogy kiugorhatna és nagy sikereket érhetne el, az egy sajnálatos dolog, de végül is érezhetik sokan úgy, hogy nem hagyják őket elveszni.

Ez igaz. Tehát egyfelől kétségtelenül van egy ilyen politikai választás, politikai szándék. Másfelől azt gondolom, és próbálom most ebben a nyilatkozatban is meg más formában is elmondani, hogy nagyon sokan, közgazdászok, kormányzati politikusok, miniszterek, őszintén azt gondolják, hogy a kis- és középvállalatok támogatásától egymillió munkahely remélhető. Holott, és ebben azért a közgazdász szakmában elég nagy konszenzus van, ez nem várható. A kis- és középvállalatok nem tudják felszívni azt a munkaerőt, amely ma munka nélkül van és olyan településeken lakik, ahol nyoma sincs vállalkozásnak és nem is lesz. Csak a közép- és a nagyobb méretű vállalatok képesek a képzetlen munkaerőt felszívni, a kisvállalkozások erre nem képesek.

- Mondjuk eleve a kisvállalkozások jelentős része, nem tudom, pontosan mennyi, de biztosan meghatározó hányada, kisszolgáltató típusú vállalkozás, a fodrásztól az ilyen-olyan üzletig, tehát szolgáltató, javító és hasonló tevékenységű.

- Így van. Igen. És a legjobb esetben is, ha egy kedvező konjunkturális helyzet van - ami egyébként nincs -, feketén foglalkoztat embereket részmunkaidőben, amiből meg adóbevétel nincsen, és főként nem jelent tartós és megnyugtató életformaváltozást, kilábalást a válságból.

- A másik, amit tipikusan fel szoktak hozni mint kitörési pontot, az a mezőgazdaság, és hogy ott kellene munkaerő-intenzív ágazatokat fejleszteni. Legutóbb hallottam egy egyetemi professzortól, hogy a Magyarországon nagyon bőségesen meglévő geotermikus energiát kellene kihasználni, és az üvegházakat fejleszteni, persze ehhez nagy kezdő beruházás kell. Tehát így, ezeket a bizonyos intenzív zöldség-gyümölcs termesztésre szakosodott kertészeti ágazatokat lehetne fejleszteni és sok tízezer embert alkalmazni. Ez mind olyan szépnek meg logikusnak is tűnik az átlag hallgató szempontjából, hiszen tényleg alattunk van a melegvíz, tényleg sok ezer ember különösebb szakképesítés nélkül eldolgozgathat ott, milyen szép és jó lesz. Én pedig valahogy azt gondolom, hogy már önmagában az sem biztos, hogy a melegvíz olcsóbb, mint gázzal fűteni egy üvegházat vagy melegházat.

- A melegvízhez nem értek, ezért erről nem szeretnék nyilatkozni. Azonban az biztos, hogy a mezőgazdaságban is igaz, hogy csak a nagy farmergazdaságok, a több száz, több ezer hektáron gazdálkodó szervezetek tudnak képzetlen, tanulatlan munkaerőt nagy mennyiségben foglalkoztatni. Mondanék egy nagyon egyszerű példát, ami nem a mezőgazdasággal kapcsolatos, mégpedig a hólapátolást. Ugye mindenki tud havat lapátolni, ahhoz nem kell különösebb képzettség. Mégis az a helyzet, hogy kistelepüléseken ezt közmunka formájában nem lehet megszervezni, mert túlságosan kevés emberre van ott szükség a hólapátolásra, és ennek az ellenőrzése, adminisztrációja, a lapátok tárolása megfizethetetlen költség. Ugyanakkor egy Budapest méretű városban ez évtizedek óta természetesen zajlik, mert Budapest elég nagy ahhoz, hogy sok száz, sok ezer embert egyszerre foglalkoztasson, és megvannak a lapátraktárak, megvan ahol jelentkezni lehet, és megvan ahol ki lehet fizetni a dolgozókat.

- Vagyis a méret a lényeg.

- Így van. Nem lehet a kisvállalkozásoktól sem elvárni azt, hogy a képzetlen embereket tömegét foglalkoztassák és adót fizessenek, és azt sem lehet elvárni - és ez is nagyon fontos -, hogy jó minőségben, egyenletesen és olcsón termeljenek. Mondok egy másik példát. Mindenki látta az ország számos településén, hogy száz számra nyíltak új éttermek, kávézók, kocsmák, mindenféle büfék és egyebek. Ez elvileg nagyon szép és jó, de azt is látjuk, hogy a nap jelentős részében ezek üresek. Ha pedig ezek a kapacitások nincsenek kihasználva, akkor szükségszerű, hogy ott drága lesz a sör meg az ebéd.

- Mint ahogy számos ilyen-olyan támogatással megépített panzió, szálloda is üres.

- Igen. Ha drága, akkor pedig már azért üres, mert drága.

- Ördögi kör. Ha kevés a vendég magasabb az ár, ha magasabb az ár, még kevesebb lesz a vendég.

- Így van. És ha megnézzük a statisztikát, például az üzletek alakulását, láthatjuk, hogy most kétszer annyi üzlet van - mindenféle boltok, ahol árukat árulnak, élelmiszert, ruházatot, egyebet -, mint a rendszerváltás előtt. Ezekben a boltokban a forgalom 3-15 százalékkal kevesebb. Mindenki látott már üres kisboltot.

- Miközben ráadásul a boltok között rengeteg nagyon korszerűen szervezett és nyilván óriási forgalmú hatalmas bolt van, ami viszont azt jelenti, hogy a kisboltokban még kevesebb forgalom marad.

- Így van. Azonban összességében a kisboltokban is tőke van lekötve, árukészlet, polc, berendezés, hűtőgép. Ez mind-mind ma az ország erőforrásának a felhalmozása és azt kell mondanom, sok esetben pazarlása.

- Hogyan lehet akkor ezeket a kisvállalkozásokat ésszerűen támogatni? Hogyan lehetne megcélozni azt a kívánatos eredményt, hogy fejlődjenek a kisvállalkozások, - mármint az életképesek -, és minél gyorsabban legyenek minél nagyobbak, ehhez hogyan lehet ösztönzőket találni?

- Én azt gondolom, hogy a dolgot a másik oldalról kell megfogni. Inkább a közepes és nagyvállalatokat kell támogatni, hogy a nagyvállalatok elsősorban úgy bővüljenek, hogy felvásárolják a kisvállalatokat, egyben munkát is adva az ott dolgozóknak. Támogatni kell azt, hogy a vállalatok eljuthassanak a tőzsdére ezeken a mechanizmusokon keresztül. Emellett lehet bizonyos támogatásokat adni például az úgynevezett high-tech iparágaknak, tehát azoknak, amelyektől elvileg remélhető, hogy nagy új ötletek születnek a révükön. Azonban van a dolognak egy másik része. A Széchenyi-tervnek – úgy, ahogy most le van írva - az egyik fő veszélye az, hogy sok százezer embernek azt ígéri, hogy ingyen fog pénzhez jutni, és osztogatás lesz. Ez egy nagyon rossz szemléletet vált ki, mert nem arra kéne várnia a vállalkozóknak, hogy valami ötlethez húsz-harminc-ötven vagy még több százalékig ingyen pénzt lehet kapni. Ez nem jó.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!