Neve van
- Részletek
- 2010. augusztus 11. szerda, 05:22
- Szász Anna
Szász Anna
Nevem van – mondta Vanek úr.
A tizennégy karátos autó című Rejtő, alias P. Howard regényben áll ez a veretes mondat. Abban, amelyikben nevezett Vanek úr annak a Gorcsev Ivánnak a titkára, aki huszonegy éves korában elnyerte a fizikai Nobel-díjat, makaón.
Gyengébbek kedvéért a makaó az egy kártyajáték.
Vanek úr, akit csak egyszer láttak berúgni, és attól kezdve mindig csak rátöltött, egyike Rejtő Jenő halhatatlan alakjainak.
Vanek úr járt Párizsban és Afrikában, szülőhelye azonban Budapest. Ahogyan Budapest Rejtő Jenő szülőhelye is. Meghalni viszont az alig harmincnyolc éves írót, számtalan munkaszolgálatos társával együtt, a távoli Ukrajnába vitték, 1943-ban.
A Rejtő-, azaz P. Howard-regények változatlanul népszerűek. Vagy egyre inkább azok. Nekem a meglehetősen sötét, úgynevezett Rákosi-korszakban volt hozzájuk szerencsém. Akkoriban az eredetileg – és a jelenben is – Richter Gedeon nevét viselő Kőbányai Gyógyszergyárban dolgoztam segéd-, majd betanított munkásként, és a főnökeim egyike volt szíves igen komoly P. Howard-gyűjteményének darabjait nekem kölcsönadogatni. Szétolvasott példányok voltak ezek, mi is úgy olvastunk otthon, hogy először én, mint aki ennek az értékes zsákmánynak átmenetileg a tulajdonosa, majd azt a részletet, amit elolvastam, kiemeltem a könyvből és tovább adtam anyámnak, aki aztán az öcsémnek, és így egymásnak kézről-kézre adva és olvasva folyamatosan fuldokoltunk a nevetéstől.
Az a gyanúm, hogy Rejtő Jenő, ha véletlenül föltámadt volna születésének századik évfordulóján, és értesült volna arról, hogy hívei komoly harcok árán elérték, hogy utcát nevezzenek el róla – valójában nem is egy egész utcát, csak egy szakaszát a Szövetség utcának, amelynek további szakaszai Kéthly Annáról, Rajki Márton 56-os forradalmárról, továbbá a középkori hajófúró Búvár Kundról neveztettek el –, homéroszi nevetésbe tört volna ki.
Eredetileg a Nagymező utcára merőleges Mozsár utcát szándékozták Rejtőnek ajándékozni, de arról kiderült, hogy a Hungária körút és a Duna közé eső utcák legtöbbjéhez hasonlóan védett a neve.
Mozsár utca. Jó név. A Szövetség utca is.
De nálunk azt utca-átkeresztelősdinek évszázados hagyománya van.
Cholnoky Viktor, író és hírlapíró, 1906-ban, a Hét című hetilapban jelentette meg Soroksár elsiratása című írását, abból az alkalomból, hogy „Soroksárt a székesfőváros nem tudom miféle ügyosztálya, vagy mi a manója, egyszerűen kilakoltatta Budapest területéről. Nincs többé Soroksári utca, mától fogva Ráday utcának hívják. Más szóval az oktalan és idomtalan névkultusz smokksággal vegyes barbarizmusa megint letörült az amúgy is históriátlan Budapest térképéről egy kevés, de mindenkinek jóleső és senkinek sem ártó múltat.”
Az idomtalan névkultusz következménye, hogy a „Frühlingsfeld nevű pesti háziúrról elnevezett utcát Tavaszmező utcává magyaríták. ” Ugyanennek tudható be, hogy Horánszky Nándor képviselőről, rövid ideig miniszterről (1838–1902) nevezeték el, illetve át a Zerge utcát, amelyben lakott. Aztán 1951–1990 között lett Makarenko utca, majd vissza Horánszky. Az eredeti, szép és rövid Zergére már senki sem emlékszik.
Cholnoky a jövőbe lát. Azt írja: „Nem kívánom Blahánénak, hogy száz esztendeig éljen, hiszen úgyis örökké él, de egészen bizonyos, hogy a fővárosi gondolkozóba esők számára el fog jönni a nap, amikor elneveznek egy utcát Reindl–Kölesi–Blaháné–Soldosné–báró Splényiné–Lujza utcának.” „Mert – fűzi hozzá – ezek a kultúrbarbárok egy darab ihletett márvány vagy becsületes bronz helyett bádogtáblákkal meg az utca sáros köveivel akarnak históriát és megörökítést hozni a történettelen és rendszertelenül fejlődött Budapest utcahálózatába.”
Hátha még a huszadik századi változásokat is megsejtette volna, amikor a Hold utcából Rosenberg házaspár utca lett, majd ismét Hold utca, a Balaton utcából Pálffy György, majd ismét Balaton, az Andrássy út többszörös névváltoztatásáról már nem is beszélve. Vagy itt volt a Király utca, amiből Majakovszkij utca lett, generációk így tanulták meg, és amikor visszakeresztelték, a Királyban nem ismerték föl a költőt. A pesti humor egyik megnyilvánulása, hogy a Felszabadulás terét Felszab térre rövidítették. Ha a rendszerváltozás után a főváros gondolkozóba esőiben lett volna hangyányi humorérzék, ezt a nevet adták volna hivatalosan is a térnek.
A neveknek is történelmi értékük van. Ahogy Cholnoky írja: „Másutt szinte félve őrzik a történetet, a múltat, ami szent jogú a város köveiben. A Szajna Új-Hídja ma is Pont-Neuf, pedig IV. Henrik építtette, London utcái a Plantagenet-korból kapták a nevüket, Marseille-ben a régi kenderáztató nyomán támadt csodás esplanade-nak a neve ma is Cannebiere…”
„Valami egészen logikus bolondság tehát tőlünk” – vonja le a következtetést –, „hogy mi még azt a piciny kis fejlődésemléket is ki akarjuk irtani Budapestből, ami eddig benne volt.”
De azt a merényletet, amit a Fővárosi Közgyűlés június elején követett el Budapest fogyatkozó történetisége és jelenkori lakossága ellen, sem Cholnoky Viktor, sem bármelyik józan fővárosi lakos még a legrosszabb álmában sem képzelte volna el. Megváltoztatták ugyanis a budapesti rakpartok nevét. És megint csak úgy, hogy a rakpartokat felszeletelték, és szeletenként más-más névre keresztelték, A budai alsó rakpart a Mozaik utcától a Petőfi hídig nyolc különböző nevet kapott, Gróf Esterházy Jánostól Valdemar és Nina Langletig, a pesti alsórakpart a Dráva utcától a Közraktár utcáig mindössze négyet, köztük Carl Lutz és Salkaházi Sára nevét.
Nem a nevezettekkel van bajom, sem azokkal, akiket kihagytam a listáról. Nem! Azon csodálkozom, hogy a stupiditás ezekben az ügyekben, az oktalan és idomtalan névkultusz, a város történetisége iránti érzéketlenség: rendszer- és korfüggetlen.
Nevem van, mondta Vanek úr.
Rejtőt olvassuk és idézzük.
Az, hogy van-e utcája, vagy sem: kit érdekel?
(Elhangzott a Civil Rádió Kávészünet című műsorában, 2010. augusztus 4-én)
***
Helyesbítés
Kedves barátok figyelmeztettek, hogy némi emlékezetbeli rövidzárlat következtében jegyzetemben összetévesztettem Vanek urat Wágner úrral, amikor előbbit vádoltam meg alkoholizmussal, noha az, hogy csak egyszer rúgott be, azután már csak rátöltött, Wágner úrra vonatkozik.
Az olvasóktól, valamint Rejtő Jenő halhatatlan szellemétől elnézést kérek.
Szász Anna