rss      tw      fb
Keres

OGY-határozat az EP-döntésre: Üzleti érdekek a hatalmi visszaélés mögött




Határozatot fogadott el pénteken az Országgyűlés, amelyben a Tavares-jelentés európai parlamenti (EP) elfogadására válaszul kimondta: az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót.
A Magyarországot megillető egyenlő elbánásról című, a fideszes Rogán Antal, Gulyás Gergely és Kocsis Máté által kezdeményezett határozati javaslatot 269 igen szavazattal, 6 nem ellenében fogadta el az Országgyűlés. Igennel voksoltak a Fidesz, a KDNP és a Jobbik politikusai, míg az MSZP-frakció távol maradt a szavazástól. A Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd Magyarországért (PM) jelen lévő független képviselői nemmel szavaztak, az LMP-hez tartozó független parlamenti képviselők közül pedig, akik jelen voltak, nem nyomtak gombot.


Orbán szavaz – MTI/Bruzák Noémi

Részletek az országgyűlési határozatból: a Magyarországot sújtó hatalmi visszaélés mögött üzleti érdekek húzódnak meg
(szinte szó szerint megegyezik azzal, amit Orbán az Európai Parlamentben elmondott, lásd: Orbán: Önök a hazámat gyámság alá akarják vonni)

„Mi, magyarok, nem akarunk többet olyan Európát, ahol a szabadságot korlátozzák, és nem kiteljesítik. Nem akarunk többet olyan Európát, ahol a nagyobb visszaél a hatalmával, ahol megsértik a nemzetek szuverenitását, és ahol csak a kisebbnek kell tisztelnie a nagyobbat.”

„A vasfüggöny mögött eltöltött 40 év alatt elegünk lett a diktátumokból.”

„A magyar Országgyűlés csodálkozásának ad hangot, hogy az Európai Parlament olyan határozatot hozott, amelyhez nincs joga, és amellyel az Európai Parlament túllépi hatáskörét. Önkényesen állapít meg követelményeket, önkényesen vezet be új eljárásokat, és olyan új intézményeket kreál, amelyekkel megsérti Magyarország uniós alapszerződésben garantált szuverenitását. Ezzel az Európai Parlament szembemegy az európai értékekkel és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót.”

„További aggodalomra ad okot, hogy a Magyarországot sújtó hatalmi visszaélés mögött üzleti érdekek húzódnak meg.”

„A magyar Országgyűlés egész Európára nézve veszélyesnek tartja, ha az üzleti csoportok érdekei akadálytalanul érvényesülnek az Európai Unióban, és felülírhatják az alapszerződésben lefektetett szabályokat.”

„A mai napon határozatot fogadunk el annak érdekében, hogy megvédjük Magyarország szuverenitását és a magyar emberek egyenjogúságát Európában.”

„Felszólítjuk Magyarország Kormányát, hogy ne engedjen az Európai Unió nyomásának, ne hagyja csorbítani az ország alapszerződésben garantált jogait, és folytassa a magyar családok életét megkönnyítő politikáját!”

(Lásd még a határozat indoklását)

Rogán: az Országgyűlés méltó választ adott az EP-nek, az MSZP gyáva volt

A Fidesz szerint a magyar Országgyűlés méltó választ adott az Európai Parlamentnek (EP) a Tavares-jelentésre a pénteken elfogadott határozattal.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés megvédte Magyarország szuverenitását és a nagyvállalati érdekekkel szemben a rezsicsökkentést is, amikor 269 igen és hat nem szavazattal elfogadta a határozatot. Az EP azzal, hogy olyan döntést hozott Magyarországról, amihez nem volt joga, megsértette az ország szuverenitását. Ezt egyetlenegy európai uniós tagállam sem engedheti meg, ezért a magyar Országgyűlésnek erre válaszolnia kellett. Az EP-döntés mögött egyértelműen gazdasági érdekek húzódnak meg. A nagyvállalatok a rezsicsökkentés visszavonása érdekében gyakorolnak az EP-n keresztül nyomást a magyar kormányra, Magyarországra. Csodálkozik az MSZP-s képviselőkön, mivel „nem éreztek elég bátorságot magukban ahhoz, hogy részt vegyenek a döntéshozatalban”, és a magyar választók előtt világossá tegyék a véleményüket, hiszen a szocialisták nem voltak bent a döntéskor az ülésteremben, és csak a szavazás befejezése után mentek vissza. Az EP-ben a magyar szocialista képviselők is megszavazták a Tavares-jelentést.

A Fidesz rezsicsökkentés-felelőse: most nem a Komintern, hanem az Európai Parlament tavarisai

Németh Szilárd mondta ezt az országgyűlésben napirend előtti felszólalásában pénteken.

Közölte: „itt vannak az MSZP külföldi pártszövetségesei is. Csak most a helyszín nem Moszkva, hanem Brüsszel, nem a Komintern, hanem az Európai Parlament tavarisai”. Szerinte döbbenetes, hogy 24 évvel a kommunizmus bukása után „egy portugál kommunista” írhat az országot sértő jelentést.

MSZP: a Fidesz kivezeti Magyarországot Európából

Az MSZP szerint a parlamenti határozat pénteki elfogadásával a Fidesz világossá tette, hogy Orbán Viktor korlátlan hatalmának biztosítása fontosabb számára, mint a demokratikus alapértékek betartása.

Harangozó Gábor országgyűlési képviselő szerint ez az út kivezeti Magyarországot Európából, ezért ehhez az MSZP nem asszisztál. Az EP jelentése olyan demokratikus alapértékek betartására szólította fel a Fideszt, mint a kormányzati hatalmat korlátozó fékek és ellensúlyok rendszerére épülő jogállam tiszteletben tartása, a szabad és teljes mértékben független igazságszolgáltatás, a tisztességes politikai verseny feltételeinek megteremtése, a sokszínű, semleges, és ha kell, kritikus sajtóviszonyokat biztosító médiaszabályozás, az elesett és kiszolgáltatott emberek, vagy a többségtől eltérő nemzeti, vallási, etnikai és nemi identitású társadalmi csoportok jogegyelőségének biztosítása. Ha ezek az értékek a Fidesz számára még fontosak lennének, akkor végrehajtanák a javasolt módosításokat. Ez ugyanis a magyar emberek és nem az Európai Unió első számú érdeke.

DK: az elfogadott határozat a sértett Orbán Viktorról szól

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke szerint a Tavares-jelentésre válaszul elfogadott országgyűlési határozat nem az országról, az emberekről vagy az Európai Unióról, hanem a „saját magát mélységesen imádó és (...) saját magát megsértettnek érző Orbán Viktor miniszterelnökről” szól.

A határozatot az elmúlt három év „talán legsilányabb, legszánalmasabb politikai nyilatkozatának”. Megengedhetetlen, hogy a miniszterelnök személyén esett sérelemért az Országgyűlés próbál meg revánsot venni az Európai Parlamenten (EP). Hamis az az állítást, hogy a Tavares-jelentés üzleti érdekekről és a rezsicsökkentésről szól. Hazugság, hogy az európai baloldal támadta volna meg Magyarországot, és nem igaz, hogy az EP túllépte a hatáskörét.

LMP: az Országgyűlésnek nem dolga, hogy pártpolitikai nyilatkozatokat küldözgessen az Európai Parlamentnek

Az LMP politikusai nem szavaztak az Országgyűlés azon határozati javaslatáról, amelyet a parlament a Tavares-jelentésre válaszul fogadott el.

Schiffer András, az  LMP társelnöke szerint az Országgyűlésnek nem dolga, hogy pártpolitikai nyilatkozatokat küldözgessen az Európai Parlamentnek (EP). A Tavares-jelentés nagyon pontosan írja le a magyar demokrácia állapotát, mert a kritika fókuszában az áll, hogy Magyarországon az elmúlt három évben olyan rendszer jött létre, ahol a többségi uralomnak nincsen korlátja. Amikor Magyarország belépett az Európai Unióba, akkor elfogadta, hogy egy értékközösség része lesz, ezért amikor az alkotmányosságot beszántja a parlamenti többség, akkor teljes joggal lehet napirendre tűzni egy ilyen kérdést az EP-ben. A Fidesz egy „ügyes kommunikációs trükkel” azt állítja, hogy a rezsicsökkentésért harcol az EU-ban. Lehet, hogy Orbán Viktor szabadságharcot folytat a multicégek ellen, de ezt nem az emberek, hanem saját oligarchái érdekében teszi.

Swoboda: a határozat sérti EP-t, Orbán nem érti Európát

A Fidesz-többség által megszavazott magyar országgyűlési határozat sértés az Európai Parlamenttel (EP) szemben, írta brüsszeli nyilatkozatában Hannes Swoboda, az EP szocialista frakciójának osztrák elnöke.

A magyar parlamenti határozat ismét azt bizonyítja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „nem érti az Európai Unió értékeit, illetve intézményeinek szerepét”. A Magyarországról szóló Tavares-jelentést az EP „nagy pártközi többséggel” fogadta el, jelentős számú néppárti EP-képviselő is támogatta. Swoboda felszólította a jobbközép Európai Néppárt – a Fidesz pártcsaládja – EP-frakcióját, hogy nyilatkozzon arról, elfogadja-e, hogy politikai családjuk egyik tagja „elveti az Európai Parlament szerepét és elfogadott határozatait”. A néppártiak által Bulgáriával szemben „újonnan támasztott magas erkölcsi követelményeket” Magyarországgal szemben is alkalmazni kellene. Ha nem, akkor a néppárt kettős mércével mér.

Lásd még a Magyarországi Európa Társaság közleményét: Nem visszautasítani, hanem megfogadni kell a jó tanácsot!

„Az Európai Parlament plenáris ülésén nem „sztálinista kirakatper” zajlott, hanem a közvetlenül választott képviselők – a magyar parlament által is ratifikált - európai szerződésekben biztosított jogaikkal élnek, amikor az alapvető jogok érvényesülését, a jogállamiság helyzetét vizsgálják az egyes tagállamokban. Csak üdvözölni tudjuk, ha a politikai unió megszilárdítása érdekében minél hamarabb olyan új intézményes elképzeléseket valósítanának meg uniós szinten, mint a Tavares-jelentésben felvetett Koppenhágai Bizottság létrehozása.”

***

Jobbik: egy nemzeti pártnak meg kell védenie az országot

Vona Gábor elnök-frakcióvezetője szerint Jobbik nem azért támogatta a Tavares-jelentést elutasító országgyűlési határozatot, mert száz százalékig egyetértene a tartalmával, hanem azért, mert egy nemzeti pártnak feladata megvédeni Magyarországot.

A Fidesz és az MSZP az elmúlt évtizedekben, az egymás ellen vívott harcok során gyakran használta Magyarország lejáratására a külföldi kapcsolatit. A Jobbik viszont szakítani akar ezzel a szokással, mert úgy látja, hogy azok az országok, amelyek nem tudják a határaikon belül tartani az ilyen vitákat, mindig alulmaradnak. A Tavares-jelentés megszületése, vitája és megszavazása kutyakomédia, amelyben mindenki eljátszhatta a tőle elvárt szerepet: a baloldal félthette a demokráciát, a polgári oldal pedig megvédhette Magyarországot.

(mzs)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!