Nagy lépés a kis lépések felé – Anthony és Antonin
- Részletek
- 2013. július 06. szombat, 03:03
- Hanák András
Márciusban jeleztem, hogy június táján majd igénybe venném az olvasók figyelmét az amerikai Legfelső Bíróságnak a melegek egyenjogúságát elbíráló döntései lényegét és – nem jelentéktelen – részleteit illetően. A döntések a bíróság elé került két ügyben június végén megszülettek. Szövetségi jogszabály – mondta ki a United States v. Windsor döntés – nem tehet különbséget azonos és különnemű házastársasak között a szövetségi jogok, kedvezmények, adók és terhek szempontjából, mivel az ilyen megkülönböztetés a bíróság 5:4 arányban meghozott döntése szerint nyilvánvalóan sérti a házasságban élő azonos nemű személyek egyenlő méltóságát és tiszteletét. Ez a megállapítás egyelőre – az amerikai szövetségi rendszer sajátosságai miatt – csak azon tagállamok azonos nemű élettársaira vonatkozik, amelyekben az azonos neműek házassága megengedett. A másik döntés, a Hollingsworth v. Perry ügyben, lényegében helybenhagyta azt az első fokú bírói döntést, amely megállapította Kalifornia melegházasságot megtiltó népszavazásának alkotmányellenességét, így Kalifornia a 13. államként csatlakozik azon államokhoz, amelyekben a melegházasság megengedett. Hogy visszatérjek márciusi írásomra: a főbíró kuzinja, Jane Podrasky annak ellenére egybekelhet San Franciscóban leszbikus élettársával, hogy a főbíró is azokkal a bírákkal voksolt, akik még nem fogadták el az egyenlőség ilyen értelmezését. A kaliforniai ügyben a bírák úgy találták, hogy a Legfelső Bíróságnak nem volt módja érdemben elbírálni (megerősíteni vagy elvetni) az első fokú bíróság döntését, mivel az ügyben beadott fellebbezés és a Legfelső Bírósághoz benyújtott felülvizsgálati kérelem során Hollingsworth felperes személyében egy melegházasságot ellenző magánszemély lépett fel, holott ilyen ügyekben Kalifornia tagállamot hivatalos személynek, akkortájt történetesen Arnold Schwarzenegger kormányzónak kellett volna képviselnie. A Terminátor ezt a szerepet nem vállalta fel.
A döntés másodnapján San Franciscóban már tartottak esküvőt. A Legfelső Bíróság elé került kaliforniai ügy Perryje, Kris Perry és Sandra Stier valóban San Francisco impozáns városházájának rotundájában keltek egybe az állam főügyészének segédletével.
Az esküvő – forrás: huffingtonpost.com
Mindketten ezt a nyilatkozatszöveget választották: „én téged feleségemül veszlek”, így ebben a házasságban két feleség lesz. A United States v. Windsor ügyben a házasságvédelmi törvény rendelkezésének – amely a házasságot férfi és nő frigyeként határozta meg – alkotmányellenességét kimondó döntés sem maradt következmény nélkül a múlt héten. Egyrészt olyan zöldkártyás rezidens tudta elvenni azonos nemű párját, aki korábban erre nem volt jogosult, másrészt Edith Windsor, aki azonos nemű házastársa után örökölt egy szép summát, visszakapja azt a 360 ezer dolláros összeget, amellyel többet kellett fizetnie, mivel nem úgy adóztatták, mint bármely túlélő házastársat. És még számos más kedvezmény nyílik meg az azonos nemű házastársak számára, így például törvényesen örökölhetik párjuk szövetségi csekkel fizetett nyugdíját.
De természetesen az is fontos kérdés, hogy miben nem változott meg a helyzet a két igen jelentős döntést követően. Mindenekelőtt: abban a 37 államban, ahol egyelőre nem megengedett a melegházasság, az azonos neműek továbbra sem házasodhatnak, következésképpen a szövetségi jogok és kedvezmények a nem házasságban élő párokat nem illetik meg. Nem kell különösebb profetikus képesség ahhoz, hogy megmondhassuk: ez így aligha megy tovább.
Példákkal jobban boldogulhatunk az anomáliák megértése terén. Ha történetesen két nő a szövetségi légierő Nellis támaszpontján, Nevadában teljesít szolgálatot, és Kaliforniába ruccannak át házasságot kötni (a régi időkben, a férfi–nő-házasság korában, ez éppen fordítva történt), a támaszpontra visszaérkezve a következőket fogják tapasztalni. Élvezhetik a szövetségi kormány számos kedvezményét, így egészségügyi kedvezményekben, közös lakáshasználatban részesülhetnek, ugyanúgy, mint a különnemű házastársak, ám ha átlépik a támaszpont kapuját (miként oly végzetes módon cserélt uniformist Berger és Claude Bukowski Milos Forman Hairjében), akkor azt tapasztalják, hogy Nevada államban, Las Vegas városában a házasságlevelük semmit sem ér. Nem fogadhatnak örökbe gyereket, vagy ha egyikük a városban dolgozna, munkáltatója akár azért is felmondhatna neki, mert ő egy leszbikus munkavállaló. Vagy vegyünk egy hasonló cipőben járó férfi párt, akik az azonos neműek házasságát lehetővé tevő Iowa állam Sac City kisvárosban elérik a nyugdíjkorhatárt, és az év nagy részét a kellemesebb éghajlatú Las Vegasban kívánják tölteni. Ha valamelyikük ott hal meg, a másik nem lesz jogosult a szövetségi „özvegyi” nyugdíjra. Amíg boldogan élnek, egyelőre nem tudják biztosan, hogy tehetnek-e együttes szövetségi adóbevallást.
Mindebből jól látható, hogy a mai Amerikában nem a pap, a rabbi vagy az anyakönyvvezető békebíró dönt arról, hogy ki házasodhat és ki nem, hanem a döntés attól függ, hogy valaki az államhatár melyik oldalán él és tartózkodik. És hogy ennek mennyire abszurd és tragikus következményei lehetnek, arra azok az amerikaiak is jól emlékeznek, akiknek helyben születésük okán nem kellett átesniük az állampolgársági vizsgán. A polgárháborút megelőző Dred Scott-ügyben egy rabszolgának született fekete személy státuszáról, lényegében Scott sokat változó tartózkodási helyét vizsgálva, a Legfelső Bíróság – egy látszólag hatásköri vitában – úgy döntött, hogy a rabszolgaként született fekete amerikaiak nem állampolgárai az Egyesült Államoknak, így szövetségi bíróság előtt nem indíthatnak pert, és mellesleg a szövetségi kormány nem jogosult a rabszolgaság szabályozására (így eltörlésére) olyan területeken, amelyeket az Egyesült Államok a szövetségi állam megalapítását követően szerzett meg.
Dred Scott, a rabszolgának született fekete (1857) – Wikipedia
Az 1857-ben hozott döntéstől egyenes út vezetett a polgárháborúig. Bár eddig kevesen említették a Dred Scott-döntést, mindenki jól tudja, hogy egy közösségen belül a földrajzi tartózkodási helytől függő alapvető státusz, így a szabad ember vagy a rabszolga lét éppúgy, mint a házasságra méltó különnemű vagy méltatlan azonos nemű státus sem tartható fenn hosszabb ideig. A Legfelsőbb Bíróság konzervatív bírái is jól tudják ezt. Haragjuk és szómágiával érvelő különvéleményük nem más, mint békétlen beletörődés.
A bíróság ítélethirdetése történelmi tíz perc volt, ezt minden jelenlevő tudta. Először Anthony Kennedy bíró, a hasonló jelentőségű döntések mérleg nyelveként szolgáló konzervatív bírája olvasta fel kimért hangon az érdemi döntést: „a szövetségi törvény alkotmányellenes, mivel semmilyen legitim cél sem igazolhatja azt a hatást, amely hátrányos és sérelmes azok számára, akiket az állam a házasság szabályozása révén éppen védeni hivatott méltóságukban és személyiségi jogaikban. Azzal hogy ezt a védelmet nem biztosítja azonos módon, mint azt az azonos nemű házasságban élők számára teszi, a törvény az Alkotmány ötödik módosításába ütközik”. És folytatta: „A törvény sérelmes a meleg és leszbikus párok és családtagjaik számára, lealacsonyítja az ilyen párok morális és szexuális választását, és az azonos nemű párok által nevelt gyermekek tízezreit hozza megalázó helyzetbe”. Hogy egy hosszú út vége felé közelgünk, azt jól jelzi, hogy több mint százötven éve ugyanezen ötödik alkotmánymódosítás alapján döntöttek úgy a Dred Scott-ügy bírái, hogy a rabszolga tulajdonosa nem fosztható meg jogos tulajdonától, közérdek igazolása és teljes kártérítés nélkül.
John Roberts és Anthony Kennedy főbíró 2013 februárjában Obama beszédét hallgatja – forrás: Business Insider
Amikor Kennedy főbíró végzett a mondandójával, két tudósítóm szerint is visszafogott, néma csönd honolt a teremben. A csend és néhány sóhaj beszélt. A főbíró merev arccal nézett a vele szemben elhelyezkedő megjelentekre, akik hamarosan Antonin Scalia főbíró olykor éles hangú, olykor vitriolos különvéleményét hallgathatták meg. Mint ahogy taps sem hangzott el, úgy fütyülést és pisszegést sem lehetett hallani az Anthony v. Antonin eszmecserében. Talán azért sem, mert akik figyelmesen hallgatták Kennedy főbíró rövid indoklását, azok számára az alkotmányjogi magyarázat talán nem volt kristálytiszta: volt abban egy jó adag egyenlő szabadság, egyenlő méltóság, de hogy az ítélet ne legyen olyan sommás, némileg felhígították olyan doktrínákkal, mint az amerikai „federalism” és „due process”, amelyekre inkább az ilyen témakörökben vájt fülűek vevők. Nem kétséges, a morális és az alkotmányjogi vita folytatódni fog, holott a vita mindkét oldalán érvelő komoly főknek tudniuk illene, hogy a házasság intézményéből való kizárás sok tekintetben mindig is a teljes jogú állampolgárságból való kizárást jelentette. Így a polgárháború előtt a rabszolga státusú feketék egyáltalán nem házasodhattak, vagy a nemzetiszocialista Németországban zsidók nem köthettek házasságot nem zsidókkal. És hogy ne menjünk messzire Dred Scott országától, az 1967-ben hozott legfelső bírósági döntésig a fehér és fekete személyek házasságát tiltó tagállami törvények sem volt alkotmányellenesek.
A Legfelső Bíróság döntésére várva – „Nemrég még a mi házasságunk is törvénytelen volt”, mondja a plakát – forrás: Huffington Post
A két döntés tehát minden anomáliák tucatját eredményező következményei mellett is mérföldkő. Haladás az egyenlőség kiteljesedése felé vezető úton; nagy lépés Kris Perry, Edith Windsor és a 13 államban élők életében, és kis lépés, sőt, meglehet, egyelőre kényszerű helyben toporgás a másik 37 államban élők számára. Az anomáliákat látva és az amerikai társadalom egyre elfogadóbb álláspontjával szembesülve azonban aligha kétséges, hogy nem kell tíz évet várni arra a „logikus” következtetésre, hogy az alkotmány egyenlőség-felfogása azt sem engedi meg, hogy bármely tagállam a különneműek – férfi és nő – kötelékére korlátozza a házasság intézményét.
A nagy lépés természetesen maga is kitartó kis lépések eredménye. A nagy lépések az életben többnyire számtalan kisebb jelentőségűnek tűnő erőfeszítések együtteséből állnak össze. A kis lépések közül ezúttal csak néhányra hívom fel a figyelmet. Elsőként arra, hogy komoly emberek őszinte „coming out”-ja jobban megértette a többséggel, hogy milyen természetű kizárást eredményez a merev tilalom. És itt nem elsősorban a celeb hírességek szolgáltak példaként, hanem az életünkben nap mint nap résztvevő barátok, munkatársak, rokonok. Olyan személyek, akik közel állnak hozzánk, akikkel nap mint nap együtt dolgozunk. Akik életviteléből azt tudjunk egy szikrányi empátiával megérteni, hogy mi lenne akkor, ha a saját különnemű párválasztásunkat tenné a törvény nem egyenrangú, kisebbségi státusúvá. Paul Smith ügyvéd ilyen ember a nem celeb példák között, aki 1986-ban éppen annak a Powell főbírónak volt a tanácsadója, aki a Bowers v. Harwick-ügyben az alkotmánnyal összeegyeztethetőnek tartotta Georgia állam „természet elleni fajtalanságot” büntető törvényét. Smith akkor mértéktelenül csalódott volt és fegyelmezetten néma maradt, de hamarosan ügyvédként segítette a melegjogi aktivisták lassan építkező jogi küzdelmét. Számos egyéb ügyet vitt a Legfelső Bíróság elé, elismert peres ügyvéd hírében állt a főbírák előtt is. 2003-ban már vezető szerepet vitt a Lawrence v. Texas-ügyben, amely a jogi lavinát megindította. Már 2003-ban is Anthony Kennedy érvelt a mellett, hogy egyetlen tagállam, így Texas sem büntetheti az azonos neműek konszenzuális szexuális kapcsolatát, és akkor is Antonin Scalia szállította a Somorra és Gomora vízióját vázoló különvéleményt.
Antonin Scalia főbíró – forrás: msn.com
Akkor már sejteni lehetett, hogy előbb utóbb fordul a világ, de akkor még kevesen gondolták, hogy ez a melegházasság ügyében akár tíz éven belül fog bekövetkezni. Holott Anthony és Antonin vitája akkoriban, ha lehet, még élesebben ütközette a jog és a morál érveit. Anthony taktikusan fogalmazta meg, hogy a Lawrence v. Texas még nem jelent állásfoglalást az azonos neműek párkapcsolatának megítélése tekintetében, de már akkor formálhatta azokat a mondatokat, amelyeket most fogalmazott meg. Antonin pedig nem kímélte tirádáival az egyenlőségnek azt a felfogását, amely szerinte több mint két évezred hagyományát dobja a történelem szemétdombjára.*
Az önszerveződés volt a másik fontos összetevője a sikernek. Az életfelfogáshoz, életvitelhez köthető mozgalom megállapodottabbá, mondhatnánk polgárivá vált, a tartós kapcsolatok védelmét tűzte zászlajára. A melegszervezetek elfoglalták helyüket az egyetemeken, oktatási intézményekben, jól használták fel a médiát. Közel kerültek a mindennapi lobbi-tevékenység küzdelmes folyamatához. Lassan a Fehér Ház is több figyelmet fordított a mozgalomra, és ez még a Bush elnökséget is elérte, mivel Cheney alelnök lánya, aki ma is kemény republikánus politikus, nyilvánosságra hozta leszbikusságát. De legfőképpen az új generáció felfogásának módosulása hozta meg a változást és egyben felhívta a figyelmet a változások napi küzdelmeire: eredményeire és csalódásaira. Sokak számára volt intő jel és tanulság Tyler Clementi tragikus sorsa. A 18 éves fiú éppen hogy elkezdte tanulmányait New Jersey állam Rutgers egyetemén, amikor egyik évfolyamtársa megtudta róla, hogy meleg, és emiatt emailekben és a közösségi médiában zaklatta. Tyler nem tudta elviselni a nyilvánosság előtti zaklatást és 2010 szeptemberében a George Washington hídról a Hudson folyóba vetette magát**. Tyler szülei, Joe és Jane ezt követően elhagyták az (amerikai) evangélikus egyházat, mivel az egyház továbbra is bűnnek hirdeti az azonos neműek társkapcsolatait és természetesen hallani sem akar a házasságról. A szülők létrehozták a Tyler Clementi Alapítványt, amely fiatalokat, serdülő korban levő meleg diákokat kíván segíteni abban, hogy leküzdhessék félelmüket, elkeseredettségüket, és tanácsot ad nekik, miként élhetnek emberi életet.
Vörösfarok: Aki a Galamus Alapítványt támogatja, közvetve és igen csekély módon a Tyler Clementi Alapítványt is támogatja. Kis lépésekkel így juthatunk el a nagyobb lépések felé.
* A szerk. megj.: Orbán Viktor szerint ez a két évezred négy, de a helyes álláspontot család és házasság ügyben szerinte sem az amerikai Legfelső Bíróság, hanem „mi”, azaz a Fidesz és az ő Alaptörvénye képviseli. Részlet Orbán 2013. május 7-ei előadásából: „Az a helyzet, hogy ennek a vitának a középpontjában a család áll. Amikor az új alaptörvényünkben is rögzítettük a házasság és a család védelmét, akkor talán nem várt, de mindenképpen megdöbbentő támadásokat kaptunk Nyugatról. Azt vágták a fejünkhöz, hogy a család fogalmának hagyományos és természetes értelmezése sérti a más együttélési formát választó emberek szabadságát, és ezért ellentétes a ’modern’ európai fejlődéssel.” „A mi álláspontunk sziklaszilárd, kibillenthetetlenek vagyunk ebben az ügyben, a mi megoldásunk és alkotmányos szabályunk nem irányul senki ellen, mi egy négyezer éves hagyományt védünk. Kétezer év az ótestamentumban és kétezer év, zsidók és keresztények elmúlt kétezer éve az újtestamentumban. Négyezer év óta mindig az volt a szabály, hogy a házasságban van férfi és van nő. És ők különneműek. Ez a négyezer éves hagyomány, ezen a talajon állunk, és ezt nem fogjuk feladni senkinek a kedvéért. Nem nekünk kell magyarázkodni, hanem őket kell megkérdezni, hogy ugyan már, miért volna helyes dolog föladni egy olyan négyezer éves hagyományt, amely idáig megtartott bennünket.” Ugyanezt megismételte kedden Strasbourgban.
** A 2010-es ügyben 2012-ben született meg az amerikai bíróság ítélete. Eszerint „gyűlöletbűntett elkövetésében, magánélet megsértésében valamint 13 további vádpontban mondta ki bűnösnek a bíróság azt az egykori egyetemistát, aki videokamerával rögzítette meleg szobatársa szerelmi életét és a filmet feltette az internetre”.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!