Elnöki szintre emelt téveszmék

Új köztársasági elnökünk beiktatási beszéde szinte mindazokat a téveszméket egy csokorba szedte, amelyek a jobbpopulista párt ideológiai és agitprop-munkájában előfordulnak. Mellőzni fogok itt egy olyan „merengést”, hogy vajon mennyire jellemző valakinek az ízlésvilágára, honnan vesz mottót a beszédéhez, azt meg végképp, hogy a fölidézett gondolatot (arról, hogy az egyén önmagában semmi, és csak a népében válik valamivé) ki hirdette meg a XX. század világtörténelmében. Annál is inkább, mert a beszédben kaptunk két szép idézetet is. Az egyiket Széchenyitől: „Az emberiség létezésének módja a nemzet.” Hirtelenjében én sajnos nem találtam meg a Széchenyi-köteteimben, úgyhogy hálás lennék bárkinek, aki megadná a locust. A másik még szebb, különösen egy plebejustól: Jan van Eyck mottója: „Als ik kan” (más formában „Als ikh kan”, a dolog azért nem egyértelmű, mert a festő görög betűket használt), melyet fölírt a képeire, ha nem is minden esetben. Általában mellőzni fogom a stílustalanságok, grammatikátlanságok és értelmetlenségek fölsorolását, csakis a jelzett téveszméket veszem rövid leltárba.

Először is a határainkon túl élő, nemzetünket alkotó magyarokról – akik azért a nemzetet föltehetőleg a határainkon belül élő magyarokkal együtt alkotják. Az az állítás ugyanis, hogy a magyarok egységesebbek, mint valaha is a rendszerváltás óta, valószínűleg a határokon belüli magyarokra vonatkozik, bár hogy igaz-e, az már kérdéses. Időnként talán mégiscsak emlékezni kellene rá, hogy a parlamenti helyek kétharmadának alapja a választásokon szavazó polgárok valamivel több mint felének voksa. Az elnök szerint az anyanyelv az, ami a nemzet tagjait összeköti: mindannyian egy nyelv, egy kultúra, egy emlékezet, egy történelem örökösei vagyunk. Ami a határon túli magyarokat illeti, a nyelv teljes mértékben, a kultúra jelentős mértékben stimmel – viszont a közös történelem és így az emlékezet is csak 1918-ig (és utána részlegesen még néhány évben), ez pedig a kultúrát is befolyásolja. Mindenesetre szép célkitűzés lehetne a 15 milliós magyar nemzet egységének szolgálata, már amennyiben tényleg sikerülne találni 15 millió magyart. Viszont, hogy a magyar nemzet egységét alapvetően a magyar államnak, a magyar köztársaságnak kellene megvalósítania, arról nem esik szó, és így persze arról sem, hogy a politikai közösséget alkotó magyar nemzetnek netán nem-magyar etnikumú tagjai is lehetnek. Marad a gentilista/tribalista nemzetkoncepció, amely az éretlen vagy hátramaradott, „nem-egyidejű” állapotok jellemzője.


Sötétség – flickr/koppdelaney

A politikai közösségről valamilyen formában mégis szó esik. Eszerint a magyarság büszke lehet arra, hogy hosszú évszázadokon keresztül máig érvényes szentistváni intelmekből eredő történeti alkotmánnyal, erénytükörrel rendelkezett. Mármost először is Magyarországnak csak ugyanabban az értelemben volt 1949-ig alkotmánya, mint Angliának, vagyis szokásjog- és precedensgyűjteményként; másodszor pedig az olyan (fejedelmi erénytükörnek is nevezhető) ún. királytükröket, mint István király „Intelmei”, morális tanításként kezelték, nem a közjog részeként. Az igaz, hogy „a világ számos, történelmére büszke országa” (ugyan melyik nem látja magát ilyennek?) fölsorol mindenféle szép morális elvet az alkotmányában, csak legtöbbjük – sajna – nem érvényesíti őket. Az alkotmány azonban az elnök szerint nem csupán jogi alaptörvény, de a társadalom értékrendszerének foglalata, egy nemzet fő erkölcsi normája is. Az tehát itt nincs vitatva, hogy az alkotmány mindenesetre jogi alaptörvény – ha viszont egy jogi alaptörvény egyben a nemzet fő erkölcsi normájaként is funkcionálhat, abból érdekes dolgok jöhetnek ki, olyan érdekesek, hogy abba már belegondolni sem merünk.

Az új magyar alaptörvény – eddig általában preambulumként emlegetett – előszavának az elnök szerint ezért tartalmaznia kell majd a keresztény gyökerekre történő utalást, továbbá a Szent Koronát (azaz a rá való utalást), amely a magyarság európaiságának és európai értéktartalmának „közjele”. Ezt a szót nem értem ugyan, de a javaslatot igen. Hogy a magyar államiságnak vannak keresztény gyökerei, nyilvánvaló; hogy miért kell nekik az alkotmányban is szerepelniük, nem az. Ám nem okoz elvi problémát, ha szerepelnek. Ami az ún. „Szent Koronát” illeti, itt már bonyolultabb a helyzet. A magyar királyi koronát, ahogyan mai formájában ismerjük, azért tartották szentnek, mert azonosították a pápa által – a később szentté avatott – Istvánnak küldött koronával. Mint tudjuk, ez tévedés, a mai koronának legföljebb egy része kapcsolódhatott Szent István személyéhez. Akkor sem jelképezhetne tehát valamely transzcendens szuverenitást, ha hinni akarnánk ilyesmiben – jelképezheti viszont a történelmi magyar államiságot, s ezért joggal lehetne a királyi Várban, a magyar államfők tradicionális székhelyén őrizni. És nem az Országházban, ahol a törvényhozás (és a kommunista idők óta a kormányfő is) székel – de hát mit várjunk olyanoktól, akik szerint az államfő egyszerűen a végrehajtó hatalom része. Ami egy monarchia esetében azt jelentené, hogy az uralkodó a miniszterelnök beosztottja.

Hogy aztán mely nemzetegyesítési és alkotmányozási, vagy egyéb forradalmi változásoknak lehet majd betudni, azt új elnökünk nem árulja el, de határozottan kijelenti: el fogja érni, vagy legalábbis elő fogja segíteni, hogy a világ által csodált és irigyelt magyar elme lámpása világítson újra régi fényével! Na de miért csak egy szerény „lámpása” van a világ által csodált és irigyelt magyar elmének? Miért nem fáklyája? vagy reflektora? vagy világítótornya? És már elnézést, de hol székel a „magyar elme”? Hol található? Az elnök említi ugyan a Magyar Tudományos Akadémiát, de szerintem ott csak tudósok („csak” tudósok) vannak, akik aligha tudnak róla, hogy a világ csodálja és irigyli a magyar elmét – legföljebb, és ez is nagyon jó dolog, időnként egynémely magyar elmét. És mit jelent az, hogy ez a magyar lámpás világítson „újra régi fényével”? Mikor világított így utoljára? Netán 1945 előtt? Amikor a legjobb magyar tudósok – nem tudván, hogy ők önmagukban semmik, és csak a Nagy Magyar Elme részeként válhatnak valamivé – külföldre menekültek, és ott lettek Nobel-díjasok? De amit végképp nem értek: ha a világ csodálja és irigyli a magyar elmét, akkor miért mondja azt az elnök, hogy az ország jó hírnevét nemcsak a nagyvilágban, de a saját lelkünkben is helyre kell állítani? Hát a nagyvilágban nincsen már most is rendben?

Az itthoni, a saját lelkünkben történő rendcsináláshoz viszont, gondolom, szükség lesz majd némi átnevelésre. És szerencsésnek mondhatjuk majd magunkat, ha ez a nevelés elsődlegesen az elnök által favorizált testnevelést és sportot fogja jelenteni – mert ennek favorizálása nyugodtan lehet egy olimpiai bajnok legnagyobb gyöngéje.


Lendvai L. Ferenc                 


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!